Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

Az országgyűlés képviselőházának 281 átnézve, már most gondolni kell ezeknek a keresztmetszeteknek a kibővítésére, tehát lehetővé kell tenni az illető ipari ágazatoknak további kifejlesztését. Ez természetesen csak egy irányított gazdálkodással hajtható végre, a szó valóságos értelmezésében. Bátor vagyok egyetlen egy példát felhozni arra. hogy megmutassam, hogy ezek a kérdések csak egy szerves megoldás keretében képzelhetők megoldhatóknak. (Rajniss Ferenc (Máthé Imre-felé): Mit tüntetsz egyedül? — Derültséa a szélsőbaloldalon. — Horváth Ferenc: Képviseli a kormánypártot!) Számba veszem, hogy az elmúlt tíz esztendőben útépítésünk — és itt útépítés alatt csak az állandó burkolattal biró utak építését értem — egy esztendőben körülbelül 10O kilométert tett ki átlagban — voltak évek, amikor 80, voltak, amikor 120 kilométert építettek — és számbaveszem azt, hogy a jelenlegi Magyarországon az ilyen állapotra kiépítendő utak hossza 8000 kilométer. Ez első pillanatra óriási száminak tűnik fel, de ha végig vizsgálom a kérdést, akkor láthatom azt, hogy ebből a 8000 kilométer útvonalból valójában 3000 kilométer esik egymagában a falukon átvezető, úgynevezett átkelő szakaszok kiépítésére, tehát ez nem jelenítene többet, mint átlagban kerek fél kilométert ma meglévő községeinkben, tehát világos, hogy ez csak a főbb útvonalaknak a falukat átszelő részét jelenti, azután jelenti a főbb útvonalaknak, mint amilyen a Dunáinak jobbpartján menő budapest—Szekszárd—bajai útvonal, a budapest—kassai, budapest—kolozsvári útnak, egyszóval azoknak az utaknak a kiépítését, amelyeknek építését mégis a közeli esztendőkben kell végrehajtani. Ha mindezt számbaveszem és a feladat és

1 az évi teljesítmény relációját magamnak összeállítottam, akkor az adódik, hogy évi 100 kilométeres teljesítménynyel a 8000 kilométeres út (megépítése 80 esztendőt vesz igénybe. r Azt hiszem, bármilyen türelemmel szemléljük is ezeket a dolgokat, ez mégis egy olyan szám, amely mellett meg kell állnunk és azt kell mondanunk, hogy ezt megfelelőbb tartamra, polgáribb számra (Rajniss Ferenc: Hetvetti év! — Derültség.), mondjuk legalább húsz esztendőre le kell szállítanunk. Èz ma annyit jelentene, hogy nekem azt a kapacitást, amely ma útépítési képességünket determinálja, négyszeresére kell megnövelnemCsak a rend kedvéért bátor vagyok megemlíteni, hogy 1940. esztendőben az átlagos 100 kilométer helyett 30 kilométer utat építettek. Ezért nem teszek szemrehányást a kereskedelemügyi miniszter úrnak, mert voltak valójában nehézségek, különösen a szállítások körül, azután a beton, a cement termelése körül, viszont mégis kell, hogy ez a szám bennünket megfontolásra késztessen. (Egy fmnn a szélscoal'oldalon: Inkább őket!) Ha mi ezt az időtartamot, amíg útjaink ebben a kiméretben elkészülnek, húsz esztendőben kívánnánk megszabni, akkor nekünk útépítési lehetősége'inket négyszeresére kellene felfokozni. Hol adódnak itt ezek az emr íített keresztmetszetek ? Először magánál a kőtermelésnél, mert a kő alkotja az út alapját, ez pedig* adódik kőbányáink gépi berendezésénél, a törőknél, a zúzómüveknél. a szállítóberendezéseknél, amelyek ma úgy vannak méretezve, hogy csak a ma meglévő 100 kilométeres útépítési programmot képesek teljesíteni. Számbaveszem természetesen azt, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XII. ülése 19 Ul december 4-én

} csütörtökön. 387 kőanyag jelentős mértékben kerül felhasználásra a vasútépítésnél és karbantartásnál, valamint az egyéb, makádámutak építésénél is. (Rajniss Ferenc: Termelőgépekre van szükség!) Már most, ha én ezt fokozni kívánom erre a megállapított méretre, akkor a gépeket be kell szereznem és idejében gondoskodnom kell arról, hogy a keresztmetszet megfelelő legyen. A gépek beszerzésével kapcsolatban azzal a problémával találkozom, hogy idehaza csináltassam-e meg a gépeket hazai iparommal, vagy azokat külföldről, mondjuk, Németországból hozzam be. Ha ideérkezem ehhez a problémához, akkor mindjárt kibontakozik előttem az a kérdés, hogy mit kívánok még behozni Németországból a következő esztendőkben, mert programmot kell importpolitikám számára felállítanom. Ha viszont idehaza kívánom gyártani a gépeket, akkor meg kell néznem, hogy gépgyártásunk mai állapota mellett ennek felfokozása esetére milyen kívánalmak merülhetnek fel vas- és acéltermelésünkkel szemben, mert itt a termelési keret ma korlátozott, hiszen nagy olvasztóink, Mar

: tin-kemencéink, hengerműveink száma a mai időkben változatlanul ugyanannyi, mint amennyi néhány esztendővel ezelőtt volt. Ha ideérkezem, akkor eljutok, oda, hogy á vastermelés lényegében szenet jelent, mert ahhoz tulajdonképpen szén kell, tehát meg kell néznem szénbányáink termelőképességét. Az a szám, amelyet az iparügyi miniszter úr volt szíves mondani, hogy széntermelésünk evi 700.000 vagonról a legutóbbi évben majdnem l-l millió vagonra ment fel, ne tévesszen meg bennünket, mert nem széntermelő berendezésünk fejlődött ilyen mértékben, hanem az a helyzet, hogy széntermelő berendezésünket a legnagyobb mértékben megterheltük és igenybevettük. Ez inkább kétségbe kell, hogy ejtsen bennünket, mintsem megvigasztaljon mert ez annyit jelent, hogy ezt így sokáig nem lehet folytatni, annyit jelent, hogy elhanyagolni kénytelen vagyok a karbantartást a banyákban, s hogy minden gépet, amely a bányákban dolgozik, a legvégső fokig igénybevenni. Ezt rövid ideig lehet még csinálni, de huzamosan így dolgozni nem lehet. Most visszamegyek az útépítési részre. Odáig jutottunk el, hogy a gépi berendezések kapcsán megvizsgálom a gépgyárak, a vas- és acéltermelés, majd a szénbányák teljesítőképességét. Ha már a szénnél tartunk, akkor | odajuthatunk, hogy a széntermelés fokozását a mi csekély színkincsünk mellett nem tarthatjuk kívánatosnak, ha pedig eljutottunk erre a megállapításra, akkor át kell mennünk az energiagazdálkodás áttekintésére és eljutunk a vizierőtelepek kérdéséhez. Erre nézve azt mondotta az iparügyi miniszter úr, hogy két vizierő telepet fognak rövidesen üzembehelyezni, nevezetesen egyet Ungváron, — ezt még a cseh éra alatt kezdték meg, mi csak befejezzük — a másikat pedig Tiszalucon.. Az előbbi 6000, a másik 3000 lóerős. Engedelmet kérek, ezek olyan számok, amelyek a mi lehetőségeink mellett eltörpülnek. Vagyok bátor idézni Vicziánt, aki annak idején még a háború „előtt összefoglalta vizierőkihasználási lehetőségeink számadatait és kiszámította, hogy a jelenleg visszatért terülteken, tehát Kárpátalján és Erdély északi részein rendelkezésre álló kihasználható vízienergia 420000 lóerőt reprezentál. Ez hagyjából a fele annak az energiának, amelyet széntermelésünk jelent. Nem 53