Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. tóztassanak a 2. § b) pontjában az ittlakást precizírozni, hogy emiatt a gyakorlatban később ne legyenek viták. Ezeket voltam bátor itt most erdélyi szempontból felhozni. Most 18 milliárdnyi ilyen államadóssági kötvény átértékeléséről van szó. amelyből a trianoni Magyarországra nosztrifikált papírban körülbelül a fele esik. Ha éppen az általam felhozott okokból, a letétbehelyezés utólag méltányossági alapokon újból megengedhető, vagy az átértékelési igény igazolása a kisjegyzőkkel szemben tágíttatnék, akkor mi még nem. tudhatjuk azt, hogy a szerencsésen visszatért területekkel a másik kilenc és félmilliárd koronából körülbelül mi fog átértékelés alá kerülni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a pénzügyi kormányzat milyen nagy ál'dozatolkaet hoz. Éppen ezért azt tartjuk, hogy bármilyen méltányos átértékelést is köszönettel kell fogadnunk és ma, amikor egy újabb háborúban vagyunk, a pénzügyi kormányzat maga sem tudja, mi az a határ, amíg elmehet. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen. — Egy hang a középen: Ez az igazság!) Ezért mi erdélyiek minden valorizációt köszönettel fogadunk, amikor azonban méltányosságot kérünk az igazolási eljárásnál, ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni, hogy Erdélyben nem volt hadikölcsön-segélyezési akció. Itt a szorult helyzetben lévők mégis átmentek bizonyos hadikölcsönsegélyezési akción. Erdélyben viszont nem segítették a letétek tulajdonosait. Éppen ezért arra kérem a pénzügyminiszter úr őexcellenciáját, méltóztassék módot találni arra, nemcsak a végrehajtási utasításban, hanem talán magában a törvényben is, hogy megkönnyíttessék főleg a kisjegyzők átértékelési igényének érvényesítése. Igaz, hogy a törvényjavaslat indokolásában bizonyos Ígérvény van, amely szerint az erdélyi pénzintézetek esetleg segélyben fognak részesülni a lombardhitelekkel kapcsolatban, méltóztassék azonban megengedni, hogy ugyancsak arra utaljak ebben a kérdésben, hogy az er'délyi pénzintézeteknél a korona nem romlott le olyan nagy mértékben, ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes hadikölcsönjegyzés ellentétele, még inkább a lombardé is sokkal nagyobb, tehát a pénzintézeti vagyont ért károsodás is sokkal nagyobb. Ezért kérném, hogy erre is legyen figyelemmel a pénzügyi kormányzat. Végül még valamit. Erdélyben más nagy áldozatokat kellett hoznia az erdélyi magyarságnak a román kényszerkölcsönökkel kapcsolatban. Ezeket nem kívánom most itt felsorolni, de ezek ma — éppúgy, mint az agrár kisajátítási kötvények is — teljesen értéktelenül feküsznek a fiókokban és ha most a válságjogot mi magánjogi téren is igyekszünk rendezni, akkor gondolni kellene arra is, hogy Erdélyt ilyen vonatkozásban valahogyan megsegítsük. Kérem tehát a pénzügyminiszter urat. méltóztatnék rendkívüli gon'djai és nagy elfoglaltsága mellett is valamelyes lehetőséget találni arra, hogy ez a kérdés is minél előbb, ha nem is átértékeléssel, de valamilyen módon rendeztessék. (Helyeslés a balközépen.) Ezeket voltam bátor a javaslattal kapcsolatban elmondani és miután nemcsak a törvényhozási ígérvény alapján kell a kormányzatnak ezt a kérdést megoldania, hanem azért is, mert hiszen a hadikölesönjegyzők egészen széles kategóriája tért most vissza, amely ugyancsak vár valamelyes ellenértéket, s amely — mint mondtam — a rendkívüli helyzetben eddig kiesett a segélyezésből^ ezért köszönettel vesszük a javaslat előterjesztését és ezt mind a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XHL ülése 1942. április 28-án, kedden. 155 párt, mind a magam nevében általánosságban elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a balkÖ&é. pen.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik Î Nagy Ferenc jegyző: Csorba János! Elnök: Csorba képviselő urat illeti a szó. Csorba János: T. Képviselőház! Amikor pártom, a Független Kisgazdapárt nevében bírálat tárgyává kívánom tenni az előttünk lévő javaslatot, el kell ismernem, hogy a pénzügyminiszter úrnalk nem volt könnyű 'dolga az államháztartást és sok százféle szempontot figyelembevéve olyan javaslattal jönni a Ház elé, amely úgy nagyjából is kielégítette volna azt a várakozást, amellyel a százezrek ez elé a törvényjavaslat elé néztek. Mindamellett azonban erősebb bírálat illeti meg ennek a javaslatnak különösen egyes részeit azért, mert egyes részeivel, főképpen pedig az 5. §~szal szemben az emberek az ő gondolkodásmódjukkal egészen értetlenül állnak. Nem tudják elképzelni, hogy miért kellett ezt éppen így megcsinálni. Mielőtt a részletes bírálathoz kezdenék, az előadó úrnak két kijelentésére kívánok hivatkozni. Azt mondotta az előadó úr, hogy Tisza István miniszterelnök úr még egy külön biztosítékot is adott a hadikölcsönkötvényeknek, amikor kijelentette, hogy ez a nemzetnek becsületbeli adóssága. A hadikölcsönkötvényeket tehát kétszeres biztosítással bocsátották ki annakidején. Az egyik az a biztosítás, amelyet minden állam ad minden kötvénynek, amelyet kibocsát, vagyis az, hogy az állam egész anyagi erejével garantálja, hogy a kölcsönt vissza fogja fizetni. Ugyanakkor ezenfelül egy pluszbiztosítékot is kaptak, amelynek talán majdnem erősebbnek kellene lennie, mint az anyagi biztosítéknak, amikor a nemzetnek akkori vezetője: akkori miniszterelnöke azt mondotta: becsületünkkel garantáljuk, hogy ezt vissza fogjuk kellő időben és kellő értékben fizetni. Azt hiszem, az, hogy a hadikölcsönöknek olyan t nagy sikere, eredménye lett a világháborúban, ennek a külön biztosítéknak köszönhető. Az emberek ebben bízva, vittek nagy összegeket, de egyes emberek a maguk kicsike Összegeit is az állampénztárba, amely összegek azonban ezeknek az embereknek óriási nagy áldozatot jelentettek az ő életviszonyaikhoz képest. Hiszen tudjuk, hogy emberek házaikat, földjeiket adták el (Úgy van! Úgy van!) és kisemberek azokat az összegeket fektették hadikölcsönbe, amelyeket öreg; napjaikra gyűjtöttek össze, hogy azokból valahogyan szegénységüket, bizonytalan életmódjukat nyugodtabbá tegyék. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kicsi emberek helyzetét, akkor látjuk, mennyivel nagyobb áldozatot hoztak, mint azok, akik talán százezres összegeket is tudtak jegyezni, azonban ennek egy részét nem készpénzzel fizették, hanem lomb ardir ózták, ellenben a kicsi emberek mind készpénzt vittek oda, békebeli, jó aranykoronát vittek oda, eladták házukat, eladták földjüket. Miután itt az alsó határ ezer korona, azt kell vizsgálnunk, hogy mennyit ért akkor az az ezer korona. Akkor ez az összeg egy katasztrális hold értéke volt, már pedig egy szegény embernek ez minden vagyona volt, s bár az volt az álma, a vágya, hogy egy katasztrális hold földje legyen, mégis odavitte ezt a pénzt, mondhatnám, a legszegényebb ember is. Azok, akik nagyobb összegeket helyeztek, amiben talán volt egy kis spekuláció is, talán kevésbbé érdemelnek 31