Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

Az országgyűlés képviselőházának 2Ê4. magyarság' és a nemzet ezt a magatartást a Volksbundtól tulajdonképpen nem érdemelte meg, és ezért kérem a vezéreket munkájukban alkalmazzanak olyan eszközöket, melyek a hagyományos és a magyar nép lelkében élő magyar-német barátságot szolgálják. Hiszen azokat a visszaéléseket, amelyeket az utódállamok elkövettek az ottani németséggel és magyarsággal szemben, a magyar nemzet saját nemzetiségeivel szemben soha nem alkalmazta, mindig becsületesen, nyíltan vallotta a szentistváni állameszmét, amely ieigázást nem ismert, amely a jogok teljes egyenlőségét adta. Európa ma dinamikus állapotban van. Tudjuk, hogy egyszer el kell következnie^ a statikus állapotnak, vagyis az igazságos békének. Ebben az igazságos békében a magyarság is meg kell, hogy találja a maga rendeltetését és Különleges hivatását. Különleges hivatása nem lehet imás, mint a Duna völgyében megteremteni igazságos alapokon a nemzetiségekkel karöltve a szentistváni új magyar államot, egészséges, a békés együttélést^ biztosító ( nemzetiségi politikával, (vitéz Zerinváry Szilárd: Kizárólag magyar vezetéssel!) Ennek a nemzetiségekkel való békés együttműködésnek azonban vannak bizonyos feltételei. Az egyik, a nemzetiségi oldalról, a teljes és tökéletes lojalitás (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.), ezzel szemben azonban természetszerűleg a másik oldalról a teljes bizalomnak kell jelentkeznie. Hiszem azt, hogy közmegegyezéssel, amely az őszinteség alapján jön létre, ezt a kérdést minden agitációnál jobban tudjuk tető alá hozni és előbbrevinni. T. Ház! Tisztáznunk kell az asszimiláció kérdését is. Széchenyi, Deák, Kossuth, Eötvös mind ellene voltak, de ellene kell lenuie mindenkinek, aki a ^szentistváni állameszme alapján áll. (Horváth Géza: Hát tisztázva van már!) Kormányprogrammá vagy társadalmi programmá tenni egy erőszakos asszimilációt nem lehet és nem szabad. (Horváth Géza: Nem is akarja senki sem!) Ezzel szemben mindig lesz egy természetes asszimiláció mindegyik fél javára, illetve kárára és itt legyen szabad rámutatnom egyetlenegy tényre, amelyet talán kevesen ismernek, hogy a történelmi Magyarországon a Merçy generális által letelepített francia telepesek miként alakultak át, teljesen önként, természetes asszimiláció alapján németekké. Meggyőződésem az, hogy minden beavatkozástól menten való egymás megismerése, nyelvének megtanulása nagyban hozzá fog járulni a nemzetiségekkel való békés együttéléshez. A jogi egyenlőség, a kulturális és gazdasági szabadság' élvezete mellett a jó, a nép nyelvét értő, gyors, egyszerű közr igazgatás szerintem a legjobb nemzetiségi politika. Ehhez természetszerűleg mindig hozzájárul — amint bevezető szavaimban is mondottam — a szociális gondolat, amely fűti ezeket az eszméket. A szociális gondolatnak korszerű és olyan megoldása, amely a széles négi rétegek életszínvonalának felemelését biztosítja, a nemzetiségi béke egyik eszköze lehet. Mindezekhez türelem, szeretet, megértés kell, nem pedig gyűlölet. Aki nem tudja átélni mindkét félnek az életét és aki fajának a szeretetét nem tudja a hon iránti hűséggel összeegyeztetni, az ne nyúljon ehhez a kényes kérdéshez, ha nem akar vele ártani. (Helyeslés.) T. Ház! Most, amikor odakünn csapataink vitézül harcolnak az új Európáért, az európai ülése 1941 november É5-én

3 kedden, 573 nópek szabadságáért és boldogulásáért, & hatalmas birodalom győzedelmes hadseregének oldalán, akkor idebent is kerülni kell minden olyan gondolatot és cselekedetet, amely gyengíti az erőket és amely elválasztja a honban élő népeket egymástól. A kormány is igyekszik nemzetiségi politikájában a legmesszebbmenő tapintatot gyakorolni. Mindazok, akik a nemzetiségi kérdésre valamilyen befolyást tudnak gyakorolni, akik valamiképpen hatnak a nemzetiségi kérdésre, kövessék ezt a példát, mert minden jogos kérelemnél és minden sérelem orvoslásánál is sokkal fontosabb a magyar nemzet erejének teljességét fenntartani, a végső győzelem számára. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A miniszterelnök úrnak jelszava: erős, szilárd magyar állam a Duna völgyében. Minthogy nemzetiségi politikájában is ezt a célt szolgálja és követi, személye iránt bizalommal lévén, pártom és a magam nevében a tárca költségvetését elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Több vezérszónok ninscs. Szólásra következik? Zeöld Imre Péter jegyző: Oláh Györgyi f Elnök: Oláh György képviselő urat illati a szó. Oláh György: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt tulajdonképpeni fejtegetéseimre r rátérnék, válaszolok > Szeder János igen t. képviselőtársamnak e vita során elhangzott egyik inszinuációjára, amellyel a kisebbségi sorsba került magyarság földjutalmazásával kapcsolatban éppen a mi pártunkat illette. Szeder János képviselőtársam lényegében azt mondotta, hogy a mi sorainkban is ül valaki, akit Jaross Andor minisztersége alatt nem azok szerint az elvek szerint jutottak földhöz, amely elveket most hirdetünk. (Rajniss Ferenc: Gróf volt az illető!) Felkérjük Szeder képviselőtársamat, nevezze meg, hogy kire célzott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — vitéz Imrédy Béla: Ez a minimum!) Hogy válaszát megkönnyítsem, kijelentem, hogy ha Pintér Béla képviselőtársam (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) katonafiának juttatott 70 hold földről van szó, akkor mi ennek a juttatásnak az erkölcsi iiidokaival a legteljesebb mértékben azonosítjuk magunkat. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalodalon.) Először azért, mert Pintér Béla nem volt képviselő, amikor -a cseh maradék birtokokból a fia kapott. Másodszor Pintér és a fia is kisgadák, akik egész életükben a földet túrták. Ök 3 hold saját földjüket, atyai örökségüket adták oda ezért a földért és ezenkívül még fizettek érte. (Rajniss Ferenc: Mit mesélnek akkor? A grófokat sorolják el!) Harmadszor, ha valaki megérdemelte azt a földet a Jaross Andor és pártunk által hirdetett elvek alapján, akkor ő, aki Udvard község magyar parasztságát vasegység ben tartotta két évtizeden át a csehekkel szemben, akit üldöztek, akit többször börtönbe csuktak, a legteljesebb mértékben megérde melte. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez fáj nekik!) Ez nem tyúkkölcsön, ez nem holmi textilhitbizomány volt. Itt nem párt juttatás ról van szó, itt igenis a kisebbségi sorsban való helytállásnak a természetes elismeréséről van szó. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalolda Ion. — Rajniss Ferenc: Üchtritz grófot említ sék fel, arról beszéljenek! — Horváth Géza: Amadé urat!) Mi igenis büszkék vagyunk erre az elismerésre, de kérdezzük, milyen kisebb-