Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

62 Az országgyűlés képviselőházának ti tudja iskolába küldeni, micsoda lelki erő kell ehhez! Szobrot a névtelen tanítónak, aki így megállta a helyét! (Ügy van! Ügy van! — Tans a bal- és a jobboldalon.) Segíteni többféleképpen lehet. Olvasom az ösztöndíjasok névsorát. Hála Istennek, ott tartank már, hogy ösztöndíj formájában erőteljesebben segíthetjük .azokat, akikben bizonyos tehetség van, akiket külföldre ki lehet küldeni, hogy megcáfolják ennek az írónak írásait, hogy megmutassák: valóban értéket képviselnek a kiküldöttek. Olvasom ezt a névsort. Én, aki a hagyományok embere vagyok, aki a történelmi osztálynak egyik tagja vagyok, aki a legrégibb családoknak egyik sarja vagyok, mindig nélkülözöm azt, hogy az egyszerű emberek gyermekeinek nevét olvasom abban a névsorban. Ha már az a tanító vesződik azokkal a gyermekekkel a falun és tanyán, azt szeretném elsősorban, hogy amikor az ösztöndíjasok névsorát összeállítják, akkor mentől több tanító és tanár gyermekét látnám benne. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ügy is van már!) A miniszter úr már megtette az első lépéseket, de ez még mindig nem elég; a magamfajta középosztálybeli ember könnyebben segíthet magán, de a tanítónak a gyermekét tessék segíteni az ösztöndíjak kiosztásánál. Ha ő vesződik" a más gyermekeivel, akkor az állam törődjék r az ő gyermekével. Az ösztöndíjak odaítélésénél a magyarfaj tabeli magyar tanító gyermekét kell elsősorban előnyben részesíteni, mert annak nincs, aki segítsen, azt nem hívják külföldre ösztöndíjra, nem hívják ideoda a harmadik országba, az a maga emberségére, a saját erejére van utalva; tehát a magyar tanítókra kell elsősorban gondolnunk az ösztöndíjak megadásánál. T. Képviselőház! Nagy szeretettel, nagy megértéssel és a legteljesebb elismeréssel kell megemlékeznem a szerzetes tanítórendek működéséről. Mielőtt katonaintézetbe kerültem, magam is Kalocsán nevelkedtem. Fiaim ke gyesrendi iskolákban nevelkedtek, egyik fiam maga is szerzetes tanár, tehát módom volt betekinteni abba a közhasznú, nemzetmentő és a nemzet érdekét szolgáló működésbe, amelyet ezek az iskolák kifejtenek. A magam részéről kötelességemnek tartom, hogy itt nyilvánosan a legteljesebb elismerésünknek és hálánknak adjunk kifejezést azok iránt, akik ennek az országnak megannyi Kossuth Lajost és nagy férfiakat neveltek. (Ügy van! jobbfelöl.) T. Képviselőház! Rövid leszek, mert mások is feliratkoztak, de a házszabályoknak szerintem nem egészen üdvös intézkedése a vitát kissé megrövidíti. (Derültség.) A mozikat óhajtom szóvátenni, nekem ez vesszőparipám. Tréfásan megjegyezte az egyik elnök úr, hogy ezt a műsort már nagyon ismeri. Ezt a műsort én napirenden tartom, mert ez a műsor magyar ember részére sohasem lehet unalmas. mert akinek ez a műsor nem tetszik, az megtagadja magyarságát. A mozik műsoráról beszélek: azt látom, hogy itt még mindig egy ki ficamodott ízlés uralkodik a moziképek gyártói és kigondolói részéről, hiányoznak a történelmi, a magyar hősiességet szimbolizáló darabok, ehelyett házassági háromszögekkel jönnek elő. Jó népies és történelmi darabokra van szüksége a falunak. Ha ma az ember lelkesülni akar, akkor kénytelen egy idegentárgyú mozidarabot megnézni, kénytelen idegen nemzetek hősiességét és virtusát nézni, hogy az ember Í. ülése lÚAi november 11-én, kedden. mint magyar ember az önérzetét egy megerősítse. Tessék belenyúlni ebbe az üzleti vállalkozásba. Ma az olasz nemzetnek nagy fia, Mussolini, aki a maga országát talpraállította, egyik napról a másikra az utcákon eltüntette az idegen neveket a cégtáblákról. Én holnap a belügyminiszter úrnak ugyanezt el fogom mondani, — tehát a műsor holnap megint ugyanez lesz, de remélem, utoljára — hogy miért vannak még mindig ezek a nevek I A magyar ki sem tudja mondani, hogy Palász-e, vagy Palace, Pőniksz vagy Főniksz, vagy nem tudom, micsoda és nem tudjuk elérni, hogy ezek végre magyar neveket kapjanak. Pedig az egész nem kerül egy rendeletbe sem, nem kerül semmibe, csak egy kis magyar jóérzésbe, csak egy kis meghallgatásba: mert ha a*z a miniszteri segédtitkár, vagy gyakornok telefonon leadná annak a mozielnöknek, hogy a miniszter úr úgy gondolta, mégis szebb lenne, ha Budapest utcáin nem Olimpiák, Broadwayok, Sávolyok és nem tudom, mik lennének és csúfítanák a várost, hanem jó magyar nevek, hogy ezáltal is dokumentáljuk, hogy a magyar fővárosban és nem egy kozmopolita helyen vagyunk, ezek máról-holnapra saját kezükkel festenék át a cégtáblákat. (Derültség.) De látjuk a nagy nemtörődömséget, látjuk, hogy a magyar nyelv bekuba s hiába állok itt fel, hogy ezt szóvátegyem. Szégyenlem is, hogy a magyar képviselőházban egy magyar képviselőnek ezt annyiszor kell szóvátennie. Pedig szavazás alá merném bocsátani ezt a kérdést ebben a Házban (Felkiáltások a jobboldalon: Megszavazzuk!) és meg vagyok szentül győződve, hogy egyhangúlag megszavaznák, hogy huszonnégy óra alatt tűnjenek el ezek az idegen nevek. Nem kérek semmi mást, csak ezt. A másik kérdés a színházak és a színészet támogatása. Örült a lelkem, amikor olvastam az újságban, hogy Kolozsvárott, az ország második fővárosában a Nemzeti Színházat újjáalakították, hogy megtartották azt a gyönyörű előadást, ott folytatták, jelezve a jogfolytonosságot, ahol annakidején a folytatást az oláh kényszer, az oláh szurony, az oláh bakancs meggátolta. Könnyezett minden jólelkű magyar ember, örültem én is és nem hiába mondotta valaki ma, — a nevek mellékesek — hogy mennyibe került, azt mondottam: barátom, ezt te nem érted, ez nem kerülhetett elég sokba és ha tízszer annyiba került volna is, ezt akkor is meg kellett volna csinálni, mert ez egy őrhelye a magyar kultúrának. De ha erre áldozunk, nagyon helyesen, akkor törődnünk kell azokkal a kis vidéki színigazgatókkat is, akik például a Bácskában járnak. Én ugyancsak megkönnyeztem, amikor olvastam a Bácskában egy zombori színigazgató plakátját, amelyen az megköszönte a magyarságnak, hogy támogattatok, de nem tudtatok annyira támogatni, hogy megélhessek, ráfizettem, odébb állok, talán másutt kárüótolom magam, de visszajövök megint mert érzem, hogy itt feladatot teljesítek. Amikor beszéltem vele, könnyezve mondotta: vétek, hogy itt ezen a bácskai nemzetiséglakta vidéken, ahol a nemzetiségek vagyonokat áldoznak egyéni, népi kultúrájuk érdekében, a magyar kultúra el legyen hanyagolva. Ha másképpen nem megy, engedélyt fogok kérni és országos gyűjtést fogunk rendezni azért, hogy ezeken a vidékeken a magyar szó hallassák, hogy ezekben a városokban itt a nemzetiséglakta vidékeken az idegen kultúrákkal szemben a magyar kultúra honosodjék meg, hogy ott elsősorban a magyar szónak, a