Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-236

570 Az országgyűlés képviselőházának 236, amikor az Isten fia által alapított keresztény­séget nemcsak nemzeti, hanem világtörténelmi szempontból is odaállítjuk a népek, a nemze­teik földi és örök boldogságának világmegváltó szent valóságába, amikor 1 az embermegváltás­nak és a világmiegváltásrnak Istentől hozott történelmi tényét beállítjuk az, egyén, a csa­lád, ai társadalom, s a törvényhozás életébe. (Malasits Géza kimegy a teremből. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Kemény beszéd, ki hallgat­hatja 1 ? (Derültség.) Milyem nagy haladást jelent a most vita tárgyát alkotó törvényjavaslat elsősorban aibból a hittani szempontból, amely Jézus Krisztus világmegváltó akaratát, szenvedését, önfeláldozását, mint isteni elégtételt az embe­riségért állítja a világtörténelem eszmei és gyakorlati középpontjává! T. Ház! A zsidóság, a zsidó vallás örök problémája nem most kez­dődik, nem. a legutóbbi 5, 10, vagy 100 eszten­dős világügye ez az emberiségnek, hanem ott kezdődött, közel 2000 esztendővel ezelőtt, Kaifás zsidó főpap tárgyalótermében, ahol a világ Megváltója, az Isten fia felett halálos ítéletet mondott a zsidó synhedrion és folyta­tódott a római császár helytartója, Poncius Pilátus előtt, amikor elhangzott a zsidóság ajkáról saját fajuk, saját vallásuk ellen az őrült szó, amellyel sajátmagukra kihívták, kívánták az életsorsot: »Az ő vér© rajtunk és a mi fiainkon!« Majd folytatódott a megosto­rozás, a tövissel koronázás véres színjátéká­ban, a rögös kálvária járás iszonyatos óráiban és beteljesedést nyert a Golgota keresztjét körülálló, káromkodó és gúnykacajban röhögő zsidó nép fanatikus ordítozásában: »Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről és mi hiszünk neked!« T. Ház! Jézus Krisztus a földön való meg; jelenésével, életével, szenvedésével, megváltói halálával és isteni feltámadásával, a / keresz­tény vallásnak és egyháznak megalapításával megszűnt minden néven nevezendő pogány vallás létjogosultsága és természetesen meg­szűnt a zsidó vallás létjogosultsága is itt a föl­dön. Ennek a dogmatikus ténynek, ennek a fac­tum dogma ticumnak, ennek a cáfolhatatlan világtörténelmi argumentumnak fényében és igazságában vizsgálva a benyújtott törvény­javaslat három szakaszát, megnyugtató és el­határozó, a logika vaskövetkezetességével szükségszerűen, a lélekből önként kibuggyanó komoly megállapítás: clebuisset pridem, miért nem korábban, miért nem hamarabb! (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Az isteni kinyilatkoztatás első for­rása a Szentírás, az Isten szava világosan bi­zonyítja annak a tételnek igazságát, hogy a zsidó vallásfelekezetnek a létjogosultsága megszűnt, amikor Jézus Krisztus megszűnt; nek jelentette ki a mózesi törvények kötelező erejét és feloldotta az ő apostolait és ezeknek utódait ezeíknek a törvényeknek megtartása alól, s a külső formákon elsikló törvény üres kereteit lényeggel, élettel, eszmei tartalom­mal, isteni boldogító erővel, a kegyelmi erők szentségeivel és a gyakorlati életnek megfe­lelő érdemszerző cselekedeteknek az örök életre kiható ereiével töltötte meg, amikor megalapította a keresztény egyházat és töb­bek között azt mondotta az őt sokszor körül­settenkedő farizeusoknak: »Viperák fajzatai, olyanok vagytok, mint a bemeszelt sírok, kí­vül fehérek, ibelül pedig telve vagytok undok rothadással!« T. Ház! Be valaki azt mondhatja, hogy ülése 19hl december 17-én, szerdán. hiszen kérem, főtisztelendő uram, Jézus Krisztus a keresztény vallás megalapításával tulajdonképpen azt bizonyította, hogy a {ke­resztény vallásnak zsidó az eredete. Nem egé­szen saját szavaimmal, hanem Istenben boldo­gult Bangha Béla jezsuita atya szavaival vá­laszolok röviden (olvassa): »Egyik kedvenc jelszava és találmánya ez az ellenségnek, amely a látszólagos igazság álarca mögött felháborító valótlanságokat rejteget. A ke­resztény vallás először is nem zsidó, hanem isteni eredetű. Még ha Isten az ókori zsidó­ságon keresztül adta is tudtul kijelentéseit és parancsait, azért azok mégis isteni közlések, nem pedig zsidó találmányok. De azt sem le­het mondani, hogy a keresztény vallás egy­szerűen az ótestamentumi zsidó vallásból eredt, mert nem annyira belőle eredt, mint inkább rája épült, mint az Istennek tökéletes kinyilatkoztatása a kevésbbé tökéletes ószö­vetségi kinyilatkoztatásra« és ez válasz Sze­der képviselő úrnak az előbb elhangzott egyik beszéd alkalmával közbevetett mondására, hogy mi van az ótestamentummal! (Börcs Já­nos: Borzasztó! Ezek akarják az egyházat ta­nítani! — Az elnök csenget,) »Az is teljesen történelemellenes dolog«,— folytatja tovább Bangha páter — »ha valaki az ószövetségi zsidóságot összetéveszti a Krisz­tus utáni és a mai zsidósággal. A Krisztus utáni zsidóság messze eltért az ószövetségi ki­nyilatkoztatások útjáról, amikor hátatfordí­tott az azokban oly ünnepélyesen hirdetett Megváltónak, a Pilátus előtt magára és uno­káira átkul hívta le Krisztus vérét. Ennek az Üdvözítőtől elfordult zsidóságnak kevés köze, sőt sokszor semmi köze sincs ahhoz az ószö­vetségi zsidósághoz, amelyből a próféták, az apostolok, a Szent Szűz és teste szerint maga Jézus Krisztus származott.« T. Ház! De nemcsak a Szentírás, hanem az isteni > kinyilatkoztatás második forrása, a szent hagyomány is cáfolhatatlan érveket sorakoztat fel a tétel igazsága mellett. Emlé­kezzem az első keresztény vértanuk millióira, akik a keresztény vallás igazáért áldozták fel az életüket! Idézzem-e a nagy Tertullianus mondását: »Sanguis martyrum semen Christia­norum«? Beszéljek-e a pogány és zsidó világ bukásáról, az öröknek hitt csodás római biro­dalomnak eltűnéséről, a keleti és nyugati szentatyák világos tanításáról, a keresztény vallás világdiadaláról? Mert ha ezeket idézem, akkor nemcsak a Szentírás és nemcsak a szent hagyomány szól tételem igazsága mellett, ha­nem mellette szól a történelem is és nemcsak egy népnek, a római népnek a történelme, ha­nem mellette szól különösen a zsidó nép tör­ténelme is, amely nép azóta üldözött lett, ha­zátlan lett, kivetett lett, amióta keresztre vitte a világ Megváltóját és ezzel elvetette a keresz­ténységet. Ezért és így lett a zsidó a világ­történelemnek a bolygó népe, örökös Ahas­vérusa (tlgy van! Ügy van!), kivetettségében és mindenüvé való befurakodása által örökös világbajokat, örökös kríziseket megindító és előidéző hatalom (Ügy van! Ügy vanj), a lelkie­ket csak kifelé mutató, hangoztató és az anya­giakat mindennél előbbre helyező, az állandó anyagi jólétet kereső és ezt mások vérének, munkájának, könnyének és "becsületének árán is megszerző, még mindig bizonyos tekintet­ben ideiglenes világhatalom. Nem csoda tehát, ha ez ellen a világhatalom ellen elsősorban maga az Isten fia. Jézus Krisztus emelte fel a szavát, araikor »viperák fajzatának« nevezte

Next

/
Thumbnails
Contents