Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-230

372 Àz országgyűlés képviselőházának 230. ülése 19 Al december 3-ân, szeraáií* 3. Hajlandó-e a miniszter úr ezeket az áldatlan állapotokat sürgősen megszüntetni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kolt

ai József: T. Ház! Az iparügyi tárca tárgyalásánál felszólalásomban felhívtam a pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy a sertésközvágóhídon milyen borzalmas állapo tok vannak, milyen borzalmas anyagi viszonyok között élnek ezek a hentesipari munkások. Az iparügyi miniszter úrtól nem kaptam kielégítő választ és intézkedés sem történt azóta, kénytelen vagyok tehát a kérdést a plénum elé hozni és részletekbe bocsátkozni. Szn morú kenyérkérdés ez, ebből teljesen kiviláglik és tisztán láthatjuk, hogy milyen a tükörképe a mi gazdasági életünknek. Az iparügyi miniszter úr a sokgyermekes! családokra vonatkozóan azt a kijelentést tette, hogy úgy áll a helyzet, hogy bizonyos korban ezek a gyermekek, ezek a családtagok dolgozni is mehetnek. Én magam is osztozom az iparügyi miniszter úrnak ebben a nézetében, azon ban kérdezem, hogy hogyan tudnak ezek a családtagok kimenni az utcára, amikor annyit sem keresnek ezek a családapák, hogy el«

1 gendő kenyeret adhassanak a családtagjaiknak, ezek r mezítláb, rongyokban fetrengenek, nincs hozzájuk bizalma egy munkaadónak sem, aki munkát tudna nekik adni, tehát hogyan tudjanak odaállni a munkaadó elé, hiszen, amint egy ilyen ember bemegy egy munkahelyre, abban a pillanatban megszűnik minden bizalom. Ne várjunk ilyesmit, először öltöztessük fel Őket, adjunk nekik kenyeret, neveljük ki ezt a népet és azután küldjük munkába, nem pedig lerongyolva, kiéhezve. Stitz képviselőtársaim, mint előadó, tényeket kért akkor tőlem. Ha tényként ideállítanám ezt az 1400 lelket számláló kiéhezett, lerongyolt munkásnépet, akkor azt hiszem, szegyelhetné magát a képviselőház, hogy ma ilyen nyomorult helyzetben élő emberek vannak Magyarországon, akik valóban dolgozni akarnak. Sok szó hangzott már el ebben a Házban, sok képviselőtársam beszélt a lelkek megbékéléséről, de egyetlenegy sem említette a gyom

: rok megbékélhet. Márpedig elsősorban a gyomor a szűrő, annak a szűrőjén keresztül történik minden, úgy a politika, mint a gazdasági élet. Ha ezen gyomron keresztül keressük a megbékélést, akkor megnyugszanak a munkások, akor nem kell félni a forradalomtól és akkor erre a kivételes állapotra sem lesz szükség. A sertésközvágóhídi munkások kérdése nem mai eredetű. Ezek a derék, dolgozni akaró mupkások — így kell megemlítenem őket, mert dolgozni akarnak, de nem tudnak munkához jutni — már nem egyszer jártak az iparügyi minisztériumban, azonkívül megjárták a földmívelésügyi minisztériumot és fenn jártak a közélelmezésügyi minisztériumban is, de min denütt azzal küldték el őket, hogy menjenek nyugodtan haza, mert minden rendbe lesz téve, a legsürgősebb intézkedések fognak az érdekükben történni. Az elmúlt hónap első felében történt az utolsó deputációzás, de az óta sem történt semmi. Kérték ezek az emberek a csizmaügy elintézését. Nehogy félreértés legyen, nem csizmát kaptak, hanem csak ígéretet. Szeptember 23-án kaptak egy leiratot a minisztériumból, amelyben értesítették ezeket a munkásokat, hogy majd a katonai parancsnokságon keresztül, amely ki van rendelve á vágóhidakra, fogják a csizmáikat megkapni. A katonai parancsnokság visszaküldte őket az iparügyi minisztériumba azzal, hogy az az illetékes, ott adják meg nekik a csizmát, így, játszanak a munkások, a nincstelen dolgozók türelmével és nyomorúságával. Kérdezem: miért kerestetik ezekkel a szerencsétlen dolgozókkal az ollót, hogy itt a csizma, ott a csizma, amikor sehol sem kapnak csizmát? Legyen vége ennek a játéknak, ne űzzünk játékot a dolgozók nyomorúságával, mert akkor a lelkek megbékéléséhez sohasem fog vezetni az út. A budapesti sertésközvágóhídon hét sertésvágó és fejtő szövetkezet működik. Ez mint munkavállaló társaság, körülbelül 1400 lelket számláló 250 családból áll, mert átlag négy lelket számlál egy család. Ezeknek heti átlagos keresete 13 pengő. Kérdezem, hogyan kérhetünk ezektől a szerencsétlen dolgozóktól áldozatot a nemzet érdekében, amikor ezek mái megszenvedték a nyomorúságon, a gyomrukon keresztül a multat és a jövendőt isi Itt van például a hentesipari munkások bérkérdése, Hónapok óta 13 pengő heti átlagkeresettel mennek haza. Ebből kell tengetniök a niaguk és családjuk keserves életét, mert a «értésnagy vágók saját hatáskörükben vagdalják le a sertéseket és nem juttatják oda azoknak a munkásoknak, akik azelőtt ezt a munkát elvégezték. Most már kétszeresen megkárosítják a munkásokat, mert illetéktelen haszonhoz jutnak, és azonkívül kiveszik a kezükből a kenyeret, s ezáltal természetesen elégedetlenséget szítanak. Ez az eljárásuk teljesen kimeríti a hazaárulás,bűntettének kritériumát, mert ezekben a nehéz időkhen ilven játékot űznek a munkások' kenyérkereseti lehetőségével. A második hiba abban van, hogy a bervágók nem tartják meg az árkormánybiztos rendeleteit. Például a sertésvágatas dija 100 kilón aluli sertéseknél 3-50 pengő akasztva; bontva, hasítva és kocsira rakva 4 pengő. 100 kilogrammon felüli sertés vágatási díja 4 pengő akasztva, 450 pengő bontva, hasítva és kocsira rakva. Ezek a hentesipari munkások teljesen meg is vannak elégedve ezzel a meg^ állapított bérrel. De mi történik, t. Ház? Az árkormánybiztos és az iparügyi minisztérium tervez, rendeleteket ad ki, ezek a nagy vágóhatalmasságok pedig egyszerűen fütyülnek a rendeletekre. Rámutatni kívánok arra, hogyan játsszák ki a rendeleteket és hoeryan ütik ki a munkások kezéből a kenyeret. Például... Elnök: A képviselő űr interpellációba során állandóan sérteget a gazdasági életből egy egész kategóriát. Méltóztassék konkrétumokat mondani, de ne méltóztassék hazaárulás vádját emlegetni, sem pedig azt, hogy a dolgozó munkásokat meg akarnák fosztani kenyerüktől. A képviselő urat rendreutasítom. Koltai József: Majd előjövök konkrétumokkal. Elnök: Ez jogában áll a képviselő úrnak. Koltai' József: Ezek a nagyvágóhatalma«ságok nem a rendes vágóhídi henteseket foglalkoztatják, akiket azelőtt foglalkoztattak ott a vágóhídon, hanern kontárokat szednek fel az utcáról és velük vágatnak, természetesen olcsóbb bérért. Már most mi történik? Száz sertésért fizetnek 100—120 pengőt és fizetni kellene 400—450 pengőt, súly szerint. így tehát illetéktelenül 330 pengő haszonhoz jutnak. Az árkormánybiztos a vágatási díjon felül állapította meg a bérvágók tisztességes keresetét, figyelembe vette tehát, hogy még 450 pengő terheli a sertést, amikór levágjak* A nagy vágó 330 pengő illetéktelén haszonhoz jut és