Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-253

148 Az országgyűlés képviselőházának 253. ülése 1942. április 28-án, kedden. a jobboldalon és a középen.) Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magánjogi követelések egész sora teljesen átértékelés nélkül maradt. Ezekkel szemben tehát az állami tartozások átértékelésének erkölcsi értéke még jelentősebb és még nagyobb. Lehet, hogy vannak, akik azért fogják kevésnek tartani a saját szempontjukból az átértékelés összegét, mert jelenlegi vagyoni viszonyaik között az az érték, amit az átértékeléssel kannak, telje* sen értéktelen és elenyésző valami. Ezekért tényleg kár az államnak áldozatot hozni. De ezeknek nyitva áll az út, hogy erről a számukra nézve teljesen értéktelen ellenértékről lemondjanak, a pénzügyminiszter úr bizonyára fog találni olyan fontos nemzeti feladatot, amelyet^ a konverzió terhét jelentő évi annuitásnak így felszabaduló részével közelebb turf vinni a megvalósításhoz, vagy talán éppen a hadikölcsönsegélyezést, vagy a többi hadikölcsön felértékelését tudja feljavítani. Elismeréssel kell megemlékeznem arról, hogy erre igen nemes példák vannak már (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ügy van!), mert vannak igen na^y összegű hadikölcsönkötvénnyel rendelkező egftének, akik már eleve lemondtak igen nagy oiszegü hadikölcsöneik átértékeléséről azáltal, hogy hadikölcsönkötvényeiket nem helyezték letétbe. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Elismerés illeti őket.) A hajdikölcsönjegyzésiben résztvevő, gazdaságilag gyengébb néprétegek érdekének fokozottabb védelméhez fűződő szociális szempontok érvényesülnek a törvényjavaslatnak abban az elgondolásában, amely az átértékelés tekintetében különböző mértéket alkalmaz a kis- és nagyjegyzők felé. A kiisjegyzőknél ugyanis, akiknek a tulajdonukban lévő hadikölcsönkötvény Összege nem haladja meg az ezer koronát, az átértékelés kulcsa 10%, ezertől kétezer koronáig csökken 5%-ig, 2000 koronán felül pedig egyformán 5%. Ez a megkülönböztetés — ugy érzem — nemcsak szociális szempontokat tartott szem előtt, hanem egyúttal elismerés akar lenni azok felé a kisemberek felé, akik a maguk szegénységében is igyekeztek kivenni meszüket a hadikölcsönjegyzéssel azokból az áldozatokból, amelyeket erejéhez mérten min denkinek vállalni kellett. Elismerem azt, amit az előttem szólott igen t. képviselőtársam is említett, hogy a kisjegyző nem jelenti azt, hogy az illető tényleg kisember is volt és csekély vagyonnal rendelkezett, ellenkezőleg, jelentheti azt is, hogy kivonta magát annakidején kötelezettségének teljesítése alól és vagyonához merten egészen jelentéktelen összeget jegyzett. Ezek érdemtelenül kapják a kisjegyzőknek nyújtani akart előnyt. Ez lehetséges, de ennek elhárítása nem lehetett volna ok arra. hogy az egész megkülönböztetést elejtsük. Annak vizsgálata pedig, hogy milyen körülmények között, milyen vagyoni helyzetben jegyezte hadikölcsönét valaki, olyan kutató munkát, olyan szinte megoldhatatlan adminisztratív munkát tételezett volna fel, amelyet nem ért volna meg az a cél. amelvet ezzel elérni kívánunk. Ugyanez áll általánosságban arra a kívánságra, amelyet szintén előttem szólott igen t képviselőtársam hangoztatott, hogy ne lineárisan oldassék meg az átértékelés, hanem az átértékelés mértékének megállapításánál vétessék figyelembe az illető jelenlegi vagyoni helyzete és az a vagyoni helyzet, amelyben annakidején hadikölcsönét jegyezte. Tehát vizsgáltassék meg, vájjon ingatlanának, házának, földjének értékesítéséből, vagy háborús feleslegedből jegyezte-e, vagy esetleg olyan betétből, amely úgyis elértéktelenedett volna. Azt hiszem, ez a munka úgy megterhelné az adminisztrációt, hogy szinte lehetetlenné tenné a megoldást. E mellett elképzelhetetlen, hogy ebben a kérdésben megnyugtató igazságossággal lehessen mindig megállapítani, hogy kit miIven mértékű átértékelés illet meg. Az egvütlen keresztülvihető megoldás a minden egyéni elbírálás nélküli lineáris megoldás Az átértékelés keresztülvitelére a pénzügyminiszter úr az egyetlen lehetséges módot választotta, a hadikölcsönkötvényeknek pengőre szóló új 3%-ot kamatozó államadóssági címletekkel való kicserélését. A kötvények törlesztési idejét a javaslat kétféleképpen állapítja meg, Itt is ugyanaz a szempont érvényesül, amely az átértékelés mértékének megállapításánál „érvényesült: a szociális szempont, a kisjegyzők védelme. Az ezer koronát meg nem haladó névértékű hadikölcsönkötvényeket tíz esztendős, az ezeknél nagyobb hadikölcsönkötvényeket negyven esztendős törlesztésű kötvényekre cserélik ki. Ez a megkülönböztetés a kis kötvénybirtokosokra nézve kétségtelen előnyt biztosít. Azt hiszem azonban, hogy ezen a téren lehetséges leune még egy lépéssel továbbmenni és a kis kötvénybirtokosok átértékelt követelését kötvény helyett egy-két esztendőn belül készpénzzel is ,ki lehetne egyenlíteni. E tekintetben az eddig rendelkezésre álló adatok egészen megnyugtató alapot még nem szolgáltatnak, de a meglévő adatok ismeretében mégis azt hiszem, hogy az ezer koronán aluli kötvénybi'tokosoknak, de minden valóseínűség szerint az ezer és kétezer korona közti kötvénybirtofcosoknak hadikölcsönkötvényét is kötvényesére helyett készpénzben is ki lehetne egyenlíteni akkor, ha egy-két esztendőn keresztül az öszszes kölcsönökre eső annuitást kizárólag: a kiskölcsönök kiegyenlítésére fordítanánk. Kél esztendő alatt körülbelül 35 milliót kellene fordítani a tíz- és negyvenéves kötvények tokoés kamat szolgálatára. Nem hiszem, hogy a kétezer koronáig terjedő kötvények készpénzben való beváltása ennél az összegnél nagyobb öszszeget igényelne. Ha ez így van, ha az adatok ezt igazolni fogják, akkor a legegyszerűbb megoldás lenne az első két esztendei teljes annuitást ezen kiskötvények beváltására fordítani, a kétezer koronán felüli kötvényekért cserébe adandó negyvenéves kötvények tőke és kamatszolgálatát pedig a harmadik évtől kezdve megkezdeni. Ismerve a pénzügyminis/ ter űr szociális belátását és praktikus nagy érzékét, talán nem is kell rámutatnom arra, hogy egy ilyen megoldási lehetőség milyen nagy előnyökkel járna s éppen a szélesebb néprétegtíirben mennyire fokozná az átértékelés tényéne» nemcsak gazdasági, hanem morális határát is. Nem kétséges, hogy a kis kötvénybirtŐkosok sokszorosan többre értékelnék a készpénzre való beváltást az ugyanolyan összegű kötvénnyel való kicserélésénél. Többre értékelnék elsősorban azért, mert az ellenértéket a mai nehéz viszonyok közt azonnal megkapván, azt nyomban szükségleteik kielégítésére fordíthatnák anélkül, hogy ez a vásárlóerőben olyan növekedést jelentene, amely gazdaságilag káros lehet, mert hiszen ugyanaz a 15—17 millió kerülne így is, csak más elosztásban, a forgalomba. Másodsorban pedig többre értékelnék ezt azért, mert ez érlelné meg bennük igazán annak tudatát, hogy