Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. pítani azt az arányt, amely jobban felel meg a mai szükségleteknek és azok pénzbeli ellenértékének. Ezt a mai időt azonban alkalmatlannak tartom arra, hogy végleges rendezés következzék be és alkalmatlannak tartom arra, hogy ennek a végleges rendezésnek során az állam azt higyje, hogy teljesen eleget tett a kötelezettségének és ezen az áron magának a dezofeligációt kívánhassa. Ha mégis arra az álláspontra helyezkednénk, hogy most kellene rendezni ezt a kérdést, akkor ezzel kapcsolatban egy ígéretet kellene tegyen az állani az ő hiteleződnek, azt, hogy abban az esetben, ha a pénzértékben mégis bekövetkeznék egy általnhk nem hitt és félt változás, visszatér a valorizáció lehetőségére. Minthogy ilyen ígéretet az állam nem tehet, mert ez tulajdonképpen annak beismerése volna, vagy legalábbis azt a gjranut ébresztené fel, hogy a pengő értékében végeredményében bizonyos változás következik be, mondom, minthogy az állam ezt az ígéretet nem teheti meg és mégis a dezobligációhoz ragaszkodik a végleges elintézéssel kapcsolatban, más megoldás nem volna, mint csakis azok támogatása- I nak felemelése, akik eddig is támogatásban részesültek és a kérdés végleges megoldásának későbibi időre való halasztása» T. Képviselőház! Tisztában vagyunk azzal, hogy talán soha sem fogjuk elérni a kincstárnak azt az állapotát, hogy valaha is egy százszázalékos igénykielégítésre gondolhassunk; ha pedig teljes kielégítésről nem lehet szó, hanem csak részkielégítésről, akkor már nem a rendes jogszabályoknak és elveknek alkalmazásával lehet ezt a kérdést megoldani, hanem csakis a méltányosság szempontjainak szem előtt tartásával. Ha részteljesítésről van szó, akkor elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy ki milyen áldozatot hozott egyénileg akkor, amikor az államnak a segítségére sietett. íkx elnöki széket vitéz Törs Tibor foglalja el.) Nem mindegy az, hogy egy gazdag ember ajánlott-e fel annakidején- száz koronát vagy ezer koronát, vagy pedig utolsó kis vagyonkáját vitte a haza oltárára az a szegény ember, akinek egyetlen megtakarított pénze volt az a kis ,de neki nagy összeg, amelyet hadikölcsön formájában lejegyzett. Az sem mindegy, hogy ha valaki egy nagy összeggel járult a hadikölcsön jegyzéshez, az a nagy összeg teljes vagyonát jelentette-e vagy pedig csak annak egy csekély töredékét. Mindebből a?, látszik, hogy ha a részteljesítés alapjára helyezkedünk, akkor az egyéni elbírálás mellőzhetetlen a kérdés megoldásánál. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy ezzel szembeállítják azt, hogy 400.000 hadikölcsön jegyzőről van szó, ennélfogva egy olyan rettenetes adminisztrációt igényelne ennek a kérdésnek ilyetén való megoldása, hogy ezt talán nem is lehetne végrehajtani, én azonban ezzel^ szembeállítom azt a tényt, hogy már évek óta folyik a hadikölcsönjegyzők támogatása, meg vannak szabva az ismérvek, amelyeik alapján az illetők a támogatást igényelhetik: ezen az elvi kereten belül — minthogy ezek száma nem olyan nagy — egyrészt meg lehetett volna és meg lehet állapítani azt, hogy kik azok, akik nagyobb mértékben vagy kisebb mértékben vettek részt a hadikölcsön jegyzésben, vagyis megfelelő fokozatokat lehet felállítani a szerint, hogy kik milyen arányban vettek részt annakidején vagyonukhoz viszonyítva a hadiüíése 1942. április 28-án, kedden. 151 kölesonjegyzésben, másrészt pedig megállapítandó lenne & másik szempontból az, hogy ma milyen mértékben vannak az illetők ráutalva arra, hogy az állam" a segítségükre jöjjön. (Úgy vanï a szélsőbaloldalon.) Mert el nem hallgatható szempont az, hogy ha valaki az állam -— hogy úgy mondjam — végszükségében az államnak segítségére sietett, akkor az állam ne hagyja cserben azt az ő hitelezőjét annak végszükségében, hanem menjen, siessen segítségére. (Ügy van! a szélsőbalod dalon.) T. Képviselőház! Mindebből azt látjuk, hogy a lineáris megoldás nem megoldás, ez a részteljesítésnél csak igazságtalanságra vezet; a kérdés kényelmes megoldása, és egy út, amiu az állam hozzájuthat a dezobligációhoz. Ez a tartozás azonban, mint Tisza István mondotta, a nemzeti becsület védelme alatt áll, itt a loggyo'bb gonddal kell a leghelyesebb és a legméltányosabb elveket alkalmazni, amit, sajnoi*, a lineáris megoldásnál nem látunk elérhetőnek hanem csakis az egyéni elbírálásnál. T. Képviselőház! Nagyon hiányolom, hogy a törvényjavaslat indokolásában nincsenek felsorolva az adatok, amelyek alapján világosan látnáuk, hogy tulajdonképpen milyen problémával állunk szemben anyagi szempontból, a számok szempontjából. Tudjuk, hogy 18 és félmilliárdot jegyeztek annakidején hadikölcsön formájában, de nem tudjuk azt, hogy a jegyzők közül mennyien és a társadalom milyen rétegéből szármiaznak, akik bejelentették igényüket vagy akiknek az igénye kielégítéshez jut. Vian itt már kétféle segélyezési akció. Az egyik az, amely támogatásban részesítette a badikölcsönjegyzőknek azt a rétegét, amely vagyonának aránylagosan nagyobb részét fektette bele a hadikölcsönökbe és megélhetése e befektetett hadikölcsön kamataival, egészben vagy nagyobbrészt fedezetet nyert volna, nem tudjuk azonban azt, hogy összegszerűen menynyire terjed ez a támogatás, nem tudjuk, milyen kulcsok alkalmazásával történik, nem tudjuk, milyen mozgalmi adatot foglal magában visszamenőleg, a támogatás megindulásától kezdve egészen mostanáig; nem tudjuk továbbá azt sem, hogy a gyámpénztáraknál letétbe helyezett, a gyámoltak tulajdonát képezett hadikölcsönkötvények alapján, ezek milyen támogatásban részesültek és másmilyen támogatásban részesülnek. Mindezekre az adatokra szükségünk volna ahhoz, hogy világosan lássunk és a helyes elbírálás módját megkeressük és előterjesszük. (Maróthy Károly: Slendrián egy javaslat!) T. Képviselőház! A juttatás mértékére áttérve, meg kell állapítanom, hogy az édeskevés és a pénz mai vásárlóerejéhez viszonyítva, még sokkal kevesebb, mint amennyit százalékban kifejez. Induljunk ki először abból, hogy annakidején, 1914-től 1918-ig jegyezték ezeket a .hadikölcsönköt vényeket és a korona értékében már akkor, körülbelül 1916-tól kezdődően nagy ingadozás volt. Ez az értékingadozás természetesen kifejezésre jutott az akkor lefizetett összegekben, A lineáris megoldásnál mégis azt látjuk, hogy az 1914-es jó korona alapján jegyzett hadikölcsön után ugyanazt a százalékot adja a törvényjavaslat, mint amit kap az 1918-as jegyző, aki lényegesen rosszabb koronával fedezte hadikölcsön jegyzését. T. Képviselőház! Ez a törvényjavaslat ezer koronáig tíz százalékot juttat, illetve ezer koronától kétezer koronáig degresszív kulcs alapján