Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-223

Az országgyűlés képviselőházának 223. ütése íű%í november 21-én, pénteken. 535 metélni. Ezek a kérdések között ilyenek szere­peinek (olvassa): »Mióta vannak a faluban csa­patok? Hány géppuska van a faluban? Hány ágyú van a faluban'? Nevezze meg azokat a ne­helységéket, ahol csapatok vannak! Mikor hagyták el a falut? Milyen az Önök katonái­nak a hangulatú 1 ? Rendszeresen élelmezik őket? Eheznek-e? Nem. éheznek? Hogy bánnak a ka­tonákkal feljebbvalóik? Kivégzik-e saját ka­tonáikat? Beszélnek-e a katonák arról, hogy véget kell vetni a háborúnak? Hogyan véle­kednek a katonák a Szovjetunióról % Barátsá­gos hangulatban vagy ellenséges hangulatban vannak-e a Szovjettel szemben?« Azután ilyen kérdések (tovább olvassa): »Hány ház van a faluban? Hány tehén van? Hány jószág van? Van-e széna? Szolgáltassanak be azonnal min­den szénát és minden zabot! Mennyi a lakos­ság száma? Hol lakik az elöljáró? Hívják ide azonnal az elöljárót! Ürítsék ki ezeket a há­zakat rögtön a csapatok számára! Lehet-e itt megfelelő mennyiségben kenyeret és húst kapni és hány ember számára lehet? Terelje­nek össze és szállítsanak 'be minden jószágot, tehenet és bárányt! Ne féljenek a vörös kato­náktól! ...« Nem folytatom tovább. Ezekből a kérdések­ből kiderül, hogy milyen szándékkal voltak ve­lünk szemben, hogy ezek a tervek milyen apró részletekbe menően, milyen minuciózusán vol­tak előkészítve. Mindennél ^ megdöbbentőbben igazolja a tervszerű készülődést, a Magyaror­szágra való betörés eltökélt szándékát az, hogy ezek a füzetek már 1940-ben ki voltak nyom­tatva és a csapatok között megtanulás és fel­használás céljából ki voltak osztva. Azokkal az ellenvetésekkel szemben, ame­lyek nem akarják megérteni a szovjetveszély­lyel szemben való magyar fegyveres állásfog­lalásnak és fegyveres küzdelemnek szükséges­ségét, igazán föl kellene tenni azt a kérdést, hogy vájjon mi történt volna Európával és mi történt volna Magyarországgal, ha a bolseviz­musnak Németországban és Olaszországban is sikerült volna gyökeret vernie. Ha ezt a két országot, amely a kommunista internacionálé részéről elsőnek volt kiszemelve arra, hogy belső propaganda,'belső lázítás, belső destrukció útján a kommunizmus örvényébe hulljon, sike­rült volna behálózni? Mi történt volna velünk és Európával, ha ez a munka sikerült volna és ott ellenhatásképpen fel nem támad a Musso­lini-féle és a Hitler-féle fasiszta és nemzeti­szocialista ellenállás? Hiszen láttuk azt, hogy a kommunizmus örvényének szélén álló Német Birodalommal szemben a nyugati demokráciák ugyanazt a közömbösséget, majdnem azt mondhatnám, kárörömet tanúsították, {Úgy van! a szélsőbalqldalon.) mint valamikor ve­lünk szemben. Hiszen egy hajszálnyi segítséget sem nyújtottak neki, hogy magát ezzel a ve­széllyel szemben megmenthesse, és ha nem nyúlt volna, saját lelkének jobbik erőihez és azoknak felhasználásával nem mutatta volna a nemzeti öntudatosulásnak azokat az óriási tel­jesítményeit, amelyeknek az elmúlt esztendők alatt mindnyájan tanúi voltunk, nem lett volna menekvése. Tudjuk, hogy amikor ez a pusztító munka folyt az egész Német Birodalomban, voltak államok, amikor a demokráciák részéről való­sággal arra ki voltak szemelve, amelyeknek az volt a szerepük, hogy mint repülőgépanya­hajók szerepeljenek a németség közelében. Tudjuk, hogy például a demokrata Csehország­nak ez a szerepe volt szánva, s a német diplo­j máciai akták nyomán kiderült, hogy készült is erre a szerepre. A magyar közvélemény is bi­! zonyosan emlékszik rá, hogy annakidején, amikor a müncheni konferencia nyomán Cseh­országnak határoznia kellett, hogy elfogadja-e annak határozatát, döntését vagy sem, Benes akkori kötársasági elnök nyilatkozatot kol­portált a sajtóban, amely arról szólt, hogy a végső veszély, a végső szükség esetén neki van még egy terve, amellyel megmentheti Cseh­szlovákiát. Utólag kiderült, hogy ez abban állott, hogy Benes személyesen felkínálta Cseh­országnak szovjetesítését, a szovjet vonalra való átállítását arra az esetre, ha Szovjet­Oroszország kész ennek ellenében neki a né­met követelésekkel szemben segítséget nyúj­tani. De tovább megyek. Ugyancsak mindenki emlékszik rá, az egész magyar közvélemény tudja, hogyan viselkedtek a demokráciák — az amerikai és, sajnos, az angol demokrácia is — avval a bolsevista forradalmi munkával szemben, amely Spanyolországot megrohanta és borzasztó pusztulásba, a belső polgárháború veszélyeibe, örvényeibe taszította. Akkor is azt kellett látnunk, hogy erről a részről nem a nacionalista, nem a keresztény irányzat ka­pott segítséget, hanem kaptak a vörösök. Hi­szen Franciaországban egész belpolitikai vál­ságokat idézett elő, hogy a hivatalos Francia­ország, az akkori népfront a maga teljes erejé­vel a vörös Spanyolország megsegítése mel­lett állt. De ott állott hivatalos szimpátiájá­val a félrevezetett angol közvélemény nagy­része is. Sőt odáig mentek hogy anglikán püs­pökökből álló deputáció járta végig a vörös Spanyolországot és bizony ezek az érthetetlen módon félrevezetett urak hivatalos, hiteles bi­zonyítványt állítottak ki beszámolóikban, nagy angol reviewkban és újságokban arról, hogy a vörös Spanyolország egészen ártatlan dolog és a kereszténység vonalán halad, úgy­hogy Európának semmi oka nincs arra, hogy ettől a veszélytől tartson és evvel a veszéllyel szemben bármiféle beavatkozó intézkedés tör­ténjék. Ha annakidején német és olasz részről nem történt volna meg ez a beavatkozás, azt merem mondani, a jobbik, az új Európának ez a beavatkozása a spanyol vörös lázadással szemben, Spanyolország is — ez egész nyilván­való dolog — a bolsevizmus karjaiba hullott volna és Spanyolországgal együtt oda hullott volna — ez is nyilvánvaló dolog — előbb-utóbb Franciaország is. T. Képviselőház! Nem időzöm tovább ezek­nél a múltbeli eseményeknél, amelyeket azon­ban, úgy érzem, szükség volt egy kicsit felele­veníteni, hogy teljes jelentőségében lássuk ezt a kérdést és tudjunk választ adni arra a kér­désre, hol van Magyarország helye ebben az óriási küzdelemben, a bolsevista veszéllyel szemben való állásfoglalásban. Ez a mi mul­tunk után nem lehetett vitás. És ha felfigye­lünk egyes hangokra, egyelőre, mondjuk, talán felelőtlen sajtóhangokra, amelyek a demokrá- . ciák részéről olyan közléseket tesznek és tettek, — és ezek nem is maradtak megcáfolatlanul—­hogy az orosz szovjet győzelme esetén egész Közép-Európa tulajdonképpen Szovjetoroszor­szág politikai hegemóniája körébe utaltatik, ha előttünk ez a perspektíva áll, akkor lehetett-e számunkra egy pillanatig is kétséges — nem is beszélve a többi okról, amelyre az imént rö­viden célzást tettem — hogy állásfoglalásunk 75*

Next

/
Thumbnails
Contents