Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-226
illése 19 hl november 27-én, csütörtökön. 130 Az országgyűlés képviselőházának 226. gára, akkor jönnek a szigorúbb rendszabályok. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Mindezideig nem láttuk ezeket a szigorúbb rendszabályokat, reméljük azonban, hogy a mai napon a pénzügyminiszter úr nyilván be fog majd jelenteni ilyen rendszabályokat. T. Ház! Egész pénzügyi, államháztartási gazdálkodásunk helytelen tehát. Régi költségvetéseink nyomán még mindig a régi klaszszikus tanításnak, Smithnek és Eiccardonak az elméleteire támaszkodunk, amikor egyszerűen megállapítjuk a szükséglet mértékét és próbálunk a szükséglethez mérten fedezetről gondoskodni, akár úgy, hogy emeljük az adót, akár rigy, hogy különféle kölcsönök után nézünk. A német budget-politika nem ilyen, az nem törődik a deficitekkel, az nem számszerű fedezetről igyekszik gondoskodni, nem matematikai kiegyenlítésre törekszik '— (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Hát én kiegyenlítettem 1 ? A világba beszél!) tessék ezt megvárni, miniszter úr — viszont a nemzeti jövedelem felemelésére törekszik. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nem értesz hozzá! Nem komoly dolog ez! Nem lehet így beszélni!) Hiába legyint a pénzügyminiszter úr. Méltóztassék meghallgatni a következő adatot. 1933-ban, a nemzetiszocializmus uralomra kerülése idején 6*5 milliárd márka volt a német állam minden bevétele, ez időközben, most a legutóbbi évig, 24 milliárd márkára növekedett. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ezt is rosszul tudia!) Rosszul tudom? Miért? (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Mert 32 milliárd és nem 24 milliárd!) Ha 32 milliárd, akkor- még jobban az általam mondottakat támasztja alá. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Meg kell nézni az adatokat!) Ezzel csak igazat ad nekem a pénzügyminiszter úr. De ugyanakkor azt is hozzá kell tenni — és ez a legfontosabb — nem azáltal növekedett fel, hogy Németország felemelte az adót, hanem azáltal, hogy a termelés mennyiségét növelte meg. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Szóval Németország nem emelt adót?) Nem erről van szó. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Azt méltóztatott mondani!) Nem, kérem! Tessék türelemmel lenni, rögtön megmondom. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Olyan türelmes vagyok!) 1933-ban Németországban a nemzeti jövedelem 45 milliárd márka volt, míg a legutóbbi évben 85 milliárd márkára emelkedett fel. Tehát automatikusan, a megnövekedett nemzeti jövedelemmel együtt emelkedtek az állam bevételei is. Ez az, amit mi itt hiányolunk. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: És itt nem emelkedett a nemzeti jövedelem? Mennyivel emelkedett itt a nemzeti jövedelem? A magyar számokban ilyen emelkedést nem látunk. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: De menynyit látunk? A német viszonyokat ismeri, a magyarokat nem!) Bocsánatot kérek, méltóztassék, t. pénzügyminiszter úr, megengedni, hogy a saját eszmemenetemet kövessem, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Kérem, méltóztassék!) (bizonyára a pénzügyminiszter úr is válaszában saját eszmemenetét fogja követni.( Mozgás a jobboldalon.) A nemzeti jövedelem tehát automatikusan emelkedik a kincstári bevételekkel együtt és egyúttal fedezi a szociális szükségletet is. Olaszországban 5 millió hold földet tettek termőtalajjá és a nemzeti termelést ugyancsak a nemzeti jövedelemmel együtt emelték fel, 20 milliárd pengőről 30 milliárd pengőre emelkedett fel az olasz nemzeti jövedelem az elmúlt évtized alatt. De még Japánba is, még ebbe a teljesen tipikns kapitalista államba is, amely oly távol van Európától, eljutottak a nemzeti szocialista gondolatok. Ez a kapitalista állam egy félév alatt úgyszólván egy csendes forradalmon, nemzeti szocialista forradalmon ment keresztül és a.z a Japán, amely régebben három év alatt csak 9 milliárd márka kiadást tudott fordítani hadseregére és szociális terveire, az utóbbi négy évben már több mint 30 milliárd márkára tudta felemelni ezt a tételt és főleg a legutolsó év volt az, amikor beruházásai rohamosan emelkedtek. Japánban a hadiüzemeket átállították, átszervezték és olyan hatalmas adókkal sújtották, hogy ezek jelentették az államnak egyik legnagyobb bevételét. Az elektromos műveket éppen most kívánják átvenni állami kezelésbe, a közszükségleti cikkeket előállító üzemek nagy részét szintén éppen most tervezik állami kezelésbe venni. Itt van tehát a példa. Nálunk a szeszgyárak átvétele nagyon helyesen 25 millió pengőt jövedelmez az állam részére. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem annyit! — Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Szó sincs róla! Nem tudja a költségvetést!) Hát mennyit, mondja meg a pénzügyminiszter úr. (Reményi-Shcneller Lajos pénzügyminiszter: Keresse meg!) Én a tiszta jövedelemről beszélek. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Igen, tiszta jövedelem! Nem lehet így beszélni számokról!) Igen t. pénzügyminiszter úr, ha ön azzal igazít ki engem, hogy nagyobb a jövedelem, akkor csak még jobban állítja, hogy igazam van. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nem is mondtam, hogy nincs igaza! Azt mondtam, hogy nem tudja a költségvetést!) Kérdezem, vájjon a sörgyárakat miért nem méltóztatik hasonlóképpen állami kezelésibe venni. A sörgyárakból is volna hasonlóan nagy jövedelem; akár 24 millió, akár 100 millió, mindenesetre az állam jövedelmét alkotná, nem pedig a nagykapitalistákét. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Csak vigyázzunk, ne jussunk el az orosz rendszerhez!) Itt vau egy másik, a cukorgyárak államosítása. Itt van a hadfelszerelési ipar. Még ma is sokan gazdagodnak olyanok, akiknek a magyar fajhoz semmi néven nevezendő közük nincs, gazdagodnak azon a magyar katonán, aki kimegy a harctérre és az életét áldozza. Ezek gazdagodnak a magyar katona felszerelésén, nem keresztény és nem magyar nagyvállalatok gazdagodnak. Itt vannak a szénbányák. Méltóztassék azokat is állami kezelésbe venni, ezáltal a pénzügyminiszter úr nagyobb bevételi lehetőségeket nyitna meg az állam számára. De nem kell csak ezekre az államosításokra gondolnunk, itt van az adók helyes kiművelése és az új, adónemek bevezetése is. Többször említette pártunk is a hadmentességi adót. Több mint két éve ígérik ezt a hadmentessegi adót. Késtégtelen, hogy szívesen megy minden magyar ember katonáskodni és szívesen megy a harctérre, de kérdezem, hogy azalatt az idő alatt nincsenek anyagi veszteségei? Igenig vannak anyagi veszteségei. Ha pedig vannak, akkor miért nem egyenlítjük ki ezeket azoknak a terhére, akik nem katonáskodnak, akik nem mennek a frontra, akik nem hoznak véráldozatot. Legalább ezeket az anyagi veszteségeket, anyagi áldozattal is ki lehetne egyen-