Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-228

SÍÍJ2 Àz országgyűlés képviselőházának 228 Igyekezzünk ezt fejleszteni, ápolni és támogatni, mert ismerjük a szépségét, gazdagságát, erejét, és kezd is már az országban elterjedni. Kodály gyermekkórusai már meghódították a városainkat. Szombathelyen Kőszegfalvy Flóris, Kiskunfélegyházán a Constatinum, Békéscsabán az Aurora Kör, mindegyik kultiválja, Győrben, Kecskeméten, Hódmezővásárhely on hasonló a helyzet, sőt, már egyes helyeken a falvakba is eljutott, hála Istennek. Énekelje is mindenki a magyar zenét, ifjú és öreg, eivil és katona, gyermek és aggastyán, földmíves, iparos, kereskedő^ lateiner, mindenki, mert bámulatos, hogy milyen összeforrasztó ereje van. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Nemcsak ennek az országnak itt a belsőiében lássa, tudja és érezze mindenki azt, ha valaki magyar nótát dúdol neki, de ha két diák összetalálkozik a Mont Martre-on Parisban, arról ismerik meg egymást, hogy az egyik magyar nótát dúdol vagy fütyül, s ha Argentínában találkozik valaki az ültetvényeken vagy Clevelandban a bányában, vagy Pittsburgban egy gyárban, vagy valahol Aucklandban szintén egy farmon, akkor összetalálkoz ván, ismét csak a dalaikon át ismerik meg egymást. (Ügy van! Ügy van!) Régente mindenki bottal verte el a gyermekét, hogy ne merjen magyar dalt énekelni, hogy^ ne merjen magyar dalt zongorázni, az operaénekeseknek is a legszigorúbban meg volt tiltva, ma pedig hála Istennek, ott vagyunk, hogy elismerték a zene pedagógiai hatását s azt mondja mindenki, hogy a magyar dalon lehet a klasszikus, zenét igazán megtanulni. Csendüljenek fel mindenütt a magyar dalok, az óvodáktól a főiskolákig, jusson el a magyar dal a lelkes magyar társadalom mélyéig pis meg fogjuk látni, hogy olyan hihetetlen összetartó erő van benne, amely összetartó erőnél alig van nagyobb erő. Sokkal többet ér ez, t. Ház, na-1 gyobb kincs ez az olajmezőnél, a bauxittelepeknél és mindennél, mert kimeríthetetlen bánya, amely mindig örök értékeket ad a ma gyarságnak. Ha külföldi dobogóra lépünk, lássák ott is, hogy mi ízig-vérig zamatos magyar dolgot művelünk. Tavaly kiemeltem beszédemben, hogjr olyannak kell lenni kultúránk egész birodalmának, hogy azonnal megismerje mindenki, hogy az mindenki másétól különböző és teljesen a miénk. Most örömmel hallottam az ország első színházának az igazgatójától a következőket (olvassa): »Magyarul gondolkozunk és magyarul cselekszünk. Fantáziánk minden rezdülését áthatja az a csodálatos jeljegzetesség, amely különbözővé tesz minket a világ minden népétől és munkálkodásunkban ez a jellegzetesség megnyilatkozik a nélkül, hogy beszélnénk róla. Kívánom, hogy ez az egészséges érzés hassa át mindnyájunk lelkét. a színész képzeletét és minden cselekedetet.« T. Ház! Szeretném egyszer megérni a milliárdos kulturális költségvetést is. Azt hiszem, sokan vannak, akik azt mondják, hogy ez túlnagy pazarlás volna. Azt hiszem, hogy ha nem is hozna olyan nagy és kézzelfogható értéke" ket, mint amilyeneket hoz például a milliárdos honvédelmi Programm vagy pedig a földmívelésügyi Programm, még mindig találnnk olyan értékeket benne, amelyek később hihetet len kamatokat hoznának. Valószínűleg jobban tudnánk megvalósítani vele nemcsak az oktatás, hanem a nevelés kérdését is. A japán nevelésnek a jellemesség a gerince. Mert mit érünk el azzal, ha teletömjük a világ minden tudományával a gyermeket és Eckhardt Tiborokat nevelünk belőlük? (Ügy van! a jobbülése 19ÚÍ december L-én, hétfőn. oldalon.) Ne a mennyiségre, hanem a minőségre fektessük a fősúlyt és tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy megfigyeljen, gondolkozzék következetesen és ítéljen, mert ha ez a négy érték nem fog belőle kipusztulni, akkor sohasem fog az a gyermek az életben rószszül járni, mindig' talpra fog esni. Elragadtatással hallottam az ugocsai általános mag:/ar tanítóegyesület összejövetelén Tesleváry Károly kultuszminisztéri kiküldött beszédét. Arról beszélt, hogyan kell az elemi iskolás gyerekeket tanítani. Elragadó volt. Azt mondotta, hogy az első időiben nem kell a gyereket mindjárt betűvetésre tanítani, hanem szeretettel kell hozzányúlni, játékkal, mesével, bizalommal kell megnyerni. Adja a tanító a gyermeknek lelkének a jobbik részét, és a gyermektől a lelkének a legjobb részét fogja viszszakapni. Ez így van. Aki ilyen szeretettel, ilyen lélekkel dolgozik» annak biztos, hogy dús magvetése lesz. íAz elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Azt mondotta továbbá, hogy az egyszerű olvasás se legyen annyi, hogy: na olvass, folytasd, és a tanító azalatt a katedrán ül és mással, talán a dolgozatok javításával foglalkozik. Akkor is meg lehet tanítani a gyereket gondolkozásra, ha olvastatunk vele. Előfordul példán I ez a szó: öreg. Azt mondja a tanító & gyereknek, tudnád-e ezt másik szóval helyettesíteni. Azt feleli a gyerek: hogyne, éltes, koros, agg, idős, aggastyán, stb. Így fejlődik a gyerek szókincse, és ennek alapján fokozatosan fejlesztik ki a beszéd és értelemgyakorlatokat s

/ a gondolkozást, a fogalmazást. Ha valaki így tanít, biztos, hogy ez a tanítás fáradságos, nehéz, nagy előkészületet kíván, de azután meg is van az eredménye. Sajnos, a középiskolai tanításban nem látom ezt a gondolkozásra való szoktatást és jellemnevelést olyan mértékben, amint azt szeretném látni. Túl van zsúfolva úgy a gimnáziumi, mint a polgári iskolai tanuló. A bő tananyag, a tankönyvek túlságos terjedelme, a sök heti óraszám, a sok kötelező olvasmány, a könyvnélkül megtanulandó költe

1 menyek, a számtani példák sokasága, az idegen nyelvek szó jegyzékei, a sok rajz és földrajzi dolgozat, az otthon készített mértani testek tömegeinek elkészítése, s az iskolai egyesületi élet borzasztóan igénybe veszik a tanuló idejét. A leventeoktatás és cserkészet természeteden helyes, de viszont ezt is úgy kell tenni, hogy más óra helyett kell ezeket beállítani, nem pedig órán felül foglalkoztatni velük a tanulókat. Ehhez járul még a vasúton való utazás, a korán kelés, későn fekvés, rossz táplálkozás, a kimerültség. Ez mind pusztítja a szegény gyerek idegeit és teljesen igénybeveszi az idejét, úgyhogy játékra nem jut semmi idő, és arra sem, hogy a saját egyéniségét és a íbenne szunnyadó egyéni képességeit, amelyeket a bölcsőből hozott, kifejlessze. És ha mindehhez még az is járul, hogy egy szegény tanuló mást is kénytelen tanítani, az érettségiig Odáig jut, hogy fáradt ember lesz belőle és az életbe kikerülve, olyan hendikeppel lép az életbe, hogy a roszszabb tanulók sokszor megelőzik. Sokkal fontosabb ennél a tárgy iránti szeretet és érdeklődés és a munkaszeretet felkeltése. Tökéletesen elhiszem annak a szegény gyereknek a felkiáltását, aki így kiáltott fel előttem: A felnőttek egy hét alatt nem dolgoznak annyit, mint mi egy nap alatt. Igazat kell neki adnom, ínért