Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

112 Az országgyűlés képviselőházának 227. a legnagyobb sérelem az, hogy a trianoni ha­tár szociális elmaradottságunk láthatatlan, de annál nagyobb, fájóbb határa maradt. (Ügy van'. Úgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt ne tes­sék elfelejteni, amikor a szociális kérdésekről beszélünk. Mert nagyon szép az, hogy a Nép­es Családvédelmi Alapnak adott jelentős ösz­szégekkel egy-egy faluban most házakat épí­tünk vagy elesett embereket teszünk exiszten­ciákká, de rettenetes felelősséggel jár az, hogy azoknak a sokgyermekes családoknak, amelyekről az előbb beszéltem, orvosi vagy szülési ellátása változatlanul megoldatlan és a kormányzat ezen a téren nem tudott átfogó, tervszerű megoldásokat adni. Sőt itt is ugyan­azok a furcsaságok tapasztalhatók, mint ami­lyeneket a mai nap folyamán Imrédy kép­viselőtársam is hangsúlyozott, a biztosítás te­rén ugyanis az tapasztalható, hogy minden minisztérium érdekelve van valamilyen bizto­sításban. Mindegyik! A belügyminisztérium az Oti.-ban, a földmívelésügyi miniszter az Omibi.-ban, a pénzügyminisztérium a bánya­vállalati pénztáraknál és így tovább. Majd­nem minden minisztérium érdekelve van egy biztosításban, az eredmény pedig az, hogy nem egy ; egységes, átfogó, nagy népbiztosításnak, szociális biztosításnak az áldásai jelentkeznek, hanem a legfurcsább, elképzelhetetlen esete­ket láthatjuk, amilyenekről már számtalan­szor beszámoltunk. Ezek nem is idetartoznak, ezért részletekbe nem megyek bele, csak rö­viden rámutatok arra, hogy az Oti. önkor­mányzata még mindig szociáldemokrata zsi­dókkal van tele, orvoskérdése nincsen meg­oldva, az öregségi biztosításnál pedig az a helyzet, hogy egy lehetetlen intézkedéssel csak a legalább 20 embert foglalkoztató gyárakban vagy üzemekben élvezhetik a biztosítást, azon alul már nem. A magyar tömegekben lehetetlen érzéseket és főleg szörnyű vágyat ébreszt ez, hogy ők is élvezzék ezeket a tény­leg járó segítéseket. Es még egyre hívom fel a kormányzat figyelmét, arra, hogy amikor a havi 5 pen­gők megszavazásáról voít szó, akkor én innen ezekről a padokról azt mondottam, — és a leg­nagyobb ellenvéleményre találtam a másik ol­dalon — hogy: Kérem, ne szabjuk mi ezt pengőhöz és — én akkor ezt, bevallom, egy ki­csit élesen, túlhevesen^ mondottam — ne borra­valót adjunk, hanem állapítsuk meg azt, hogy egy mezőgazdasági munkást vagy cselédet évi keresetének milyen része illet meg öreg nap­jaira; ha 18 mázsa az alapbére, mondjuk meg, hogy 6—8 mázsa — annyi, amennyi -*• illeti meg*, de mondjuk meg, hogy milyen rész illeti meg. Nemsokára rá — most nemrégen — ol­vastam, Bulgáriában bevezették az Öregségi biztosítást hat métermázsa búzának megfelelő Összeg erejéig, nálunk pedig 60 pengőben, a^az két métermázsa búzában van ez megállapítva, aminek gyakorlati érteke ma vajmi kevés. Havi öt pengőkkel ez nincsen elintézve! (Ma­tolcsy Tamás: Borravalónak is kevés!) Tehát ezért említem meg, hogy mi akkor is az át­fogó, nagy, szerves rendezést sürgettük, mert az a meggyőződésünk, hogy szociálpolitikát nem az egyeseknek, nem az egyes elesetteknek megsegítése, hanem csak az egész dolgozó ma­gyar társadalom egységes kezelése által lehet megvalósítani. (Ügy van! Ügy van! a szélső­baloldalon) T. Ház! A családvédelemnek, a fajvéde­lemnek másik alaptétele és kérdése a lakás­kérdés, a házhelykérdés. Szomorúan kell meg; állapítanom, hogy előttem szólott képviseiő­illése 19 Uí november 2B-án, pénteken. társam ezen a kérdésen nagyon könnyedén siklott keresztül. Én itt figyelmeztetni fogom a kormányzatot arra, hogy 1939-ben a rettene­tes vajúdások között, szörnyű politikai harc árán kikényszerített úgynevezett kishaszon­bérleti törvény javaslatának indokolásában maga a kormányzat elismerte és oda hivatalo­san beírta, hogy 85.000 házhelyet igényelnek a csonka ország községei. (Maróthy Károly: Mennyivel többet!) Tudom, hogy azóta Böu­czos államtitkár úr úgy nyilatkozott az egyik lapban, hogy 200.000 házra van szükség. így tudom, olvastam. (Maróthy Károly: Sokkal többre!) Ezzel szemben ebben az évben meg­építettünk — úgy tudom — 5200 és egynéhány házat és a költségvetésbe 12.000 házhely meg­szerzésére állítottak be fedezetet. Ha ehhez hozzáveszem azt, hogy Magyarországon az újonnan alakuló, az újonnan induló családok száma a parasztság körében — hála Istennek — évente több mint 8000 és ha tudom azt is. hogy ezeknek majdnem mindegyike egy ki csiny szobára vagy egy rettenetes kis kuckóra szorul új életének indulásán, akkor azt kell mondanom, hogy ez a méret és ez a megoldás messze elmarad amellett, (Maróthy Károly: Színtiszta csőd!) amit a magyarság fejlődése és fajtánk megerősítése megkövetelne. (Ma­tolcsy Tamás: Tehetetlenség!) _ Magának az alapnak, a bázisnak, a föld iiek megszerzése oldalán is a legfurcsább és legellentmondóbb jelentéseket hallottuk. A mi­niszter úr kissé dadogva nem pontosan fo­galmazta meg, hogy 2000 vagy pedi, e 4000 ház hely... Elnök: Kérem a képviselő urat, ne hasz náljon olyan kifejezéseket, amelyek bántók a miniszter úrra nézve, (vitéz Lipcsey Márton: De nem is helytálló! Hogy jön hozzá?) Matolcsy Mátyás: Nem kell izgulni, ke rem. (vitéz Lipcsey Márton közbeszól. — Moz­gás és zaj.) Elnök: Csendet kérek! A képviselő urak ne igyekezzenek egymást megnyugtatással to­vább izgatni. (Derültség.) Matolcsy Mátyás: Bocsánatot kérek, ha sértő módon hangzott volna ez, de valóban úgy történt, hogy a miniszter úr két ízben el­akadt ennek a számnak a kimondásánál és ma sem tudom pontosan, hogy 20C0 vagy 400U házhely elintézését jelentette-e be. Ezt tiszte­lettel jelzem. De akár 2000, akár 4000 házhelyet intéztek el tavasz óta, amióta a rendeletet ki­adták, amikor a 85.000 vagy 200.000 házhelyre gondolok, azt kell mondanom, hogy olyan ki csiny, olyan egészen nevetséges lépésekkel haladunk, hogy ez valóban kétségbeejtő. Itt azután be kell számolnom arról is, bogy a házhelykérdésben nemcsak az admi­nisztrációban van a hiba, hanem le kell szö­geznem azt is, hogy a falvak legnagyobb ré­szében megkontreminálták a házhely akciói. Ez magyarul azt jelenti, hogy a legfurcsább kibúvókkal igyekeznek a magyarságot a ház­hely igényléstől elütni, (Ügy van! Ügy van! o szélsőbaloldalon.) már pedig, azt hiszem, hogy addis' itt beszélni sem lehet fajvédelemről, a magyarság megerősítéséről, amíg ezeket a kérdéseket véglegesen nem rendezik. (Maróthy Károly: Sajnos, ez így van!) T. Ház! Ezután térek rá arra, ami nem­zetiszocialista törekvéseinknek a tengelyében áll. Nagyon helyesen fejezte ki Imrédy Béla azt. hogy a magyar nemzetiszocializmusnak máshol van a, súlypontja, mint. a német nem­zetiszocializmusnak vagy az olasz fasizmus­nak, Mindenki tudja azt, hogy a német nem-

Next

/
Thumbnails
Contents