Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-233

Az országgyűlés képviselőházának 233. ülése 19hl december 11-én, csüiöriókön. 495 közeljövőben«, »előreláthatóan« és »rövidesen« kifejezések között, mert hiszen, mint mondotta, időről-időre, évről-évre és hogy úgy mondjam, miniszteri programmokban is minduntalan visszatér ez a kifejezés, hogy a közeljövőben, előreláthatóan, stb., stb. Vagyis ő bizalmatlan ezek után azok iránt az ígéretek iránt, ame­lyek egy közigazgatási reformtervezetnek mielőbb a törvényhozás elé hozatalát ígérik és ennek következményeképpen ígérik a most sző­nyegen lévő kérdésnek is olyan módon való megoldását, hogy többé ne kelljen halasztani. Erre azonban én azt kérdem Nagy László t. képviselőtársamtól, ismer-e az egész háborúban álló világon egyetlenegy olyan felelős ország­vezetőt, kormány férfit, parlamentet, vagy köz­életi faktort is, aki a mai háborús világban fix terminusokkal tudna dolgozni olyan kérdések­ben, amelyek nem rögzíthetők semmiféle idő­ponthoz, éppen a háborúnak, a gazdasági, a szociális viszonyoknak kiszámíthatatlan fordu­latai, sokfélesége és lehetősége miatt? Ha te­hát ma valaki azt mondja, hogy »előrelátható­lag«, »a közeljövőben«, vagy »rövidesen«, akkor nem is mondhat mást, nem mondhatta például, hogy a jövő hónap elsején, (Incze Antal: Te­gyük bele, hogy a háború után!), mert erre senki a világon nem tud pontos terminust adni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt a kifogást tehát nem fogadhatjuk el. T. képviselőtársam azt kérdezte továbbá, milyen indokok forognak fenn amellett, hogy ne válasszunk a Felvidéken és Erdélyben. Én visszakérdezhetném, vájjon miért nem kérdi a képviselő úr Kárpátalját, vagy a Délvidéket? Indokok igazán bőségesen vannak, ha nem mél­tóztatnak elfogadni azokat az indokokat, ame­lyeket a törvényjavaslat felsorolt és amelyeket az előadó úr, valamint Benkő Géza igen t. kép­viselőtársam mondottak el. Ezeket nem óhaj­tom megismételni, mert hiszen ezeket számta­lanszor elmondottuk, lerögzítettük. Méltóztas­sanak csak egy egészen egyszerű és a két évvel ezelőtti vitában elhangzott indokot elfogadni, amelyet nem a mi oldalunkról mondottak, ha­nem a túloldalon mondott Közi Horváth t. kép­viselőtársam. (Maróthy Károly: Ö kormány­párti, nem ellenzéki!) Az ő indoka az volt, hogy kerülni kell minden alkalmat, amely az országban akármilyen kis nyugtalanságot kelt­het. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen választás nyugtalanságot kelthet. Azt is mondotta, hogy kerülni kell minden olyan alkalmat és lehető­séget, amely kifelé azt a látszatot kelti, mintha ez az ország nem állna nyugodtan és egysége­sen készen a holnap vagy holnapután elkövet­kezhető feladatokra. Ezek a feladatok már itt is vannak és nem akarok semmiféle jóslatba bocsátkozni, de még nagyobb feladataink is lehetnek. Az a nézetem, hogy eltekintve bármiféle kormánytámogató vagy kormányellenes állás­ponttól, mind a nagy, mind a kis kérdésekben egységesen és határozottan kell állnunk a mö­gött a kormányzat mögött, amelynek külpoli­tikai vonalvezetésének helyességét a Háznak talán egyetlenegy tagja sem vonja kétségbe (Kajniss Ferenc: Kicsit imbolyog!) és amely­ről szerintem legfeljebb Ibizonyos erőltetettség­gel lehet azt állítani, hogy kül- és belpolitikai vonalvezetése között differenciák vagy külö­nösen mélyreható differenciák vannak. (Kap­esányi László: Óriási!) Tegyük fel, hogy van­nak, de még akkor is, mint méltóztatnak látni, hála Istennek, egészen jól megálljuk a helyün­ket ebben a mai Európában. Ha nagy bará­tainknak ég szövetségeseinknek ez ellen a vo­nalvezetés ellen nincsen semmi kifogásuk, el­tekintve attól, hogy a belső vonalvezetés kizá­rólag a mi saját dolgunk, akkor azt hiszem, hogy nekünk ezeket a mesterséges ellentéteket nem szabad úgy kiélesítenünk, hogy ilyen aránylag kisebb kérdésben is a külföld előtt bármilyen dokumentumot produkáljunk arra, hogy az Ország nem áll egységesen a kormány­zat mögött, merthiszen akkor ezeket megna­gyítják, felfújják és világnézeti különbsége­ket fognak a fejünkhöz vágni. Ez a bizonyos unifikációs kérdés nem olyan egyszerű és számtalanszor felmerült már a tavalyi meg a tavalyelőtti vitákban az az érv, az a közbeszó­lás, — amikor például azt mondotta valaki a kormánypárt oldalon, hogy az unifikáció még nincs befejezve. Erre a másik oldalról közbe­szólás formájában nem egyszer elhangzott az az ellenérv, hogy miért nincs befejezve, fejez­zék be, már régen befejezhették volna, (Kajniss Ferenc: Ki mondta ezt?) T. Ház! Hogy az unifikációnak mennyi ol­dala és ágazata van, azzal mindnyájan tisztá­ban kell, hogy legyünk. Az unifikáció nem egyszerű közigazgatási kérdés, az unifikáció még csak nem is gazdasági kérdés, az unifi­káció még csak nem is közoktatásügyi vagy egészségügyi vagy akár azon túlmenő szociális és morális kérdés, az unifikációban egy nemzet életének minden egyes erkölcsi és gazdasági faktora benne van. En azt hiszem, teljesen es tökéletesen tisztában van mindenki azzal, hogy ezeket az erkölcsi és gazdasági faktorokat nem lehet úgy egyik napról a másikra érvényre juttatni. Ha pedig elfogadjuk azt a premisszát, hogy unifikáció nélkül, — ami itt elsősorban a közigazgatásra vonatkozó törvénytervezetnek <a keresztülvitelét jelenti — nehezebb egy olyan újabb törvényt statuálni, vagy nehezebb olyan állapotot teremteni, amelynek alapja éppen az unifikáció, akkor máris kénytelenek vagyunk elfogadni azt a érvelést, hogy akkor jöjjön az az unifikáció, aminek pedig a fentebb felhozott indokokon kívül mellesleg költségvetési oldalai is vannak. Nem egészen úgy áll a dolog, ahogyan Nagy László igen t. képviselőtársam mondotta, hogy 200.000 pengő költséggel meg lehet csinálni a budapesti választásokat. Kijelentem, a dolog­nak csak legszerényebb oldala az, hogy meg lehet-e azt csinálni 200.000 pengővel vagy sem, mert éppen az unifikáció teljes keresztülvitele céljából a közéletnek, a társadalmi és gazda­sági életnek minden más ágazatában olyan ki­adások, olyan adminisztrálások merülnek fel, amelyek sokkal mélyrehatóbbak, mint a 200.000 pengő, amibe a választás belekerülne, eltekintve attól, hogy ma kötelessége minden kormány­nak minden előrelátható kiadást szinte fillérig kiszámítania. Még tehát az is, hogy 200.000 pengőt az a kormányzat vagy az a törvény­hatóság mire fordít vagy mire nem fordít, egy ok volna arra, hogy meg lehetne-e tartani azt a választást vagy sem. T. Ház! A továbbiakban Maróthy Károly igen t. képviselőtársam nagy figyelemmel^ hall­gatott fejtegetései során, amelyeket már az előző viták folyamán is olvastam és amelyek rendkívül nagy figyelmet keltettek bennem, egy alkalommal kénytelen voltam közbeszólni, amiért engedelmet is kérek tőle. Azt mondot­tam, hogy a belügyminiszter úr költségvetési beszédében erről a kérdésről is részletesebben, illetve határozottabban nyilatkozott. Odaeéloz : tam, hogy a belügyminiszter úr november 12-i

Next

/
Thumbnails
Contents