Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

Az országgyűlés képviselőházának 225. igaza!) Ezt a mai viszonyokra vonatkoztatom. (Rassay Károly: Ügy van! Várhattak volna még egy évig! — Matolesy Mátyás: A zsidókat védi!) A minap egy igen híres növenynemesítő tanár, aki a hatvani uradalomban a zsidóbirtokban volt és ott növényt nemesített, mondta, hogy ott kiosztottak lábon ezer holdat. Azt mondta nekem, bosry amikor ő 150 vagon búzát nemesített, a földet kisparcellákba kiosztották s ezzel ez a terület a közfogyasztás részére elveszett. (Matolesy Mátyás: Mi sem helyeseljük a nadrágszíj földeket!) Én nem azt akarom mondani, hogy a zsidóbirtokokat ne sajátítsák ki, én csak azt mondom, hogy a jól kezelt zsidóbirtokoknak tovább kellett volna termelniök a közfogyasztás részére és ha máskép nem lehetett megoldani a kérdést, ha a mezőgazdasági üzemet nem lehetett tovább meghagyni, akkor tessék az államnak ezt a kezébe venni és tessék azon termelni. (Tóth János: A zsidókat ki kell teltpíteni!) Ismerek olyan birtokot, amely többezer liter tejet szállít a közfogyasztásnak. Ha azt a mai háborús viszonyok közt kisparcellákban kiosztják, megszűnik a közfogyasztás részére való tejszállítás. (Rassay Károly: Ez így van! — Mokcsay Dezső: Ezek a zsidók mentik meg a hazát!) Ez ma nem politikai, hanem termelési kérdés. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon) Most is, amikor ennek a minisztériumnak a költségvetését tárgyaljuk, méltóztassék teljesen kikar csolni ezeket a politikai kérdéseket. Azt kell néznünk, hogy az ország érdekében mikép tudnánk nagyobb mennyiségeket rendelkezésre bocsátani. (Egy hang a szélsóbatoldalon: Vissza kellene ddni ezeket a birtokokat a zsidóknak! -— Gr. Ziéhy Nándor: Nem erről van szó!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Br. Vay Miklós: A világháborúban szerzett tapasztalatok mutatták meg elsősorban, hojgy a mezőgazdasági üzemekre milyen mértékben van szükség, mert hiszen a tömegek, a katonaság és a városok élelmezését csakis a jól kezelt mezőgazdasági üzem tudja ellátni azokkal a javakkal, amelyekre szükség van. Ez nem csak azért van így, mert ezeknek az ellenőrzése könnyebb, hanem, mert ezek valóban abból a célból termelnek, hogy azt a közfogyasztás céljára beszolgáltassák és felajánlják. Az elmondottak alapján legyen szabad nekem egy javaslatfélével jönnöm a közélelmezésügyi miniszter úr elé és azt mondanom, hogy ha a Ház mindkét oldalán megállapítják, hogy ilyen kérdések felmerültek, vagyis hogy a helytelen árak a termelés visszaesését automatikusan előidézik, egy olyan megoldást kellene találni, amely út a kettő közt van. Nevezetesen én úgy oldanám meg a kérdést, hogy először is decentralizálnám a közélelmezésügyet és a jövő évi termelésre vonatkozólag már előre vármegyénkint, esetleg az alispánok révén, megállapodást kötnék a vármegyével. Azt mondanám: te pedig az eddigi tapasztalatok és statisztikai adatok alapján vállalkozol-e arra, hogy ennyi és ennyi ezer vágón búzát szállítsz be közfogyasztás céljára a meghatározott áron? A meghatározott árat pedig úgy értelmezem, hogy az ipari munkásság, sőt a tisztviselők és a katonaság is ehhez a meghatározott mennyiséghez maximális áron jutna hozzá, amit a vármegye úgy intézne el, hogy a gazdatársadalommal és a nagybirtokosokkal, szóval azokkal, akik termelnek, szintén megállapodást kötne egy meghatározott mennyiségre és azt mondaná, enKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ XII. ülése 19Al november 26'án, szerdán. 25 nek leszállítása kötelező meghatározott termi* nusra, az árukészletek másik részére nézve pedig azt mondaná a gazdatársadalomnak: őzzel pedig szabadon rendelkezhetsz, ezt a szabad piacon adhatod el, úgy, ahogy akarod. Oláh György: Fekete piac!) Ennek két előnye volna. Először is a

# közöl látás meghatározott mennyiségekhez jutna és a közönség is tudná, hogy ezt a mennyiséget minden bizonnyal meg fogja kapni, a termelők pedig, akik azok leszállítására vállalkoznak, — s akik ma esetleg olyan terményekot termelnek, amelyeknek nagyobb áruk van es viszont kevésbbé termelnek búzát vagy olyan magvakat, amelyekre a közellátásnak szüksége van — a szabad piacon mes? tudnák venni a szükséges terményeket. így tehát két ár volna, az egyik annak a mennyiségnek az áva, amelyet be kell szolgáltatni, a másik pedig annak az ára, amelyet a szabad piacon lehet megvásárolni. Ugyanezt csinálnám a disznókérdésb

en is. A mai állauotok mellett ugyanis a folytonos ijesztgetésekkel és hatósági korlátozásokkal, mindig kevesebb és kevesebb disznó lesz, mert hiszen a, gazdák nemcsak, hogy a hízlalási tevékenységet hagyják abba, hanem must már úgy gondolkoznak, hogy: nem is fogunk malacoy tatni, a kocákat inkább csak legeltetjük, a malacoztatást elhalasztjuk arra az időre, amil"ir a terményeknek jobb áruk lesz és konzer váljuk állatainkat. Nem adok igazat Matolesy képviselőtársamnak abban, hogy a termelés olyan mértékben esett vissza, mint ahogy ő állítja. Ennek u kérdésnek két része van. A termelés nem esett vissza, csak a termés nem kerül piacra. A termés megvan, hiszen például a tejkérdésnél látjuk, hogy a tehenek száma ugyanannyi, osak nmes megfelelő erőtakarmány, de azért továbbra is nagymennyiségű tej van az országban, (Tóth János: Hol van?) Ennek magyarázata az, hogy a kisgazdatársadalom és azok, akik nem közfogyasztásra termelnek, azt mondják, nem érdemes^ piacra vinni a tejet, inkább megitatom a családommal, egyenek vajaskenyeret reggeltől estig, vagy pedig a sertésnek adják oda a tejet és nem viszik közfogyasztásra. (Szölló'si «Fenő: A makói tanyákon 18 fillért fizetnek!) Elnök: Csendet kérek, Szöllősi képviselő ór! A képviselő úrnak nincs joga állandóan közbeszólni. Br. Vay Miklós: Példákat hozok fel. Nyiregyházán, ahol ogy tejszövetkezet működik, lí)38-ban még P0C00 liter tejet szállítottak be a környékbeli kisemberek, ma pedig 30ÜÜ liter tej jön be. A tehenek pedig nem pusztultak el, ma is megvannak, csak rosszabb állapotban, vannak, de ez nom indokolja meg a 80.000 és a 3090 liter közötti óriási különbséget. (Szöllősi Jenő: Eladták a marhákat. Ezért eszünk Budapesten annyi marhahúst») I)e ugyancsak ezt mutatja a statisztika a vaikérdésben is, — 1937-ben 59.000 mázsa vajat exportáltunk, 1940-ben már csak 200Í1- métermázsat — pedig mi zsírban és vajban bővelkedő ország voltunk. Sajnos, a közélelmezési miniszter helyzete nem olyan könnyű, mert hiszen az árkérdósben nem mondhatja azt, amit akar, hiszen, ha azt mondhatná, akkor ezek a termények elő is kerülnének a közfogyasztásra. Itt a baj, hogy valutáris kérdéseket is ^megszabnak a miniszternek, sőt szociális kérdéseket is és az események halmaza áll előtte, amikor cselei kedni kell. Példának okáért méltóztassék esak 4