Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

188 Az országgyűlés képviselőházának 227. megvédelmezni. Itt nagyon szomorú, hogy az i egyik szomszédországra vonatkozólag rendel­kezésre álló és nyilvánosan közölt adatok sze­rint sokkal nagyobb mértékbein sikerült az il­lető ország gazdasági érdekeit kormányának megvédenie, Eománia adatairól van szó az élő állat kivitelre vonatkozólag. Ha összehasonlí­tom az előbb említettek alapján a mi adatain­kat Románia kivitelének adataival. — megint nem részletezem, csak a végeredményeket mon­dom, — 1931—1939-ig átlagban a Magyaror­szágról kivitt szarvasmarháért befolyt ösz­szeg 53.4%-a az 1930-ban befolyt összegnek, Romániában pedig 69%-a. À sertésnél a Ma gyarországon, befolyt összeg 65%-a — az 1930-as év alapul vételével — annak az ösz­szegnek, amelynek be kellett, volna folynia. Romániában pedig 88%-a. Mélyen t. Ház! Még arra is rá kell itt mu­tatnom, hogy a külkereskedelem lebonyolítása során nemcsak ezek a direkt károsodások ál­lapíthatók meg, hanem vannak indirekt károk is annak következtében, hogy a külkereskede­lem, a külforgalom nem olyan formában bo­nyolódott le, mint ami a mi gazdasági éle­tünk szempontjából kívánatosnak volna mond­ható. Évenként 120—150.000 métermázsa nyers­élő szarvasmarhát exportálunk. (Ferenczy Ti­zük és ugyanakkor évenként 150—180.000 darab élő szarvasmarhát exportálunk. (Ferenczy Ti­bor: Ez a nagy hiba!) Az 1922—31 évek során kiszállított búza és liszt együttes mennyisé­géből 70% volt a liszt, vagyis 26 millió méter­mázsa búza mellett 19 millió métermázsa liszt. 1932-től 1940-ig a kiszállított, búza és liszt együttes mennyiségéből már csak 10%>-a liszt, 41 millió métermázsa a búza, 4 millió méter­mázsa a liszt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy évenkint 30—40.000 vágón korpa hiányzik, (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) aminek ál­latállományunk, tejtermelésünk, hizlalásunk mai állapota mutatja szomorú következmé­nyeit, nem beszélve arról, hogy a malomipar hova jutott és hogy hány millió napszám ve­szett el, ami mind magyar emberek munkájá­nak eredményeképpen állott volna rendelke­zésre. A pénzügyminiszter úr folyó év február bávában vázolt gazdasági programja során, melynek célja az általános megteremtés és emelése volt, azt mondotta, hogy ezt termé­szetesen csak a fogyasztás emelésével lehet elérni, hogy pedig a fogyasztást emelhessük, annak első feltétele, hogy több fogyasztási jó­szágot termeljünk. Kérdem, vájjon mi értelme van a több fogyasztási jószág termelésének akkor, ha annak eredményét nem látjuk a magyar jólét emelkedésében'? (Bajcsy-Zsilinsz­ky Endre: Éppen az ellenkezőjét látjuk!) Én kívánom azt, hogy mindenki többet ter­meljen, erejét a végső képességéig megfe­szítse, (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) de ugyanakkor kívánom azt is, hogy a kormány sokkal nagyobb gondossággal és eréllyel jár­jon el, hogy ennek ,az erőfeszítésnek az ered­ménye a magyar élet, a magyar jólét növelé­sét biztositsa. (Úgy van! a báloldalon.) A kir. kormány 1938-ban jött azzal ,a programmal, amelynek megvalósítása érdekében bejelen­tette, hogy a nemzetnek gazdasági téren sok­kal nagyobb mértékben való igénybevételét kívánja. Egészen természetesen nem lehetett a t. kormány .abban a hitben, hogy ezzel az 1938-ban kívánt erőfeszítéssel a nemzet eleget tett a cél eléréséhez szükséges teendőknek. Tudnia kellett azt, hogy még nagy célok álla­ülése 1941 november 28-án, pénteken. nak előttünk, még nagy erőfeszítésekre' kell felkészülve lennünk, tehát gondoskodnia kel­lett volna, ha nem előbb is, mint amikor a ter­hekkel jött, de legalább akkor, olyan intézke­désekről, amelyek alkalmassá teszik a magyar gazdasági életet ezeknek a fokozódó terheknek az elviselésére. És mi történt? Csak a folyó év februárjában hallottuk a pénzügyminiszter úr programmjában az előterjesztést, hogy or' szagos mezőgazdasági tervet készítünk, orszá­gos iparfejlesztő tervet készítünk; ennek csak­nem egy esztendeje már és még mindig csak készülünk, több mint három esztendővel a fokozottabb mérvű és ütemű erőkifejtés meg­kívánása után még mindig csak terv minden olyan intézkedés, .amely szükséges volna í'rra, hogy a magyar gazdasági élet ennek az erő; feszítésnek, ennek a kívánalomnak nemzeti céljaink kivívásának alapját képező állapotba hozassék. (Boér Ágoston: Hát a milliárdos fej­lesztési programm mi?) Azt hiszem, a mezőgazdasági termelés ada­taival nem kell számszerűleg előhozakodnom, hogy bizony nagyon minimális a termelés nö­vekedése, ha van is növekedés. És nagyon szomorú, majdnem tragikus, hogy éppen ezek­nek az erőfeszítéseknek az évei során kellett a magyar mezőgazdaságnak különösen súlyos elemi csapásokat is elszenvednie. De a gyáriparnál sem találunk valami kedvező eredményeket. A végösszegeket már az előb említettem. Ha számításba r veszem a gyáripar produktumainál azt az értékválto­zást, amely az utóbbi évek során bekövetke­zett, ha számításba veszem azt is, hogy egé­szen természetesen a gyáripar is a hadicélok szolgálatába állítja produktumainak nagy ré­szét, akkor a fogyasztási javak termelését a gyáriparban inkább visszaesettnek, nem fei­lődöttnek kell nyilvánítanom. Amikor megállapítom, hogy a t. kormány az organikus, rendszeres és előrelátó intézke­dések egész halmazát mulasztotta el a terme lés terén, amelyeknek alapul kellene szolgál­iiiok ahhoz, hogy a nemzet a maga céljainak szolgálata terén előrehaladhasson és ehhez a megfelelő, erővel is rendelkezzék, akkor meg kell állapitanom, hogy a gazdasági élet más terén, a javak forgalma terén viszont annál intenzívebb intézkedések történtek az úgyne­vezet egykezek létesítése révén. Én is, mások is, nagyon sokszor szóvátettük már ezeket a szerveket, ezeket az intézményeket és megálla­píthatjuk, hogy ha a magyar nemzet egyik be­tegsége az egyke, akkor a magyar gazdasági életnek éppen olyan betegsége az egykéz. (Ügy van! Ügy van! half elöl,) Ott is egykéz­nek, itt is eaykéznek. (Derültség bal felől. — Közi Horváth József: Egykezeznek !) Egyke­zeznek. Amilyen homály fedi az indító-okokat, amelyeket csak sejthetünk és láthatunk bizo­nyos jelenségekből, éppolyan. homály fedi eze­ket az egykéznek nevezett intézményeket. Két­ségtelen, hogy ezek az ország nagy közvéle­ménye előtt népszerűtlen intézmények. Velük szemben az elégedetlenség napról-napra foko­zódik. A közerkölcsnek nem a megnemesíté­sére. hanem a korrumpálására szolgálnak. Sajnálatos körülmény, hogy ebben az egy­kéz-szervezetben mind többen és többen jutnak szerephez olyanok, akik a magyar közéletben jelentős súlyt képviselnek, jelentős pozíciókat töltenek be, jelentős helyeken állásokat visel­nek. (Bodor Márton: Na, Teleki János!) Az egykezek, hogy népszerűségüket emel­jék, előszeretettel választják a szövetkezeti formát. Ezt meg is lehet érteni, hiszen a sző-

Next

/
Thumbnails
Contents