Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-220

Az országgyűlés képviselőházának 220. jakat igénybe* veszik, kétszer annyi ideig tartó állami szolgálatra kötelezem. (Helyeslés « jobboldalon és a középen.) Ezzel majd sike­rül ezen a személyzeti kérdésen is segíteni. Itt még mellékesen megemlékezem arról, hogy a harmadik alerdészképző iskolát is fel­állítottam és egy negyediket is fel fogok ál­lítani. Az ország épületfa-, műfa-, bányafa- és egyéb fael látása ennyi erdőterülettel most már szerencsésen biztosítva van, azonban még egy szállítási szomorú kérdés merül fel; ez a szé­kelyföldi fa szállításának kérdése. (Halljuk! Halljuk! jobfelől és a középen.) A bécsi döntés elvágta a Székelyföldre vezető vasutat és or­szágutakat. A kormányzat Észak-Erdély visz­szatérése után azonnal gondoskodott arról, hogy ezen az áldatlan helyzeten segítsen és azt az egyetlenegy kis rosszkarban lévő utat, amely rendelkezésre állott, s amely összekötötte az erdélyi székely megyéket az anyaországgal, nagy költségek árán kiépíttette, megjavíttatta s kiépíttette a marosvásárhely—-szeretfalvai keskenyvágányú vasútvonalat is, amely csak részben volt meg. Ezzel azonban nem oldhatta meg a kérdést, mert ez a keskenyvágányú vasút nem tudja a rárótt nagy feladatot teljesen meg­oldani, csak nagyon kis mértékben. A kor­mányzat ezt tudva, még a tél folyamán elkészít­tette a déda—szeretfalvai rendes vonalnak n tervét, amely a székely körvasutat van hivatva belekapcsolni az anyaországi vasúthálózatba. (Horváth Géza: Mikor%) Itt f azonban két alag­útra lesz szükség és éppen ezért nem lehet olyan hamar befejezni, mint amilyen hamar kívántuk volna, de jövő ősszel ez a kérdés is megoldódik, akkor majd ezt a vasútvonalat is átadjuk a forgalomnak és ezzel a székelyföldi fa kérdése is megoldást nyer és ezt a famennyiséget be­hozzuk az anyaországba. T. Ház! Lehet mondani, talán a legfonto­sabb kérdésre szándékozom rátérni, még pedig a szakoktata* kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Az én felfogásom és elgondolásom szerint a szakoktatás a mezőgazdaság szempontjából a legfontosahb kérdés. (Ügy van! Ôgy vanl a jobb- és a baloldalon.) Addig nem lehet a mező­gazdaság fejlesztéséről, többtermeiésröl és mi­nőségi termelésről beszélni, amíg nem gondos­kodunk arról, hogy a legszélesebb, legtágabü körökbe a legalsóbb néprétegeknek is lehetővé tegyük, hogy megfelelő gazdasági szokoktatás­ban részesüljenek. (Úgy van! Ügy van! — Tap» a jobb- és a baloldalon és a középen.) Igen t. Ház! Mint már az elébb mondot­tam, beláttam a szakoktatás kérdésének fon­tosságát. Éppen ezért a mezőgazdaság-fejlesz­tési törvényjavaslatban, amelyről említetteim, hogy pár napon belül a t. Ház elé fogom hozni, már gondoskodtam ennelk a kérdésnek a gyökeres megoldásáról. Ebben a törvényjavas­latban, majd láthatják az urak, az a célom, hogy minden egyes járásban megfelelő téli gazdasági iskolát állítsunk fel, (Helyeslés.) mivel a téli gazdasági iskolát tekintem a leg­alkalmasabbnak az alsóbb néprétegek, azaz a kisgazdák és a törpebirtokosok oktatására. Ezek a téli gazdasági iskolák azonban néni elégségesek, ha csak maguk az iskolák létesül­nek. Ezeket az iskolákat aránylag kisebb költ­séggel is lehetne felépíteni és fenntartani, de nézetem szerint, szükséges ezeket az iskolákat megfelelő internátusokkal is ellátni, (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) mert nem elég a gazdaif jakat tanítani, hanem igenis, nevelni is kell őket. (Élénk helyeslés és taps a jobbolda­lon és a középen.) A nevelés, a népnevelés ülése 19U1 november 18-án, kedden. 3"5 rendkívül fontos feladat. Jó hazafiakat s jó gazdákat, értékes állampolgárokat kell ezekből a gazdaif jakból nevelni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Súlyt fogok helyezni még a háztartási tan­folyamokra is, mert, mint a felszólalt kép­viselő urak közül többen megemlítették, na­gyon fontos a megfelelő háziasszonyképzés is, hiszen a kisgazda vagy törpebirtokos, mező­gazdasági munkás vagy alkalmazott nem tud a megerősödés útján haladni, ha a feleségének nincs meg a megfelelő tudása és szorgalma. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ezért fontosak a háztartási tanfolyamok. A tömegoktatás szempontjából még egy új intézményt is fogok megvalósítani, mégpedig a téli gazdasági vándoriskolákat. (Helyeslés jobbfelől.) Gondoljunk ugyanis arra, hogy van­nak olyan szegény kisgazdák és szegény gaz­dasági munkások, akik nem mehetnek el mesz­sze földre, hogy szakoktatásban részesüljenek, még ha az esetleg a járás másik végén is van, mert erre nincsen módjuk. Éppen ezért ezek a téli gazdasági vándoriskolák fel fogják ke­resni a községeket (Helyeslés és taps jobbfelől es a középen.) és ott fogják tanítani azokat, akik nem tudnak másképpen a tanuláshoz­hozzájutni. (Helyeslés jobbfelől, a baloldalon és a középen.) Nem feledkeztem azonban meg & felsőfokú gazdasági szakoktatásról sem. A mai világban a gazdáknak annyi mindent kell tudniok,any­nyira tágkörűnek kell lennie a képzettségük­nek, -~ de különösen a közszolgálatban lévő liszt viselőkének, — hogy három év alatt ezt a tudást nem tudják elsajátítani. Éppenezért terv­beyettem, — és ez az említett törvényjavaslatba már be is van véve — hogy a gazdasági aka­démiákat főiskolákká fogjuk emelni (Miénk helyeslés és taps jobbfelől, a baloldalon és a középen.) és négy évre emeljük fel ,a hároméves tanidot. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon, a balodalon és a középen.) Azoknak azonban, akik gyakorlati gazdák óhajtanak lenni, egye­lőre még nem zárjuk el az útját az elől, hogy há­rom év alatt is elvégezhessék az akadémiát, an­nál is inkább, mert ma még rendkívül nagy hiány van szakemberekben. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Az iskoláikon és tanfolyamokon kívül azon­ban még propagandával is szándékozom ter­jeszteni a szaktudást és ezért nagyarányú ter­melési propagandát fogok megindítani ezen a téren. (Helyeslés jobbfelől és a középen. — Palló Imre: Minden lesz itt, csak földje nem lesz a parasztnak! — Derültség a bal- és a szélsőbal oldalon.) Ahhoz azonban, hogy a szakoktatást keresz­tüívihessük. szükség vau a szakoktatási sze­mélyzet nagyarányú növelésére és ezért a je­lenlegi 502 főből álló személyzet létszámát mar a jövő évben 840 főre szándékozom felemelni. (Helyelés jobbfelől.) Hogy azonban megfelelő tanári kar álljon rendelkezésre a jövőben, eb­ből a célból szükséges volt, hogy itt is ösztön­díjakat írjunk elő s ezért 188 ösztöndíjat létesí­tettem. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Végül, hogy számszerűleg is bemutassam, Hogy a szakoktatás milyen nagyon a szívemen fekszik. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől!) ezért megemlítem, hogy míg a múlt évben a gazda­sági szakoktatás címének kiadásai 5,220.000 pengőt tettek ki, addig az 1942. évben ugyan eisen a címen már 17,434.000 pengőt irányoztunk elő, (Helyeslés és taps a jobboldalon és a közé­pen.) tehát a multévi összegnek több, mint há­romszorosát. Ebből az összegből — vagyis a'f. 48*

Next

/
Thumbnails
Contents