Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-221
438 Az országgyűlés képviselőházának 221, ülése 19U1 november 19-én, szerdán. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak a budapesti egyetemen történt zsidó verekedésekről? Hajlandó-e a miniszterelnök úr ennek az állapotnak véget vetni 'és a zsidókat az egyetemekről eltávolítani?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Vajna Gábor: T. Ház! Interpellációmat szántszándékkal jegyeztem be a miniszterelnök úrhoz azért, mert úgy éreztem, hogy annak az esetnek, amely a budapesti egyetemeken most november 15-én lejátszódott s amelyhez hasonló eseményeik már előzőleg is lej át szódtak, olyan következményei kell, hogy legyenek, amelyekkel szemben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr egyedül a szükséges intézkedéseket megtenni nem tudja, hanem ahhoz az egész kormány együttes törvényes intézkedése sziükséges. Az ügynek, amely 1941. november 15-én a mezőgazdasági egyetem Esterházy-utcai épületében lejátszódott, részleteivel foglalkozni nem óhajtok, ezt Incze Antal igen tisztelt képviselőtársam már részletesen elmondotta. Tény az, hogy az egyetemi magyar ifjúság jogos önvédelemből igyekezett magát a zsidóktól elkülöníteni, igyekezett szeretettel^ szép szóval jelvény által megjelölni a zsidó ifjúságot és igyekezett őket a padokból elszorítva, a hátulsó padokba ültetni olyan helyre, ahol a velük való érintkezés, együtt tanulás nem szükséges. Ha ezt a kérdést vizsgáljuk, első pillanatra úgy néz ki, mintha renitenskedő, verekedni szerető, tanulni nem akaró egyetemi polgárok csinálnának szándékosan tüntetést. Ha azonban a dolgok mélyére nézünk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a dolgok mögött egy magyar faji és mn már európa kérdés húzódik meg. Egészen mis dologról van szó e mögött a verekedés mögött. A reformifjúság, az 1848 óta eltelt idők, az emancipációs törvény, a zsidók egyenjogúsítása és a zsidók közgazdasági és társadalmi téren való térfoglalása húzódnak meg. A világháború, Károlyi Mihály és Kun Béla zsidai kiélezték a viszonyt a zsidó és a magyar faj között. \áry Albert koronaügyész összeállítása szerint a zsidó kommunisták 590 magyar vérünket végeztették ki a legborzalmasabb megkínoztatások után. A szegedi gondolat, az »ellenforradalmak, az Ébredő Magyarok Egyesületének megmozdulásai, mindmind ezt a kérdést akarták a zsidósággal szemben felszámolni. Ezek a törekvések a részletekben elsüllyedtek, mert a nagy kérdést, a szabadkőműves nagy vezetőségek eltávolítását a magyar közgazdasági és társadalmi életből keresztülvinni nem tudták. Az egyetemi ifjúság, amely 1848-ban a magyar szabadságharcban, a magyar reformtörekvések idején, az obstruk 1 ciós harcok idején és a világháborúban a bolsevizmus elleni küzdelemben is mindig hazafias lelkesedéssel ki tudta venni a maga részét, minden eg^yes helyen, ahol az életben el akart helyezkedni, szembetalálta magát a minden magyar gondolatot megmételyező, hazát és Istent megtagadó zsidó erkölcsiséggel. A ibolsevizmus utáni idők bevezették az egyetemekre a numerus clausust. Elfelejtették azonban az élet numerus claususát is megcsinálni. Ehelyett a magyar egyetemekre fel nem vehető zsidó ifjúság külföldi egyetemeken végezte el tanulmányait, hazajöttek és beültek a zsidó bankokba, gyárakba, a jól fizetett pozíciókba és elfoglalták ezáltal a magyar ifjúság helyét. A 30—35 éves, egyetemet, főiskolát végzett fiatalemberek 60—-80—100 pengőért írnokoskodtak, magyar családot alapítani nem tudtak. Ilyen körülmények között jött Gömbös Gyula, aki, azt hiszem, négy- vagy ötszáz fiatalember elhelyezését a Tébe.-nél és a Gyosz.nál keresztülvitte. Az alkalmazások megtörténtek, a r szerencsétlen fiatalemberek bekerültek a gyárakba, azonban őket nem engedték komoly munkához, nem engedték őket arra az útra, ahol érvényesülni, haladni és magyar jövőt alapítani tudtak volna. T. Ház! Tavaly decemberben Debrecenben egy egyetemista fiút és egy leányt zsidó bóoherek késsel megszurkáltak. Ólmosbottal, gázpisztollyal és sakterkéssel jöttek a magyar egyetemre harcolni, olyan egyetemi hallgatók ellen, akik hasonló fegyverekkel nem rendelkeztek. Tették ezt 1941 november 15-én. Hátulról ólmosbottal leütöttek egy magyar fiatalembert, akkor, amikor magyar csapataink véreznek azokkal a zsidó bolsevikiekkel szemben való harcban, akik Magyarországon 590 vérünket pusztították el, akik Magyarországot egyszer felperzselték és akik Európát újra lángba akarták borítani. A mi katonáink harcoltak azért, hogy azok a zsidók is, de mi mindnyájan, akik itt élünk Magyarország szent földjén, nyugodtan alhassunk, a mindennapi kenyerünket megkereshessük és hogy a zsidók a kávéházban mulatozhassanak. Ma a zsidóságnek meg kellene gondolnia, hogy mit akar tenni, hogyan akar viselkedni. Ma meg kellene szépen húzódnia, hallgatnia kellene és nem pezsgőzni, amikor egy-egyi tengelyellenes támadás megindul. Ma nem kellene az egyetemeken verekedni, hanem amikor valaki jó tanácsot ad nekik, szeretettel meg akarják őket jelölni (vitéz Lipcsey Márton: Szeretettel 1 ?) egy szép aranyozott jelvénnyel, hogy lássák, hogy ők kicsodák, ne ellenkezzenek, legyenek büszkék a fajukra éppen úgy, ahogy a mi magyar ifjaink büszkék lehetnek a fajukra. Én jogosnak tartom az egyetemi ifjúság félelmét és aggodalmát, mert a közelmúltban az Abonyiutcai zsidó gimnáziumban a zsidó ifjak kommunista gyűléseket tartottak, a Magyar Divatcsarnokban vásárolt kis kézinyomdával több, mint 5000 röpcédulát készítettek és ezeket szétszórták a magyar munkások közé. A röpcédula felhívja a munkásokat, hogy rombolják iszét a gépeket, ne termeljenek náciknak. 10—14 gimnáziumi tanuló már letartóztatásban van. Különösen szomorú az a körülmény, hogy a kommunisták magyarországi pártjának, mert ilyen is van, a felső vezetősége 60 százalékban zsidó orvosok, ügyvédek, tanáirok és hasonló állású intellekfcuellek közül kerül ki. T. Ház! Ezek után kérdezem, szabad-e csodálkozni azon, hogy az egyetemi ifjúság» jövője, az új Európa, az új Magyarország érdekében ilyen intézkedésekhez, ilyen elhatározásokhoz nyúl. (Gr. Serényi Miklós: Joguk van hozzá!) Szabad-e csodálkozni ezek után azon, hogy a magyar ifjúság a saját védelmére óhajt berendezkedni és el akarja magát különíteni a zsidóktól, ha a miniszter úr nem adja meg erre a lehetőséget. Mi nem akarjuk a magyar kezet zsidó vérrel bepiszítani, ezt ismételten kinyilatkoztattuk, kijelentettük. Teljes higgadtsággal, nyugalommal mi a zsidók javára akarjuk az európai zsidó kérdést megoldani. (Derültség a jobboldalon.) Megmondta
