Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

„78 Az ^országgyűlés képviselőházának 225. milyen hiányok és mulasztások merültek fel. Ezt egy számadattal kívánom illusztrálni, még pedig azzal, hogy az ország kórházainak 52.000 ágyából 20.000 Budapesten van s a többi is nagyrészt a nagy városokban, míg a kisebb, a periférián fekvő városok egészségügyi ellátására alig 3000^-4000 ágy marad. Ez olyan arány, amely kétségtelenül megkívánja azt. hogy ezzel a kérdéssel törvényhozásilag és a jövő költségvetésben is behatóbban és sokkal nagyobb mértékben foglalkozzunk. Az egészségügyi ellátás másik tényezője, amely az összes kultúrországokban ma már a leglényegesebb szerepet játssza: a társadalombiztosítás. A mi társadalombiztosító intézményünk, amely az 1927:XXL te. szerint új szervezetet kapott, nem kielégítő. Igaz, hogy az ipari lakosságnak nagy rétegeit öleli tel és azok a mai viszonyok szerint többé-kevésbbé, mondjuk, ellátottak egészségügyi szempontból, de ebből az ellátásból kimaradt a mezőgazdasági alkalmazottak háromszor akkora számú tömege, amely tömeg ma résziben egyáltalán nincs, részben pedig rendkívül gyatrán van egészségügyi intézményekkel ellátva. Az egészségügyi ellátás kérdésének e téren mutatkozó megoldatlansága hozza magával azt, hogy az orvosok elhelyezkedésében olyan aránytalanság mutatkozik, amely mellett a vidék orvosi ellátása is szenved. Kétségtelep tény az, hogy az orvos vidéki elhelyezkedésében nemcsak az orvos intenciója dönt, hanem az is, hogy ott megfelelő megélhetést és saját hivatásának gyakorlására alkalmas viszonyokat találjon. (Egy hang jobbfelől. Lakást!) Nem elég az, hogy az orvos számára lakást építünk, mert hiszen ez talán megoldja egyéni elhelyezkedését, és kényelmét, ami ma egy kultúrember számára feltétlenül szükséges, de nem oldja meg magát az orvosi munkát. Azok az eszközök, azok a segédintézmények, azok az alátámasztó intézmények, amelyek a nagyvárosban megvannak, vidéken korántsem álla: nak az orvos rendelkezésére. Az orvos elhelyezkedésének kérdését, a lát- > szólagos orvoshiányt tehát, amelyről ma mindsűrübben beszélünk, kizárólag a mezőgazdasági lakosság orvosi ellátásának biztosítása a mezőgazdasági munkásbiztosítás oldhatja meg. Amiképpen a társadalombiztosítás, az ipari munkásság betegségi biztosítása városokban tömörítette össze az orvosokat, ugyanúgy a mezőgazdasági biztosítás, felállítása esetén, vidéken fogja szétszórni azokat az orvosokat, akik ma egyetlen városban tömörültek. Ez fogja megadni az alkalmat az orvosi kezelésre és fogja alátámasztani olyan intézményekkel az orvosi társadalmat, amely intézmények jelenléte feltétlenül szükséges az orvosi hivatás gyakorlásához. Az a tény, hogy a városi s elsősorban a - budapesti orvosi tömeg az ország orvosi karának körülbelül egyharanadrészét vagy pedig ennél többet olvaszt magába, kizárólag ezekre a körülményekre vezethető vissza. így tehát ezt munkaszolgálattal vagy más ilyen intézkedésekkel megoldani a legnagyobb hiba lenne, nem is szükséges, mert az orvosi kar, még ha egy ideiglenes tevékenységről, népe és hazája érdekében végzett munkáról is volt szó, mindig készséggel állott rendelkezésre. így volt ez a múltban is, hiszen emlékszem orvosnövendék koromból, az egyetem orvosi karának dekanátusánál mindig ki voltak függesztve a hirdetések, hogy itt vagy ott sürgős szükség folytán járványorvost, trachomaorvost kerestek, és ülése 19.ifi november 26-án, szerdán. ezeknek a hirdetéseknek a révén mindig akadt elegendő orvos, aki ilyen ideiglenes alkalmazásra vállalkozott és becsületesen he is töltötte ezt a hivatását. Azt hiszem, igen t. Ház, hogy a vidéken mutatkozó orvoshiány kérdését legcélszerűbben és legegyenesebben azon a réven lehet megoldani, ha magához az orvosi rendhez, az orvosi karhoz fordulnak. Meg vagyok győződve arról, hogy ezen az úton sikerül majd a megoldás. Annak ellenére, hogy a mi orvosi karunk nincs olyan módon megszervezve, hogy egyetlen csúcsszervezet révén intézkedési és hivatásába vágó rendelkezési jogokkal lenne felruházva, mégis azt hiszem, hogy a mai körülmények között is sikerülni fog az orvosi kar egy részét oda irányítani, hogy abban a munkában, amely az állítólagos vagy látszólagos orvoshiány miatt szükséges a vidéken, akár ideiglenes, akár végleges alkalmazásban résztvegyen. Az orvosi rendűek a vidék orvosi és egészségügyi szolgalatában való részvétele természetesen összefügg az orvosi kar megélhetésének kérdésével. Abban, hogy a 12.000 főt számláló magyar orvosi kar ma 20C0 községi orvosi, tiszti orvosi és egyéb hasonló hivatalos állással kénytelen megelégedni, nem az orvosi kar a hibás. Az orvosi kar elfoglalná ezeket az állásokat, de ha 10.000 orvos számára nincs ilyen hivatalos állás, akkor kénytelen más körben, más társadalmi szervezetek keretében megkeresni megélhetését és kifejteni orvosi működését. Az orvostársadalom számára ; a legtöbb munkaalkalom a társadalombiztosítás keretében adódik, amely a legtöbb orvost alkalmazza, többet, mint maga az állam és, az önkormányzatok, vármegyék és községek. A társadalombiztosítás 5000 orvost foglalkoztat. Ez az 5000-es szám azonban nem jelent olyan nagy értéket, mint ahogyan az ember a szám nagysága után ítélhetné. Az 5000 orvos számára a társadalombiztosítás keretében felállított javadalmazási keret, az úgynevezett orvosi tömeg 10 millió pengőt tesz ki. Ez annyit jelent, hogy &gy orvosra havonkint átlag 160 pengő honorárium esik, beleszámítva főorvost, osztályvezető orvost, körzeti és egyéb kezelő orvosokit. A magyar orvosi rend képzettsége és az általa végzett munka nem ezt a honorálást érdemli meg. Ha tovább boncoljuk az orvosi munkát, azt látjuk, hogy a társadalombiztosítás és a társadalombiztosító intézetek keretében az orvosi rend igen nagy munkatömeget vállalt magára. Ezt a munkatömeget 582 millió betegkezelés kapcsán fejti ki. Ennyit mutat ki magának az Országos Társadalombiztosító Intézetnek a statisztikája. Ha azután ezt egy szemléltető számadatra bontjuk, akkor kiderül, hogy ennek a beteganyagnak a kezelése során egy orvos egy kezelésért két fillérnyi javadalmazást kap. Ha pedig egy még szemléltetőbb képet akarunk felállítani, akkor azt látjuk, hogy egy betegségi eset kezeléséért az orvosnak 68 fillér jár. Tehát 68 fillér illeti meg az orvost egy betegség, gyógyításáért, akár nyolc hétig tartó tífusz, akár hat hétig tartó tüdőgyulladás. vagy bármely más súlyos betegség is az. Azt hiszem, hogy a magyar orvosi kar elég szerény, hiszen évtizedeken keresztül megelégedett ezzel a díjazással, semmiképpen nem lehet a szemére vetni azt, hogy anyagias, nem lehet a szemére vetni azt, hogy a nép és a nemzet érdekéhen nem vállalkozik a gyógyításra akkor, amikor a nemzet nagyobb munkát kíván