Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

Az országgyűlés képviselőházának 221. ülése 19hl november 19-én, szerdán. 383 nek a kereskedelemből való minél előbbi eltávolítása elsőrendű kormányzati feladat kell. hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarok itt a textilnagykereslkedők kijelölése körül észlelt anomáliákról beszélni, amikor 600 ember került azokba a pozíciókba, amelyeket azelőtt talán százan töltöttek be a legjobban. Ez nem akarja azt jelenteni, hoyy talán irigyeljük azoktól a fiatalemberektől azt, hogy ilyen pályán helyezkednek el, de nem vitás az, hogy Magyarországon nincs 600 olyan szakképzett ember, aki alkalmas arra, hogy tes tilnagykereskedőnek jelöltessék ki és ezen a pá lyán működjék. (Varga József kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: így van!) A belkereskedelem terén természetesen rendkívül nagy nehézséget okoz még az a körülmény is, hogy a kereskedelem igen sokszor belekapcsolódik a közellátás problémáiba. Természetes, hogy egy olyan ágazat, amelynek két apja vagy két szülőanyja van, mindig mostohagyermek. Sajnos, így van ez a magyar belkereskedelmi problémákkal is. Nagyon jól tudjuk azt, hogy azok a cikkek, amelyek a közellátást érintik, a kereskedelem szempontjából tulajdonképpen elvészettnek tekintendők. Már pedig a közellátási problémákat, sajnos, egyelőre nem sikerült helyesen megoldani és én attól félek, hogy még hosszú idő fog eltelni, amíg ezeket a problémákat maradék nélkül meg lehet oldani. . Ezekután nem marad más hatra, mint belkereskedelmi téren erős szelekciót gyakorolni, ügyelni arra, hogy kizárólag olyan egyenek kerülhessenek ezekbe a pozíciókba, akiknek megvan a megfelelő szaktudásuk, szakértelmük és ügyszeretetük. Szinte lehetetlen^ dolog az, hogy manapság a fiatalemberek, amint kikerülnek az iskolák padjaiból, rögtön olyan elgondolásokkal jöjjenek, hogy nekik havonta súlyos ezreket kell keresniök vagy pedig igazgatói és vezérigazgatói pozíciókba kell beleülniök. Természetesen az ilyen tendenciákat a legkíméletlenebbül le kell törni és mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a kereskedelem inaséveit, segédjéveit is élje végig és csak akkor lehessen belőle mester, amikor szakmáját valóban tökéletesen tudja. (Földesi Gyula: Ez az igazság!) Sajnos, más oldalról a hivatalok részéről is lát az ember bizonyos tendenciát, amelyet — bocsánat a kifejezésért — majdnem irigységnek kell neveznem- Ez az irigység abból a mentalitásból fakad, hogy lehetetlen dolog az, hogy azok a tisztviselők, akik mintegy felettesei a kereskedelem különböző ágazatainak és szerveinek, * havi 300—400 pengős fizetést élvezzenek, ugyanakkor pedig azok az egyének, akik felett ők tulajdonképpen bírálatot vannak hivatva mondani, súlyos ezreket keresnek. Én magam is amellett vagyok, hogy ezeket az anomáliákat szüntessük meg. Állítom, hogy teljesen lehetetlen helyzet az, hogy ma az allam a tisztviselőitől nevetségesen kis havifizetésért ilyen _ hatalmas és felelősségteljes munkát kíván. Minden körülmények között meg kell találni annak módját, hogy a tisztviselőtársadalom helyzetén az egész vonalon javítsunk és azt a mai életszínvonalnak megfelelő helyre emeljük fel. Teljességgel lehetetlennek tartom, hogy tisztviselők havi 200—300 pengős, vagy sokszor még ennél is alacsonyabb fizetés mellett fontos pozíciót töltsenek be, de teljesen lehetetlennek tartom a tisztviselői létszám folytonos emelését és szaporítását is. Igenis, a tisztviselőtársadalomtól komoly, erős, a mai háborús helyzetnek megfelelő munkát kérünk. Necsak egyes kiváltságos tisztviselőknek legyen az a privilégiumuk, hogy túlórákkal töltsék el idejüket, hanem emeljük fel a hivatali időt az egész vonalon 7—8 órás munkaidőtartamra, amely megfelel a mai követelményeknek; de a másik oldalon legyen meg az ellentétel, fizessük meg tisztviselőinket. (Ügy van! a baloldalon.) Ez nemcsak a kormányzatnak, hanem az egész nemzetnek is elsőrendűen fontos kötelessége kell, hogy legyen. ( T. Ház! Nem akarok általánosítani, és mindenesetre tisztelem a sok-sok kivételt, mert hiszen a magyar tiszt viselőtársadalom ebben a súlyos helyzetében is bizonyos erkölcsi magaslaton áll (Ügy van! jobbfelól.), de az ilyen alacsony fizetés lehetővé teszi a korrupció gondolatát. Igen sok helyen tapasztaljuk és látjuk, hogy az a rosszul fizetett tisztviselő legalább is lélekben társa szeretne lenni annak a jól kereső kereskedőnek, nagyfizetésű szövetkezeti igazgatónak, vagy egyéb egykezeknél működő uraknak. Ezt a tendenciát gyökerében ki kell irtani és a magyar tisztviselő jó hírnevét minden körülmények között meg kell őrizni, mert ha ennek a tendenciának nem vágjuk el az útját, akkor semmivel sem vagyunk különbek, mint a jugoszlávok, vagy a románok voltak. (Gr. Teleki János: Hála Istennek, ez csak nagyon szórványos tünet!) Természetesen újra hangsúlyozom, hogy valójában ezek szórványos jelenségek, de nem vitás, hogy a korrupció fejet itt-ott felbukkanni látjuk, ezt pedig kíméletlenül le kell vágni. Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek külkereskedelmi problémáink taglalására. Meg kell állapítanom, hogy a m. kit, kereskedelmi hivatal hivatásának magaslatán áll. A múltban egy kis hiba történt ott, hogy a külkereskedelmi hivatalból kereskedelmi hivatalt csináltunk és rászorítottuk, hogy belkereskedelmi és közellátási problémákkal i's foglalkozzék. A belkereskedelem, mint mondottam, sajnos a közellátással kooperál sok téren és e tekintetben természetesen a hivatal nem tudott _megfelelő gesztiót mutatni. De nem is ez a hivatása. Én, aki par excellence exportőr és importőr vagyok és ezen a téren dolgozom immár 21 éve, örömmel látom, hogy a külföldön a magyar kereskedelem bizonyos jó hírnévnek kezd örvendeni. Magam is igen gyakran utazom külföldön és számtalan esetben alkalmam volt látni, hogy a külkereskedelmi hivatal külföldi exponensei tényleg hivatásuk magaslatán állnak és nemcsak a magyar kereskedelemnek, hanem a magyar névnek is becsületet szereznek. Különösen ki kell emelnem a közelmúltból eredő tapasztalatomat, amelyet Istanbul ban volt szerencsém szerezni, ahol dr. Csiky Ferenc, a külkereskedelmi hivatal exponense és egyben kereskedelmi attasénk olyan tökéletesen tölti be helyét, hogy a kritikának még csak az árnyéka sem férhet hozzá. Én azt szeretném, ha sok ilyen embert tudna a külkereskedelmi hivatal magának áldozatok árán is megszerezni, hogy Magyarországnak ebben a fontos, szinte azt mondanám, a jövő szempontjából életbevágóan fontos tevékenységében csak további előretörés és fejlődés legyen felmutatható. T. Ház! Külkereskedelmünk kiépítése szénit pontjából azzal, hogy a Duna völgyében fekszünk, olyan földrajzi adottságunk van, hogy azt ki nem használni a legnagyobb vétek volna. Meg vagyok győződve arról, hogy bárhogyan is végződjék a háború, lassan, de biztosan megyünk egy közös Európa felé. Ebben a közös