Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

398 Az országgyűlés képviselőházának 231. illése 19J,,1 december U-én, csütörtökön. kított nemzeti szocialista eszme a, nyilas ke veszt jelvénye alatt rövid idő alatt nagy népi erőket tudott mozgósítani. Az akkori kormányzat azonban korántsem látta be az új rendszer szükségességét és az ebből származó és ettől várható nagy előnyöket, hanem minden erejével az új eszme hirdetői ellen fordult. Ha az új szocialista igazságokat hirdettük a magyar munkásság érdekében, akkor kommunisták voltunk. Ha meg tudtuk győzni a marxista munh kast, hogy becsületes nemzeti alapon is harcolhat jogaiért és őket, akik a nemzetközi tanoktól félre voltak vezetve, meggyőztük a nemzeti eszme fontosságáról (Maróthy Károly: Akkor ez volt a baj!), akkor az volt a bűnünk, hogy kommunistákat dédelgetünk. Ha -hirdettük a magyar földkérdés törvényes rendezéséuek múlhatatlan szükségességét, akkor földosztó demagógok voltunk; ha a németekkel való őszinte barátság megteremtésének szükségességét hangoztattuk, akkor hazaáruló német bérencekké váltunk (Maróthy Károly: Eladtuk az országot!); ha a hitbizományok megszüntetését követeltük, akkor hitetlen istentagadók lettünk; ha pedig — szörnyű volt még akkor kimondani is — a zsidóság gazdasági térfoglalásáról vagy különösen a zsidókérdés megoldásáról beszéltünk, akkor megint rettentő nagy bűnt követtünk el, mert egy »derék« hitfelekezet tisztes tagjai ellen izgattunk (Maróthy Károly: Az ügyészség emelt vádat ellenünk!) és ezekért az őszinte beszédekért vagy írásokért (Rassay Károly: Törvény volt! — Maróthy Károly: Most nincs törvény? — Rassay Károly: Most is kellene törvény!) száz és száz magyar testvérünket vonták bírói eljárás alá és büntették őket többhónapi szabadságvesztésre és politikai jogaiktól való megfosztásra. Mindezt nem azért hozom itt fel, hogy érdemeinkre hivatkozzam, hanem csupán azért, mert sehogyan sem tudom megérteni, hogy ma, amikor a földkérdés, a zsidókérdés, a szocializmus, a német barátság és a többi, hivatalos kormányprogrammá vált, amikor a kormánylapok jobban zsidóznak, mint régen a nyilasok (Rassay Károly: Ez igaz! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Na látja!), akiket ezért bebörtönöztek annakidején (Rassay Károly: Szóról szóra így van!), miért nem rehabilitálják ezeket a magyarokat? Miért nem keresnek módot, hogy ezeket az igazságtalan ítéleteket megsemmisítsék és ezeknek politikai jogaikat visszaadják? Higy

je el a t. Ház, hogy ezek a jó magyarok nem várinak azért, amit tettek, elismerést, jutalmat, vagy kitüntetést, hiszenők nem érdekből, hanem meggyőződésből tették, amit tettek és^ ma már mindenki elismerheti, hogy a zsidókérdés őszinte feltárásával nem ártottak, hanem használtak a magyar ügynek. Miért kell tehát még ma is a megbélyegző ítéletet hordaniuk, amikor a mai rendszer ma már nem tartja azt bűnnek? (Rassay Károly: Ez logikus!) Kérdezem az igen t. túloldalt, erkölcsösnek tartja-e ezeknek az ítéleteknek fenntartását és ha a zsidókérdésben a kormány fenntartja álláspontját, meg tud-e felelni valaki az urak közül a sok áldozat között, mondjuk például Helmeczi István tanár, filozófiai doktornak arra, hogy miért kellett neki három hónapot ülnie a zalaegerszegi börtönben 1938-ban azért, mert tudományos alapon megírta ezt a nálam lévő kis tanulmányt a zsidókérdésről^ (Maróthy Károly: Azóta a kormánylapok idézik!) Szemébe tudnak-e nézni az urak ezeknek áz embereknek, amikor ma a zsidókérdésről r beszélnek és amikor ugyanazt mondják, amiért ők bebörtönözve voltak és ma is megvannak fosztva politikai jogaiktól? Ha ebben a kérdésben nem történik sürgős intézkedés, akkor az önök erkölcsi felfogásai, ról és igazságérzetéről az utókor és a történelem — Istenemre! — nem fog dicshimnuszokat zengeni. (Felkiáltások a széAsőbaloldalon: Ez igazi) Sokszor hangzott felénk politikai harcaink során a vád és a védekezés, hogy »a nyilasok mivel mutatták meg eddig, hogy mit tudnak csinálni?!« és — »megvannak-e a képességeik az ország vezetésére?« Erre vonatkozólag legyen szabad — azt hiszem, sok millió magyar nevében — azt a szerény állításomat leszögezni, hogy nemcsak a miniszteri székekben és a kormánypárt padsoraiban ülnek okos emberek, hanem a magyarságnak ezen a téren még igen nagy, óriási szellemi erőtartalékai vannak és ezeket szeretnénk még ezután a magyar megújhodás nagy harcában a csatasorba beállítani. Mi nem tehetünk még sokat a magyarság érdekében, mert erre nem volt alkalmunk, de túlzás nélkül állíthatom, hogy a helyes kibontakozás útját előbb láttuk meg, mint sokan mások. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalodalon.) S ha a mi elgondolásaink korábban megvalósulhattak volna úgy a kül-, mint a belpolitika terén, nem minden keserűség nélkül állapíthatjuk meg, hogy akkor gazdasági és geopolitikai helyzetünk egészen másképpen alakult volna. (Maróthy Károly: Kormányozni annyi, mint előrelátni!) Ez a politikai előrelátás adja meg a kritikához való jogunkat és kellene, hogy megadja politikai jogainkat is. Most pedig szabad legyen ezekről az úgynevezett politikai jogokról néhány szót szólnom. Ez a politikai jog a mai rendszerben igen furcsán fest. Nem akarok azonban sokat időzni ennél a kérdésnél, hiszen \igy sem bízom megváltozásában, tehát csak egy markáns példát szeretnék erre nézve felhozni. Választókerületemben Matolcsy Mátyás kép viselőtársammal együtt néhány községben látogatást tettünk. Előre értesítettem a községeket, hogy gyűlés nem lesz és csak az esetleges panaszokat veszem fel. Az egyik községben mégis mintegy 40—50 ember várakozott, akiknek azonnal megmagyaráztam, hogy-beszédet tartani nem lehet megmondtam, hogy az ott egészen közelben lévő malom irodájába egyenként jöhetnek be panaszukat előadni. így történt. Néhány hónap mulya engedély nélküli népgyűlés tartása miatt kikértek a Háztól, amely természetesen ki is adott és megbüntetek ezen úgynevezett engedély nélküli nép

1 gyűlés tartás miatt 400 pengőre. (Maróthy Károly: Bravó! Mert a képviselő érintkezik a választóival!) Ebben a dologban a különös csak az — és ezért nehéz ebbe belenyugodni, —- hogy ugyanakkor és még ma is a Mép. fényes főispáni segédlettel tartja gyűléseit. (Csia Sándor: Ez mindenütt így van!) De nem leplezett formában, mint régen, »válaszmányi ülés« vagy egyéb címen, hanem egészen szabályszerű politikai gyűléseket tartanak, sőt még az újságokban is közzéteszik. A napokban is olvastam, hogy a Muraköz több községében tartott a főispán úr Huszovszky Lajossal és más képviselőtársammal együtt zászlóbontó magyaréletpárti politikai gyűléseket. Ez az a dolog, amelynek nincs semmi erkölcsi alapja. Ha törvény van, vagy rendelet,