Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

444 Az országgyűlés képviselőházának M áthatja egész életünket a magyar nemzeti szocializmus, a magyar szocializmus. Ennek a magyar szocializmusnak nem szabad torzónak maradnia, ennek végre kell tudni hajtania a maga történelmi misszióját, mert ha nem fogja tudni végrehajtani, akkor nem leszünk versenyképesek a Kárpátok medencéjében más népekkel együtt. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Parancsolja ezt a belső magyar életerő kiteljesítése, azonkívül az a verseny, amelyre az előbb mutattam rá. A magyar szociálpolitika jegyében van szükség arra, hogy éppen ezeknek a legszegényebb és legkisebb magyar kategóriáknak érdekében a munkásbiztosítás intézményét komoly társadalombiztosítássá szélesítsük ki. Jelenlegi jogszabályaink és intézményeink erre a feladatra tökéletesen alkalmatlanok. Az a széjjelszervezettség, az a partikularizmus, amely a mi munkásbiztosításunkat, általábanvéve — ha szabad ezt a szót használnom — társadalombiztosításunkat jellemzi, amelyik egy külön Oti.-ra, Mabi.-ra, Ombi.-ra és Otba.-ra, különböző szék; torokra tagolja széjjel biztosításra szoruló társadalmunkat, feltétlenül helyesbítendő és átszervezendő. Amikor a felvidéki területsáv visszatért az anyaországhoz, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy ennek a területnek a magyar élet keretébe való beillesztésénél bizonyos funkciót végezhessek. A legnagyobb nehézséget okozta jogszabályaink egyesítésének és beillesztésének munkájánál a társadalombiztosítás, kivált a munkásbiztosítás problémája. A magyar haladás és a jövő magyar társadalmi fejlődés érdekében véltem akkor cselekedni, amikor arra az álláspontra helyezkedtem a felvidéki területsáv anyagi áldozatkészségének latbavetésével és felhívásával, hogy tartsuk továbbra is fenn ezen a területsávon mezőgazdasági betegségbiztosító intézményeinket és ma az a helyzet, hogy egyedül ezen a területsávon van még továbbra is bevezetve a mezőgazdasági betegségbiztosítás, míg az ország többi részében még tervről sem haLottam. Vagyis egy tökéletesen más jogállapot van e tekintetben ezekben a megyékben és járásokban, mint az ország többi részein. Ez nagyon furcsa anomáliákra vezet. Azt jelenti például, hogy ha Szabolcs megyéből felmegy valaki Bodrogközbe mezőgazdasági munkát vállalni, akkor az illető ott betegségbiztosításra kötelezett, tehát egyrészt a munkaadó továbbra is fizeti a betegségbiztosítás terheit és ugyanakkor a munkásság is kénytelen saját keresetéből betegségbiztosításra bizonyos Összegeket áldozni. Ha pedig ez a más vidékről odajött munkás eltávozik munkahelyéről, elveszíti azt a jogfolytonosságát, hogy az ő befizetett pengőiből, vagy filléreiből a maga részére később bizonyos jogelőnyöket biztosíthasson. Ez az állapot ebben a formában nem tartható fenn. Európai tekintélyünk érdekében áll, hogy ezt a problémát minél előbb oldjuk meg és szélesítsük ki egy komoly társadalombiztosítássá, egységes központtal, de decentralizált munkatevékenységgel és munkavállalással. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar népi politika és gondolat követeli meg, hogy ezeket a magyar etnikumot jelentő területeket, melyeket a csedi* román, vagy jugoszláv földbirtokreform telepek és maradék birtokok alkotásával magyar etnikai színezŐdésükben zavart meg, feltétlenül tisztán adjuk újból vissza magyar etnikumnak. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Én nem vagyok hajlandó elfogadni semmi néven nevezendő külpolitikai érdeket, amely itt a magyar nemzet2. ütése 1941 december 5-én, pénteken, politikai értékek előtt járhat. (Taps a szélsőbaloldalon. ~- Palló Imre a jobboldal felé): Nincs itt a miniszterelnök úr, most csendben vannak !) Történelmi magyar feladat, hogy ezek az azelőtt színmagyar területek újból egyszínben legyenek a magyar etnikai térképbe berajzolhatok. Itt utalni kívánok azokra az őszinte megrázó szavakra, amelyeket Pál Gábor t. képviselőtársam mondott. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Végtelen megértéssel tudtam fogadni mindazt, amit Pál Gábor mondott. Aki átélte a küzdő napokat küzdő magyarkép s eldobott magától 20 éven át minden néven nevezendő magán, családi és egyéb szempontot és kizárólag egy magyar szabadságharc gondolatának áldozta fel minden idejét, az kell, hogy zászlót hajtson azok előtt a magyarok előtt, akik minden körülmények között gerincesen álltak meg (Felkiáltások a jobboldalon: Mások is voltak!) és akiket úgy kell néznie a képviselőháznak, mint a csíki havasok oldalán növő hatalmas, erős fenyőfákat, akik minden vihar között dacolni mertek a román uralommal. (Taps és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Éljen Pál Gábor!) És hozzá kell fűzni azt, hogy azokban a csalódásokban, melyekben Pál Gábor osztozott, szintén egyek vagyunk. (Bencs Zoltán: Mi is csalódtunk!) Nem csalódtunk a magyar életben, nem a magyar államiság tudatában, nem önmagunkban, nem saját véreinkben, de csalódtunk emberekben és intézményekben. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások: És a rendszerben!) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Csalódtunk a rendszerben és azért kellett nekem is és Pál Gábornak is olyan útra lépnem, amely független minden néven nevezendő kormánypárti gátlástól. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj és közbeszólások á jobboldalon. — Elnök csenget.) Ezért nekünk tovább kell harcolnunk azokért az ideálokért, amelyekkel leköteleztük magunkat a ma'^ar millióknak és a magyar milliókat a magunk munkájának. Istenem, milyen kényelmes volna hazamenni a kúriába, vagy a vidéki városi házakba s kényelmesen élni babérainkon, de mi nem ezt vállaltuk. Mi a másik részt választottuk (Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) és vállaljuk tovább a harcot, mert boldoggá, megelégedetté akarjuk tenni azokat a magyar milliókat, akiket az idegen uralommal szemben oltalmaztunk 20 éven át. (Zaj és taps a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Tudom, hogy a túloldalon is vannak, akik velem tökéletesen egyetértenek, de csodálatosan furcsa lelkiség van még közigazgatási hivatalaink keretében és számos egyéb intézményeinket intéző agyakban. Ezek mindig úgy gondolják, hogy a magyar imperiumot sokkalta könnyebb gyakorolni az opportunistákkal szemben, a puha gerincüekkel, a hajladozókkal, az »alázatos tisztelettel« köszönőkkel szemben, mint a keménygerincű, kiállani tudó magyarokkal szemben. (Taps a szélsőbaloldalon.) Mert hányszor tapasztaljuk a főszolgabírói hivatalokban, a vármegyeházán és egyéb hivatalokban, hogy ugyanezek az opportunisták, ugyanezek az alkalmazkodók beszivárognak mindenüvé és hogy azok, akik azelőtt Prágát, Bukarestet, Belgrádot szolgálták, ma Budapest legnagyobb támaszai és el tudják hitetni mindenfelé, hogy ők tulajdonképpen az igazi jó magyarok. (Maróthy Károly: ök a