Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-251

132 Az országgyűlés képviselőházának 21 akkor az el is várja, hogy megfelelően értékeljék és megfelelő megbecsülésben .is részesítsék. Azt, hogy kellőképpen értékelik a magyar népet, hogy úgy értékelik, mint a magyar nemzet gerincét, sajnos, sem a nemzetiségi, sem a honvédelmi, sem a közellátási kérdések intézésénél nem tapasztaljuk. Mi, a magyar falui népe, készek és hajlandók vagyunk ezekben a nagy 'kérdésekben a kormányzatot támogatni, vele egységes álláspontot elfoglalni, vele egyetértésben lenni, de ezzel szemben azt kérjük, hogy először kapjuk meg azokat a jogokat, és azoknak az igazságos és méltányos kéréseknek a teljesítését, amelyek bennünket, a magyar népet áldozatainkért megilletnek. Éppen ezért, mivel errevonatkozóan biztató és megnyugtató kijelentéseket — a zsidó birtokok felosztására vonatkozó kijelentésen kívül — nem volt módunkban hallani, a miniszterelnök úr programmját csak fenntartással fogadhatjuk el és csak rövidlejáratú kormányprogrammnak tekinthetjük. T. Képviselőház! À miniszterelnök úr programmjának gerincévé a honvédelmi kérdéseket tette azzal, hogy háborúban vagyunk és minden erőnket arra kell fordítanunk, hogy honvédségünk a háborúban teljes mértékben megállhassa a helyét. Ha valaki, úgy a magyar parasztság résztvett a háborúban. Azok az emberek, akiknek, egy talpalatnyi földjük sincs, kiknek egy viskójuk sincs, nem egyedül, hanem másod- vagy harmadmagukkal vannak kint a határokon túl és védik ezt a, hazát, amely nem tudott nekik semmit sem juttatni. De nemcsak fiatalemberek, hanem 50 éves emberek is vannak kint, akik már egyszer harcoltak a világháborúban. Ha a miniszterelnök úr megemlékezett róluk, akkor azt szerettük volna és elvártuk volna, hogy azt az áldozatot, amelyet a magyar parasztság hoz, külön és megfelelő módón emelje ki az ország színe előtt, mert el fog jönni az az iáő, amikor megint szükség lesz a parasztságra, az lesz az egyedüli védővonal mindenféle támadás és mindenféle esemény elhárításában. Mi szívvel és 'lélekkel részt veszünk mindig a háborúban és részt is fogunk venni életünkkel, vérünkkel, azonban egyet kérünk, azt, hogy az elbánás igazságos legyen és hogy szűnjenek meg azok a hiányok, azok a súrlódási és ellentétet szító lehetőségek, amelyek ma fennállanak. Ezzel kapcsolatban vagyok bátor néhány példát megemlíteni. Minden községnek vannak visszahagyható keretei, ami annyit jelent» hogy a behívottak 'bizonyos része visszatartható. Ezeknek az elosztása ne legyen a politikailag már megfertőzött közigazgatásra bízva. Sajnálattal kell látnunk, hogy közigazgatásunkat az elmúlt politikai rendszerek mind igénybevették és jóformán eltávolították a nagy nemzeti és védelmi szempontoktól. Ezt a közigazgatást ki kell kapcsolni annak elbírálásából, hogy ki legyen felmenthető, vagy ki legyen otthon tartható, mert emiatt olyan súlyos panaszok és olyan súlyos ellentétek merültek fel falun, amelyek nagy mértékben visszahatnak a honvédség szellemére. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen a téren figyelembe kell venni a családi helyzetet — amint előttem szólott igen t. képviselőtársam mcn^ dotta — de figyelembe kell venni a termelési szempontokat, az anyagi helyzetet és minden más körülményt is és nem úgy intézni a dolgot, hogy ki sógor, ki koma, ki rokon vagy 1. ülése 194-2 március 20-án, pénteken, esetleg, hogy ki ad többet. Ott vannak a járási katonai parancsnokságok» méltóztassanak azokat megbízni ezzel; én mindig jobban bíztam a katonai igazgatásban, mint a politikától érintett polgári közigazgatásban. Méltóztassék valamiképpen gondoskodni arról is, hogy a honvédelmi kötelezettségnek ne mindig ugyanazok az emberek legyenek kénytelenek eleget tenni. Szívvel, lélekkel, örömmel megy mindenki a frontra, 'de egészen; furcsa és jellemezhetetlen helyzetek fordulnak elő falun akkor, ha az emberek azt látják, hogy egy 30 éves ember ugyanabban a községben már negyedszer volt katona, pedig szegény, nincsen semmije és családját kellene eltartania, viszont ugyanakkor egy másik 30 éves ember csak nevet és nem is volt katona. Ezt a közigazgatási és ezt az egész szervezési rendszert még most a háború alatt meg kell annyira javítani hogy ez ne legyen az ellentéteknek, az elégületlenségnek a csirája. Méltóztattak említeni, hogy nem lesz többé 1918. Ne méltóztasanak azonban elfelejteni azt, hogy 1918-nak a lehetősége is azért következett be, mert apró-cseprő tűszúrások, apró-cseprő igazságtalanságok halmozódtak egymásra és kialakult egy olyan bizalmatlan, ellenséges légkör, amelyhez csak egy szikra kellett és lettek légyen azok zsidók, kommunisták vagy akármilyen népség, fellázították az országot és megcsinálták a bajt. Ennek a következménye lett azután az, amit láttunk. Ha azt akarjuk, hogy valóban még a lehetősége se merüljön fel annak, hogy ez megismétlődhessék, ehhez az szükséges, hogy ezeket a nép körében ellentétet szító különbségeket, igazságtalanságokat és méltánytalanságokat megszüntessük. A fősúlyt másodsorban a mélyen t. kormányelnök úr a közellátásra és a nemzeti egységre helyezte. Ebben a tekintetben ugyanaz a helyzet, mint a honvédelmi szolgáltatások terén. A paraszt, a munkás és a kisbirtokos dolgozik, ezt mindnyájan tudjuk. De ha dolgozik, ha munkát és teljesítményt kell várnunk tőle, akkor nem lehet elvonatkozni attól az elvtől, hogy meg is kell neki adni a magáét. A tehenet csak akkor fejhetjük meg, Iha előbb megetettük, a földből csak akkor arathatunk, ha előbb megmunkáltuk. Mi nem zsarolni akarunk, nem azt akarjuk, hogy kivételes jogokat kapjunk az országban, hanem azt, hogy ha tőlünk munkateljesítményt, munkaeredményt várnak, akkor elsősorban bennünket kell ellátni azzal a terménnyel, amely a mi munkánk eredménye. Jelenleg az a helyzet, hogy a falvakon ezrek és ezrek ellátatlanok, ezrek és ezrek éheznek azért, mert az organizáció rossz volt. Nem azért, mintha nem lettek volna feleslegek, vagy hogy a készlet nem lett volna elegendő, de abszolút rossz organizációval hoztak bennünket abba a helyzetbe, hogy a községházakat karhatalommal kell védelmezni az emberek igényléseivel és fellépésével szemben. Joggal lépnek fel, mert a családfő a gyermekeit táplálni, ellátni akarja, s ha ő nem tudott magáról gondoskodni, akkor elvárja, hogy az állam, amely a miniszterelnök úr szavai szerint is felelős' a kenyérért és a csizmáért, gondoskodjék róla; nem ingyért, hanem hogy hozzájuthasson ahhoz, amire neki szüksége van. Akármilyen rendszert dolgozott is ki a közellátási miniszter úr, ne tévesszük el azt