Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

Az országgyűlés képviselőházának %2h. iránt, hogy miért kell a táblai fellebbviteli tárgyalásnak másfél év óta húzódnia, mert az ítélet még nem jogerős, Lő winger még mindig szabadlábon van és folytatja üzelmeit tovább. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a Lőwinger-ügy tárgyalását most már félbehagyni és méltóztassék a miniszterelnökségi költségvetéshez visszatérni; most ezt a kérdést tárgyaljuk. Gr. Serényi Miklós: Akkor rátérek Eckhardt Tibor ügyére, (Derültség és zaj jobbfelől.) mert ebben a kérdésben is a miniszterelnök úr, mint akkori külügyminiszter, a felelős. (Ellenmondások jobbfelől. — vitéz Lipcsey Márton: El van már intézve!) Valaki felelős azért, hogy Eckh-ardt Tibor az országból kiutazhatott, a képviselőházban pedig megszavazták a szabadságát. (Zaj.) Magam például ugyanabban az időben csak három napra kértem kiutazási engedélyt Németországba, (Baky László: Azt nem szabad!) vitéz Endre alispán úr kérelmemet pártolólag terjesztette fel a belügyminiszter úrhoz és a honvédelmi miniszter úr, (Br. Vay Miklós: A valőröket, az értékeket nem engedjük ki! — Derültség.) minthogy négyszer voltam katona, jóváhagyta útlevelem r kiadását... Elnök: A képviselő urat ismételten figyelmeztetem, — lehetetlenség, hogy ne tudná — hogy a miniszterelnökségi tárca költségvetését tárgyaljuk, ahhoz is méltóztatott feliratkozni. Ezenkívül pedig még a közellátási kérdésekről beszélhet most. Ehhez méltóztassék szabni fejtegetéseit. Ha a képviselő úr nem tér vissza a napirendre kitűzött tárgyhoz, megvonom a szót. Méltóztassék folytatni. (A szónok elfoglalja helyét. — Baky László: Összetartozik a két ügy: Eckhardt mögött állanak Lőwingerék! — Zaj.) Szólásra következik? Szeder János jegyző: Eeibel Mihály! Elnök: Reibel Mihály képviselő urat illeti a szó. Reibel Mihály: T. Ház! Még mindig a külügyminiszter úr beszédének hatása alatt állok, amikor olyan gyönyörű, férfias beszédben volt részünk, amilyen mpg kevés hangzott el ebben a Házban. A mai zavaros világban erre a beszédre már nagyon régen volt szükségünk és ezért hálás köszönet érte, hogy elhangzott beszéde, amely mindnyájunk politikájának, felfogásának irányt szabott. Amikor a miniszterelnök úr átvette Teleki Pál gróf örökségét, azt mondotta, hogy az elhunytnak politikáját veszi át és ezt akarja tovább folytani, vagyis másszóval az ő politikájának rövid quintessenciája a keresztény nemzeti és szociális politika, melyet mint elődjei, éppen úgy ő is töretlen egészben akar folytatni és ezt a politikát akarja mindenképpen érvényre juttatni. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Ez volt a magyarázata annak, hogy a Ház oly osztatlan tetszéssel^ fogadta bemutatkozását és ezt a politikát várjuk úgy a miniszterelnöktől, mint a vezetése alatt álló egész minisztériumtól is. Meg vagyunk győződve, hogy ez a keresztény nemzeti és szociális politika hivatott arra, hogy súlyos időkben a nemzetnek helyes látást, bölcs elhatározást adjon; hivatva van arra, hogy a mai időben, amikor minden nap meghozza a maga meglepetését, az ősi hagyományokhoz ragaszkodva tudja az ülése 191*1 november 25-én, kedden. 581 országot előbbre vinni. Amikor bírálatot mondunk, mindig a saját egyéniségünkön keresztül tekintjük az eseményeket és természetes is, hogy amikor én szólok, az én szubjektív felfogásomnak adhatok kifejezést. Emberek vagyunk, nem látunk bele más emberek lelkébe, annak titkos redői mögé és azután csak a külső események vezethetnek bennünket, amikor valami fölött bírálatot kívánunk mondani. Miután a miniszterelnök úr akkor azt mondotta, hogy keresztény, nemzeti és szociális politikát kíván folytatni, természetesen nekem, ha bírálatot akarok mondani, ebből a három szempontból kell mérlegelnem az eseményeket és kutatnom kell, vájjon

n mennyiben felelnek meg az események a kitűzött célnak. Ha a miniszterelenökség hatáskörébe^ tartozó dolgokat szemlélek, nem térhetek rá minden egyes dologra, hanem ki kívánok ragadni kettőt, amelyet én a mai nemzeti életben nagyon fontosnak, azt mondhatnám, sorsdöntőnek tartok; az egyik az oly sokat emlegetett cenzúrakérdés, a másik pedig a miniszterelnökség kisebbségi politikája. Mélyen t. Ház! A cenzúráról ma már nagyon heves vitákat hallottunk, ez a cenzúra úgyszólván állandóan foglalkoztatja az interpellációs napokat is. Mutatja azt, hogy valóban szükség van rá, mert ha nem volna szükség rá, akkor nem lett volna ez a feljajdulás. A cenzúra a kormány kezében hatalmas fegyver. Ez a cenzúra lehet áldást hozó, de sok bajt is okoz. Hogy lehet áldást hozó, azt láttuk a nemzeti forradalom idején. Láttuk, hogy a magyar nemzeti sajtónak milyen óriási szerepe volt, a nemzeti közvélemény kialakításában, viszont ha egypár lappal előbbre forgatjuk a történelmet, azt láttuk, hogy a világháború alatt ugyanezek az újságok, helyesebben nem ugyanezek az újságok, hanem ugyanezen szerkesztők által írt akkori újságok megbontották a nemzet egységét s ha a magyar nemzet ereje összeroppant, azt egyedül az akkori sajtónak tudhatjuk be. Ha a világháború végén keresztény és nemzeti érzéstől áthatott sajtónk lett volna, 1918 október 31-e sohasem következett volna be. Tehát, amint mondottam, a cenzúra lehet áldásthozó, de lehet bajthozó is. Áldást hozó akkor, ha minden eléje kerülő cikket, könyvet ezen a szemponton keresztül bírál, hogy vájjon többletet ad-e, jelent-e valami, pluszt a .keresztény nemzeti és szociális politika tekintetében, avagy nem. Ha többletet jelent és azt előmozdítja, akkor feltétlenül helyes irányban halad a cenzúra, ha azonban meg akarja akadályozni a keresztény nemzeti szociális igazságoknak felszínrevetését és meg akarja akadályozni a szociális kiegyenlítődést, akkor akármennyire kívánatosnak tartja valaki a cenzúra működését, én ellenkező véleményen vagyok s azt mondom, amit Maróthy t. képviselőtársam mondott, hogy a cenzúra megölheti a betűt, de a szellemet nem ölheti meg. Ezt a szellemet nekünk nevelnünk kell, át kell formálnunk, ezt a szellemet helyes irányba kell terelnünk, amikor azután ez a szellem szolgálni fogja azt, a magasabb célt, amelyet mindannyian óhajtunk. Jobb jövőt, szociális haladás és kiegyenlítődés nélkül nem lehet elképzelni. A népek^ lelkében sóvárogva ott van a vágy, amely jobb jövő után kívánkozik. El van vetve az a mag, amely utat tör magának, akármilyen jégkéreg-