Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-220
Az országgyűlés ke%nriselöházán<tk 220, ülése 19Ul november 18-án, kedden. 327 háború idején látjuk, mennyire a mezőgazdaságán keresztül él egy ország és minden állam. Különösen érvényes ez nálunk, ahol a nemzeti vagyon és jövedelem többségét a mezőgazdaság szolgáltatja. Ha nem akarunk a múlt hibáiba esni, termelésünknek a mainál jóval iráftyítottabb és kötöttebb formát kell felvennie, viszont a termelés feltétlenül megkívánja azt, hogy előre megállapított árakkal számoljunk. Ezeknek az áraknak nemesak az egyes termelési körök egymáshozi viszonyában, hanem ezen belül is egymással minden tekintetben 1 arányosaknak kell lenn'iök. Most rövid felszólalásom keretében az árakkal nem mint közellátási, hanem tisztán mint termelési tényezővel kívánok foglalkozni. Szerény véleményem szerint az a helyes ár, amelyik egyenlő azzal a legkisebb árral, amely mellett az áru még kimegy a piacra és a fogyasztóhoz jut. Ha a. nagy, általában a nagyobb üzemeket vesszük, akkor azt látjuk, hogy ott a felesleges és a nélkülözhető tulajdonképpen egy, mert ott előre meghatározott mennyiségekkel és mondhatnám, tudományos alappal bíró módon megállapított adagokkal dolgoznak. Nem így azonban a kisüzemek, amelyeknél jelentős megtakarításokat eszközölhet a kisüzem tulajdonosa, mert <y maga egyúttal a munkás is. Itt már a felesleges és nélkülözhető áru nem fedi egymást.^ Ha már most azt nézzük, amit az egyes felszólalók mondtak, hogy a búzaár is alacsonyan van megállapítva, véleményem szerint ez nem helytálló, mert e mellett az ár mellett minden nélkülözhető mennyiség el fog jutni a fogyasz- ' tóhoz. Ugyanez azonban már nem mondható el a tengeri áráról. Mielőtt a tengeri árát megállapították volna, zsúfolva voltak vele a piacok, az ármegállapítás után minden árú azonnal eltűnt, jeléül annak, hogy itt a nélkülözhető áru már nem megy el a fogyasztóhoz, legfeljebb csak az a mennyiség, amelyet mint felesleget, a hatóságok igénybe fognak venni. Ennek a kérdésnek súlyosságát és jelentőségét az támasztja alá, hogy a legutóbbi statisztikai évkönyv adatai szerint Magyarország összes önálló birtokosainak és bérlőinek száma -,— az egy katasztrális holdon aluliakat nem számítva — 677.558, ebből a 20 holdon aluli birtokosok és bérlők száma — ugyanígy nem számítva az es:y holdon aluliakat — meghaladja az 577.000-et. Tehát 577.000 olyan önálló kisüzem van Magyarországon, amely még a feleslegeken belül is tudhat nélkülözhető árut produkálni. Ha most ezek á 20 holdon aluli gazdaságok csak két métermázsát takarítanak meg, mint nélkülözhetőt és bocsátanak a közfogyasztásra, egy olyan hatalmas tömeg jön ki, ami nagyon jelentékeny mennyiség lenne a közellátás területén. Mélyen t. Ház! Nézzük most, kik azok az emberek, akikhez az ár alacsony volta miatt nem jut el ez a megtakarított mennyiség 1 ? Vidéki kisemberek; kishivatalnokok, kiskereskedők, kisiparosok, ipari- és kereskedősegédek, mezőgazdasági vagy ipari munkások. Tehát a kisexisztenciák nagy tömege, akik két-három darab sertésüket meghízlalván, abból egyet a maguk számára levágnak, a többit pedig a közfogyasztásra átengedik. Ezen alapult Hódmezővásárhely város sertéstenyésztése. A város tenyésztése szedett sertés néven már a világháború előtti időben ismeretes volt a bécsi és prágai nagy állatvásárokon. Méltóztassék megengedni, hogy ennek a kérdésnek r egy másik vonatkozásához is szóljak, szintén mint Hódmezővásárhely képviselője. Tudvalevő, hogy Hódmezővásárhely az ország egyik legnagyobb baromfitenyésztőhelye. A magyar parlagi baromfi, — amely nemesítés folytán most országos áruvá vált — vásárhelyi termék. Arról fölösleges beszélnem, hogy milyen nagy jelentőségű a baromfi a magyar export tekintetében. Tudjuk, hogy a búza után az a legnagyobb exportcikkünk. Nekem rendelkezésemre állanak tíz évre visszamenőleg a városunkra vonatkozó statisztikai adatok, amely időbe bele esik a mezőgazdaság legnagyobb válsága. Ezek az adatok erre az időre vonatkoznak, amidőn volt Vásárhelyen baromfifeldolgozó nagyüzem és amidőn vasúton szállították el az árut a városból. Ezek szerint évente átlag elment 100 vágón vágott baromfi, 30 vagon toll és 130 vágón tojás. Ha most csak a vágott baromfit vesszük figyelembe, ez is egymillió pengőnél nagyobb értéket képvisel. (Ügy vân! jobbfelől.) Viszont ha a piacokat nézzük, azt kell látnunk, hogy az idén már ennek a mennyiségnek fele sem került vásárra, a jövő év pedig még jobban ki fog hagyni. Arra kérem tehát a miniszter úr őnagyméltóságát, hogy minden eszközt kíséreljen meg # és használjon fel abban az irányban, hogy mind az előbbi vonatkozásban, mind a magyar baromfitenyésztés szempontjából a szükséges szemeseleség a termelőknek, különösen pedig a kistermelőknek rendelkezésére jusson! (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! A felszólalók mindegyike szóbahozta a zsidóbirtokok igénybevételének ügyet. Én ennek a dolognak csak az eljárási részevei kívánok röviden foglalkozni. A zsidó birtokosoknak tudvalevőleg jogukban áll az. igénybevétel ténye, valamint a haszonbér vagy a vételár nagysága ellen panasszal élni a királyi ítélőtáblákhoz. A 42.000/1937. I. M. számú rendelet kimondja, hogy az ítélőtáblák az eddigi eljárási szabályok szerint járnak el ezekben az ügyekben, ami annyit jelent, hogy a birosag előtt lefolytatott bizonyítás és ellenbizonyítás eredményeként fog kijönni az az összeg, amely megállapítja a vételár nagyságát vagy megállapítja kis haszonbérlet esetén a haszonbér nagvságát. Ez a megállapítás a mai viszonyok között kétségtelenül helyes lesz, kérdés azonban, vájjon a jövőben is helyes marad-e. A régi földbirtokreform az 1920 : XXXVI. te. alapján indult meg, amidőn az ár- es haszonbérmegállapítás éppen a gazdasági konjunktúra idején történt és több mint tíz evvel 1925 után a kormány kénytelen volt ebbe a kérdésbe belenyúlni és 1937 január elsejétől kezdődően a régi, elmaradt haszonbéri részletek felét elengedte, a vételárak Vs-át tproite, a vételári annuitásoknak 25%-át törölte, vagyis Bbből az következik, hogy ezek a hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva földhöz juttatottak 1937 január elsején jutottak abba a helyzetbe, amelyből 1925-ben a birtokbalépeskor ki kellett volna indulniok. Megtörténhetik tehát aa az eset, hogy az a megállapítás, amely most történik és megfelelő, a jövőben nem lesz helytálló, mert amikor a gazdasági dekonjunktúra újból bekövetkezik, ezek az emberek ^álságos helyzetbe kerülnek. Az igaz, hogy az 1940 :. IV. te. 36. Vának (8) bekezdése módot ad az ítélőtábláknak a vételárnál és haszonbéreknél a becsértéken alul mérsékléseket eszközölni, ezek azonban különös feltételekhez vannak kötveElsősorban ahhoz a feltételhez, hogy az illető zsidó birtokos az adós szorult anyagi helyzetet használta légyen ki vagy árverésen vette legyen az ingatlant. Ilyenkor a becserteken alul kell megállapítani a vételárat, illetőleg^a haszonbért, hogy az aránytalanul magas haszon 47*