Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

Az országgyűlés képviselőházának 231. ülése 194-1 december 4-én, csütörtökön. 421 rplták az árpát. Ezek a gyárak valamikor nagyon válogatósak voltak, mert csak kiváló, jó socárpát használtak fel; most minden árpa jó volt sörárpának, a sörgyárak így elvették az árpát az állati fogyasztás elől s ezek a mennyiségek nagyon hiányoztak az állatok takarmányából. A borárak tudniillik erősen felszöktek, ezért köztudomás szerint igen nagy volt a sörfogyasztás és ez a sörgyáraknak igen jó üzlet volt. Kérdem azonban, mi fontosabb az országban, a sör, vagy a zsír, vagy a hús, vagy a tojás vagy a tejtermékek? Azt hiszem, nem olyan nagy baj, ha nem iszunk sört, mert ha a gyomrot jó vízzel töltjük meg, az is jó, így még tovább is élünk. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Tengeritermésünkkel kapcsolatban is az volt a legnagyobb hiba, amint mindenki megállapította, hogy a tengeri ára alacsony. En magam is ezt mondom, pedig nekem nincs eladó tengerim, én csak szeretnék venni tengerit, ha volna kitől. A tengeri ára alacsony, itt is egy nagy hiba történt azonban, mert abba, hogy a tengeri ára alacsony, hogy csak 13.40 pengő, valahogy beletörődött volna a termelő, ha a rendelkezés idejében jön ki. De míg szabadon lehetett árulni a kukoricát, azok. akik korábban észbekaptak, bizony eladták 20—22 pengőért a csöves kukoricát. Ha idejében lett volna megállapítva a kukorica^ ára, tessék elhinni, nem volna annyi zúgolódás és sokk;il könnyebben beletörődtek volna az emberek ebbe a mai árba is. A termelőket kérték — nem mondom, hogy utasították — például az olajosmagvak termesztésére is. A termelők nagyon szívesen termelnek olajosmagvakat, mert különösen nz utóbbi időben, amióta az adók olyan magasra felszöktek, a termelő mindennel foglalkozik és sokat gondolkozik azon, hogy honnan tudja kihozni az ő kis hasznát, hogyan tudja termeiélését odafejleszteni, hogy valami talán neki is maradjon és ne kelljen a kis vagyonkáját megcsonkítani amiatt, hogy keveset termelt és ezért kénytelen hozzányúlni a készhez. A tavasszal azonban itt is történt egy szerencsétlen eset, nevezetesen körözésbe ment az, hogy a termelők termeljenek ricinust. Nagy felzúdulás volt, mert az emberek akkor már bevetették földiéikot. márpedig tuldjjuk, hogy a ricinust idejében kell elvetni, mert annak hosszabb érési idő kell. (Egy hang a jobboldalon: Ügy van! És meleg!) Ha nincs rá kellő meleg, még kevésbbé tud teremni, mint más: A gazdáknak különösen az Alföldlön csak az a földjük volt vetetlen, amelyet a víztől nem tudtak bevetni. Tudom ugyan, hogy nem kormányrendelet volt, de odalenn kimondták a vármegyénél. hogy akinek nincs vetetlen területe, szántsa ki a búzát, de ricinust vetni muszáj. Az én vidékemen a ricinust most szedik,... (Meskó Zoltán: Ne sokat szedjenek, mert megárt!) Tn

clink, hogy sokat most már nem szedhetnek, mert ha sok termett volna, már régen levőin fi szedve. Állítom, hogy a ricinusvetés, a ricinusiormelés nagyon sók gazdának ma nem hozott annyit, sőt talán még annál is kevesebbet, mint amennyit a vízzel borított föld hozott, amelyen semmi sem termett. (Eitner Ákos: tgy volt a lennel is!) Arra kérem a kormányt, hogy ezekkel a rendeletekkel idejekorán jöjjön ki. (Helyeslés balfelől.) Tessék elhinni: evvel a termelőnek is kedvet adunk. És különösen szükséges az, hogy a terményeknek, így a ricinusnak árát se a mai árban szabják meg, hanem jövőre megfelelő árat és komoly árat biztosítsanak számára, (Meskó Zoltán: Tessék csak teljes súlyával ráfeküdni a kormányra, képviselő úr! — Derültség. — Elnök csenget.) hogy a gazdák ezzel számolhassanak. A pénzügyminiszter úr beszélt a költségvetés tárgyalásánál az adómorálról. Megállapította nagy örömömre, hogy a; termelők teljesen jó irányiban haladnak, mert még sol insem folyt be annyi adó, mint most. Ennek azonban megtalálhatjuk a magyarázatát, igen t. Haz! Attól félek, hogy ez az adómorál igen rövid ideig tart és hamar vége lesz. A terményeket he fellett szolgáltatni és mindenki. aki beszolgáltatta, megkapta terményének arat. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy az emberek nagy százaléka nem tud a pénzzel kellőképpen bánni, hanem ha van pénze, elkölti. Van azután az embereknek egy bizonyos százaléka, aki tálán rábeszélésre, vagy mert valami kósza hírből azt hallja, hogy pénzromlás előtt állunk, azt hiszi, hogy a magyar pénz valóban leromlik, tehát valamire elkölti a pénzét. A magyar parasztnak az a szokása, hogy amikor jön az adófizetés ideje, akkor valamit elad, elad valamiből legalább annyi mennyiséget, amennyiből az adója kifutja. Most azonban nem hagytunk nála amit eladhasson, nincsen mit adjon el, nagyon természetes tehát, hogy a pénzt megkapta és elkölti, akkor az adómorál megszűnik, illetve megromlik. Mert hiszen, tessék elhinni, az a termelő, — nem mondom, hogy adót szívesen fizet, mert senki sem fizet szívesen adót — ha eljön az ideje és van pénze, fizet, mert tudja, hogy kötelessége adót fizetni. (Szöllősi Jenő: Ha muszáj!) Ha nem fizet, az már annak a jele, hogy nincsen pénze. (Ügy van! jobbfelől.) A megrendezett téli mezőgazdasági szakoktatás igen jó hatást gyyakorolt. (Eitner Ákos: Hány van?) Én ezért erről a helyről mondok a miniszter úrnak hálás köszönetet. (Palló Imre: A miniszter úrnak kötelessége!) mert ez igen örvendetes nyomokat hagyott maga után eddig mindenütt, ahol ilyen szakoktatás volt. Ezzel kapcsolatosan azonban van egy kérésem a földművelésügyi miniszter úrhoz, nevezetesen azzal kapcsolatban, hogy sajnálatos eseményt tapasztalok kint a perifériákon, de bent is. Először szólok arról, hogy az utóbbi időben igen értékes gazdasági felügyelők tértek át a gazdasági felügyelői pályáról más pályákra, talán

t azért, mert ott jobban fizetik, jobban dotálják őket. Arra kérem a miniszter urat, fontolja meg ezt a kérdést és ha csak van rá mód, rendezze ezeknek az értékes embereknek a fizetését, akikre a köznek nagy szüksége van. (Helyeslés jobbfelől.) Arra is kérem a miniszter urat, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, a gazdasági felügyelők helyét ne változtassuk nagyon sűrűn, {Helyeslés jobbfelől. — Meskó Zoltán: Mire megszokják, már menniök kell!) mert hiszem tudok példákat arra, hogy mire gazdasági felügyelők megszokják a környezetüket, a vidéket, azt a járást, amelyben megkezdték a szolgálatot, már áthelyezik őket, továbbkiilldik őket akkor, amikor már értékes munkát tudnának kifejteni és — mondjuk — túl a Tiszára odatesznek túl a Dunáról egy olyan embert, aki túl a Tiszát nem is látta. Ezeknek az embereknek hónapokig vagy talán évekig kell tanulni ok, be gyakorolniuk magukat és megismertetniük magukat az ottani emberekkel, hogy hasznos munkát tudjanak kifejteni. Nagyon kérem a miniszter urat, ezt is fontolja 57

*