Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-227
148 Az országgyűlés képviselőházának 227 átruházásra vonatkozóan tartalmazza a szokásos megállapításokat. Méltóztatnak tudni, hogy az 1897:XX. te. a hitelátruházási jog gyakorlására vonatkozóan általános tilalmat állít fel. A javaslat mindössze csak egészen korlátozott és szigorú formalitáshoz kötött kivételt statuál a (2) bekezdésében, amikor azt mondja, hogy a XVIII. fejezet felsorolt címei és rovatai köziött csak a minisztertanács és pedig a pénzügyiminiszter előzetes hozzájárulásával engedélyezhet hitelátruházást. Ez a XVIII. fejezet — mint méltóztatnak tudni — a honvédelmi tárca költségvetését tartalmazza, így tehát semmi különösebb kommentár nem kell ahhoz, hogy a honvédelmi tárca keretén belül a hitelátruházást a törvény megengedi. Mélyen t. Ház! A törvényjavaslathoz ezidén is, mint minden évben, egy kimutatás van csatolva, amely az állami ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos múlt évi eseményeket tartalmazza, felsorolván azokat a változásokat, amelyek az állami ingatlanok állagában különböző eladások, cserék, átengedések következtében előállottak. A változások igen szűk keretek között mozognak s ezért eltekintek ezeknek az ismertetésétől is, s azt hiszem, elég, ha jelzem, hogy összesen 37 hold 20045 négyszögölnyi terület az, amely bizonyos mozgásnak indult a múlt esztendőben és ezeknek az ingatlanoknak az eladási, illetőleg becsértéke összesen 100.847 pengőt tett ki. Ezzel a törvényjavaslat isimertetését röviden be is fejeztem. Most legyen szabad befejezésül utalnom arra, amit multévi előadói beszédemben is megemlítetteim, hogy tudniillik tudatában vagyok annak, hogy e törvényjavaslat elfogadása főképpen a politikai bizalom kérdése lévén, azt hiszem, nem lehet feladatom, hogy e tekintetben akár rábeszéléssel, akár érvek felhasználásával erről a helyről kíséreljem meg azt, hogy a mélyen t. Ház a kormánynak ezt a megajánlást megadja. Azt a szerény nézetemet azonban, azt hiszem, kifejezhetem, hogy az a kormány, amely ilyen válságos időkben, vállain annyira megsokasodott feladatokkal az ország hajóját irányítja, megérdemli azt, hogy megkapja a törvényhozástól azt a támogatást, amely nélkül súlyos történelmi feladatának (megfelelni igazán nem tudna. Ezért kérem a t. Házat, hogy a megajánlási törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjék. (Élénk helyeslés és taps a .jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok kö?ül? Zeöld Imre Péter jegyző: vitéz Tmrédv Béla. Elnök: vitéz Imrédy Béla képviselő ural illeti a szó! (Taps a szélsőbaloldalon.) vitéz Imrédy Béla: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor egy esztendővel ezelőtt először szólaltam fel ezekből a padsorokból, a felhatalmazási javaslat vitájában fejtettem ki pártom álláspontját, kritikáját éppúgy, mint prograanimját. Mi sem jellemzőbb a magyar közélet, a magyar belső fejlődés ütemére, mint az, hogy ezt a beszédemet egy-két részlettől eltekintve, szórói-szóra elmondhatnám ma is. Ez az egy-két rész pedig az irányított gazdálkodás elvi kérdésére vonatkozik. Tavaly még perbe kellett szállanom a miniszterelnök úr elődjének azzal a megállapításával, hogy nem lehet tudni, merre felé megyünk, egy szabadabb gazdálkodás felé-e józanabb állami irányítással, vagy pedig egy nagyobb etatizülése 19 M november 28-án, pénteken. mus felé. A. dilemmának ebből a felállításából világos volt, hogy néni kö vétkezhetik más, mint a gazdaságpolitikának fiz iránytalansága. Ez a dilemma, t. Ház. elvileg megszűnt, mert hiszen a kormány a gazdasági miniszter kinevezésével és a gazdasági miniszter nyilatkozatával határozottan az irányított gazdálkodás elvi álláspontjára helyezkedett; de hangsúlyozom, hogy elvileg és csak elvileg helyezkedett erre az álláspontra. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyébként azonban sajnálattal kell megállapítanom, hogy nemcsak a prógrammunkat kifejtő megállapításaim állanak fenn változatlanul, ami természetes, hanem ami már sokkal kevésbbé természetes, a kritikámnak valamennyi pontját is szinte szórói-szóra el lehetne mondanom, legfeljebb a példákat kellene aktualizálnom. Ugyancsak elmondható volna az a társadalomszemléleti kép is, amelyet tavaly a képviselőház elé festettem arról a kettősségről, amely a régi világ és az új világ között fennáll s amely kettősségnek nemcsak a jeleivel, hanem belső tartalmával még ma is találkozhatunk. Ma is fennáll az a bábeli nyelvzavar, amely szerint ugyanannak a szónak más és más az értelme aszerint, hogy erről vagy arról az oldalról mondják-e el. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mérhetetlenül fáj nekünk ez a kettéhasadás, amely végighúzódik a nemzet életének jóformán minden szektorán, végtelenül fáj ez a kölcsönös meg nem értés, ez az egymás mellett elbeszélés. Pártunknak kezdettől fogva az volt a törekvése, hogy a nemzetnek ezt a hovatovább elviselhetetlen kettős állapotát megszüntesse. Elviselhetetlen ez az állapot azért, mert ha a két fél vonakodik is attól, hogy nyíltan egymásra csapjon: ha mindnyájunkban él is a magyar lelkiismeret, hogy a mai nehéz időkben ne élezzük ki feleslegesen az ellentéteket; ha mindnyájan tisztában vagyunk is vele, hogy valamennyiünknek magyaroknak ezekben a történelmi, viharos időkben szoro : sabban egymás mellé kell húzódnunk, valami megmagyarázhatatlan idegenkedés és bizalmatlanság dermeszti meg a lelkeket és paralizálja a cselekvési készséget. Ebbe a kibeszéletlen s feloldatlan ellentétbe — méltóztassék elhinni — lassan-lassan belebetegszik a nemzet. (Úgy van! Ügy van! a, szélsőbaloldalon.) Tudjuk nagyon jól, hogy a viszonyoknak, a háborúnak, a rossz termésnek s miegymásnak megvan a maga természetes hatása, de azért mégis csak megdöbbentő, hogy az élet ritmusa mennyire meglassúdott Magyarországon, milyen áporodott unalomszag, milyen savanyú közöny terjeng a levegőben, a parlamentben éppen úgy, mint kint az országban, a társadalomban egyaránt. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Megdöbbentő, hogy Magyarország ipari fejlődése népességünk jövője szempontjából egyik jelentős, sőt talán majdnem a legjelentősebb szektora a gazdasági életünknek, az iparügyi miniszter úr költségvetési beszédének kezdetén és a végén egyaránt 67 képviselő ült a Házban, közben felszaporodott a szám 86-ra, s a gazdasági esúcsminiszter úr tegnapi expozéján összesen mintegy százan voltunk jelen a képviselőházban. Akkor, amikor közösségről beszélünk, mindenki magába gubózik és az önzés legcsodálatosabb kivirágzásaival találkozunk. Ha ma Metternich felébredne, és körülnézne ebben az országban, gratulálna a belügyminiszter úrnak ahhoz a légkörhöz, amelyben valóban élvezet lehet rendet tartani.
