Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-228

240 Az országgyűlés képviselőházának 228. egészségért és harmóniáért epedő finom lelkek tiltakozása szokott lenni. Az embernek az egész estére tönkreteszi a hangulatát, ha otthonába belépve, elsőnek ilyen gusztustalan személyt pillant meg.« Ez volt a hála azért, hogy a magyar fajta kiszolgálta őket. Azt írja tovább (olvassa): »Az biztos, hogy erős, mint azok a kis koros tehenek, amelyeket a parasztok ökör helyett szoktak igába fogni«. Azután így szól a cikk (olvassa): »Gulyáslevest főzettem. Ezt az egyet jól csinálja ez a trampli — mondja a nagysága. Mire a nagyságos úr ígiy válaszol: Na ja, ez náluk egy nemzeti eledel.« (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Na ja!) »Miközben a tramplit szidják, csoda történik. A gulyásos tálban hirtelen fortyogva felforrt a leves, — felhőkben villámok kezdtek cikázni — az, égő csipkebokorból megszólalt az Űr: Marhák, na nekem sikerülne egy olyan tökéletes lényt teremtenem, amilyet ti kívántok, megtartanám magamnak.« Ezt lehetett írni Magyarországon a világháború után 1934-ben, tehát az ébredő és fajvédelmi magyar mozgalmak után. És ezt a lapot nem tiltották be, most is uraskodik, csakhogy most óvatosan ír, vigyáz, de lesi a kedvező szelet, s akkor a tintatartó és a toll meg fog változni, az oda betelepített keresztény emberek el fognak tűnni, s a régi szerkesztők a régi fogasokra fogják kalapjaikat felakasztani. Nagyon helyesen tette Oláh Gábor, amikor a következő megállapításra jutott (olvassa): »A zsidók mindig az elnyomottakkal ordítanak, de a hatalmasokkal tartanak.« T. Ház! Valóban szükség van tehát arra, hogy egy színtiszta magyar érdekeket szolgáló sajtó álljon a közvélemény rendelkezésére. Én nem vagyok barátja az újságok betiltásának általaiban, de mikor a nemzet legfőbb érdeke ezt megkívánja, itt nincs kímélet. A másik kérdés, amelyet a t. kormány fio-velmébe óhajtok ajánlani, a polgári házas sági törvény revíziója. Ügy. tudom, hogy a hercegprímás úr mint felsőházi tag egy javaslatot dolgozott ki, amely a fakultatív házasságkötés gondolatával foglalkozik és amely szerint az, aki az egyház előtt köti a házasságot, egyházi engedéllyel bonthassa azt fel. Voltam egy temetésen, amelyen hosszas vita folyt a családtagok részéről, mert a pap nem akart hárompapos temetést és nem akarta az összes harangokat meghúzatni az elhunyt szabadkőműves testvérnek, aki halálában a parádéból ki akarta venni a részét, amikor pedig életében megtagadta az egyházat. Aki_ csak egyszerű polgári házasságot akar kötni, az kösse meg, aki pedig külön a templomban az Isten áldását is akarja polgárilag már megkötött frigyére, aki tehát önmaga választotta a házasságkötésnek ezt a módját, az tartsa erkölcsi kötelességének, hogy alávesse magát az egyház törvényeinek. (Helyeslés a balközépen.) A keresztény kereskedelemről is esett szó ebben a Házban. Mi keresztp<nyek és magyarok azt tartjuk, hogy ezt a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Ha tehát azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor éppen olyan jó keresztény vagyok. És ha azt mondom, hogv keresztény vagyok, akkor éppen olyan jó magyar vagyok. Ez a kettő egymást kiegészíti, nemhogy egymásnak ellentmondana. (Szabó Gyula: Ezt nem mindenki mondhatja el!) örülök tehát annak, hogy országszerte, ha nem is olyan mértékben, mint szükséges volna (Rajniss Ferenc közbeszól,} — nálam úgy van, t. képviselő úr — ... ülése 19&1 december 1-én, hétfőn. Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak párbeszédeket folytatni! Meskó Zoltán: ...azt tapasztalom, hogy ,a magyar keresztény kereskedelem mindinkább megerősödik, s ha ez nem is ment abban az ütemben, ahogyan szerettük volna, de büszkeséggel állapítom meg, hogy ,a keresztény magyar fiatalság éppúgy, sőt még jobban megállja a helyét, mint a zsidó kereskedelem megtette. A legnehezebb körülmények között kezdte meg a kereskedelmi pályára való lé' pest, mert egy gátló körülménye van és ez a lelkiismerete. Es igaz,a volt Prohászka Ottokárnak, a nagy apostolnak, amikor összehasonlítva a két kereskedőt, azt a kérdést tette fel, hogy ha két kutya közül az egyik egy 20 méteres pórázon szedheti a csontot, a másik csak egy Ötméteres pórázra van kötve, vájjon melyik kutya tud több csontot összeszedni. Annak, amelyik 20 méteres pórázt engedett a lelkiismeretének, több mód állt a rendelkezésére, mint a saját keresztény morálja és lelkiismerete által korlátozott felfogásúnak. (Zaj.) Ha Prohászka Ottokárnak ez a hasonlat jó volt és találó volt, én is annak tartom és örömmel ismétlem meg. Különösen örülök annak, hogy a gabonakereskedelmet legnagyobbrészt kivették a zsidók kezéből, mert a gabonakereskedelemben, a búzakereskedelemben a zsidó kereskedők voltak azok, akik könnyelmű mágnásaink én f

rófjaink birtokait úgy kaparintották meg, ogy kölcsönöket adtak, azután később bérlők lettek, a bérlőkből árendások és a végén áreadásokból földbirtokosok. (Rajniss Ferenc: És felsőházi tagok.) Nagyon örülök annak, hogy ezen a téren lényeges javulást látok, de ezeknek a keresztény gabonakereskedőknek a hely^ zetét meg kell könnyíteni, hogy megfelelő raktárak és magtárak álljianak a vasút mentén nekik rendelkezésükre, mert tudomásomra jutott, hogy nagyon sok zsidó kereskedő most nem akarja rendelkezésükre bocsátani az eddig használt és most üresen álló raktárakat. Egy egyszerű tollvonással ezt a kérdést el kellene intézni. A másik kérdés a házépítés kérdése, örömmel látja az ember az új állványok felrakását, a házak építését és csak akkor szomorodik el, amikor azt látja, hogy a garszonlakásokat hirdetik, nem pedig az olcsó néplakásokat, amikor látja, hogy méregdrága bérű házak épülnek, nem pedig a kisemberek érdekeit szolgáló olcsó lakások. Ezen a téren segíteni kell, úgyhogy azt az építőanyagot, ,amely ma korlátozva van, mert nem mindenkinek áll rendelkezésére, az igen t. kormányzat elsősorban csak azoknak adja, akik szociális gondolatot is képviselnek a építkezéssel és akik _ a legszegényebb néposztály hajlékhoz való juttatásáról akarnak gondoskodni. A néptanítók kérdését szóyátettem és örülök előttem szólott t. képviselőtársam beszédének, aki a megfelelő elismerés hangján emlékezett meg azokról, akik nehéz, fáradságos, testet és lelket ölő munkát végeznek a magyar fiatalság érdekében. Ezeknek jobb dotálása, tisztességes fizetése erkölcsi kötelessége a nemzetnek, ez régi óhaja minden jól gondolkozó és a helyzetet felismerő magyar embernek, mert ha nem állanak megfelelő, gondtói mentes, nyugodt életet élő, tehát hivatásuknak élhető tanítók és tanárok rendelkezésére, ennek csak a nemzet egyeteme látná kárát. (Ügy van!) A nemzetiségi kérdéssel foglalkozva nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de elkerül-