Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-220
304 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése IHl november 18-án, kedden. Megemlékezem ezen a helyen az erdélyi méhészet kérdéséről. Itt sem alsóbbrendű vagy másodrangú problémáról van szó. Tudjuk, hogy a Székelyföld bizony nincsen túlságosan megáldva természeti kincsekkel, földje nem termékeny, tehát azok a segédeszközök, amelyek a gazdának jólétet hivatottak biztosítani, talán elsősorban a Székelyföldön bírnak a legnagyobb fontossággal. Üígy méhészeti felügyelőséget felállítottak ugyan Udvarhelyen, s annak gyümölcsöző munkája bizonyára mutatkozni íog a jövőben, a Székelyföldön azonban elsősorban egészséges, minden különösebb, nagyobb befektetés^ nélküli, egyszerű, de gyakorlatilag hasznosítható méhszaporitó telepek felállítása válik szükségessé. Ugyanis az ilyen méhszaporító telepek révén a lakosság olcsón, megfelelő egészségügyi feltételek mellett és megfelelő szakszerűséggel kitenyésztett méhek juttatása útján tudná a maga méhészetét fejleszteni, és ezzel olyan gazdasági erőforráshoz jutni, ami a # Székelyíöldön szintén nem másodrendű kérdés. Erdély gazdasági helyzetét még egy ponton kell ismertetnem. Vissza kell térnem a felszabadulásunkat megelőző utolsó két esztendőre. Ez a két év volt talán a legkeservesebb és a legsúlyosabb, ez a két év mérte a maga halálos csapásait az erdélyi társadalomra elsősorban. A rekvirálások a román hadiállapot beállta folytán napirenden voltak. Ha a hatóságnak választania kellett. természetesen mindig a magyar lova, a magyar ökre, magyar szekere ment el és a magyar szerszámját használták fel. (Ügy van! a középen.) Ez a gazdatársadalom hosszú éve ken keresztül sem fogja kiheverni ezt az elszenvedett hiányt. A románok ellenszolgáltatásképpen bonokat, papirosokat bocsátottak ki s ezek a bonok, sajnos, nem mindig kerültek a tulajdonos kezébe, de ott is, ahol odakerültek, azt látjuk, hogy ma tökéletesen értéktelenek, mert beváltásukról még semilyen irányban sem történt intézkedés. A magam részéről tisztelettel kérem, méltóztassék a földmívelésügyi miniszter úrnak ezeknek a bonoknak beváltását lehetővé tenni. Erre megvan a jogalap is, mégpedig az, hogy a? adóbehajtás rendjén a román időkből elmaradt késedelmi adók behajtása ma is folya* matban van, és ezek az adótételek befolynak. (Ügy van! a középen.) tehát ebből az összeg bői, amely — mondjuk így — a román háztartásból kerül most a mi államunk háztar tásába, kárpótolhatok ezek a sokat szenve dett és veszteségeiket kiheverni nem tudó magyar gazdák. (Ügy van! Ügy van! — Taps a középen.) Egyebekben legyen szabad itt arra is hivatkozni, hogy a Felvidéken, tudomásom szerint, hasonló eljárás már volt is Amikor a költségvetést nézem, akkor elsősorban a jövőre kell gondolni és a háború utáni időket kell latolgatnunk, hogy mit hoz, mit jelent ez a jövő gazdálkodásunkra nézve, hol fogjuk megtalálni a magunk biztos gazdasági alapjait és hogyan kapcsolódunk be abba az új európai rendbe, amely elmaradhatatlanul várható és amelyet valamennyien várunk is. Itt elsősorban rá kell mutatnom arra, hogy a termelésnek teljes és gyökeres átállítására van szükség. Mint az előttünk szólott képviselőtársunk is helyesen jegyezte meg, a magtermeléssel nem fogunk messze haladni, elsősorban tehát a versenyképes és felvevőpiaccal bíró állattenyésztésre kell <a fősúlyt vetni. Állattenyésztésünket minden eszközzel és minden áldozattal feltétlenül meg kell javítanunk és egy olyan nívóra emelnünk, hogy azt a nyugati államokkal bármikor konkurrenciamentesen kiállíthassn k. A gazdasági átállításhoz elsősorban két szempontot kell mérlegelnünk. Az egyik a gazdák konzervatív felfogása. Itt ez ellen küzdenünk kell. A gazda talán ebből a szempontból a legnehézkesebb, a leglassabban simul az új követelményekhez és az új irányokhoz. Ezt a konzervativizmust elsősorban is megfelelő iskolákkal, helyes gazdasági szakoktatással tudjuk ellensúlyozni. A szakoktatás kiterjesztése, községenként! megvalósítása, téli gazdasági tanfolyamok létesítése olyan elmaradhatatlan tényező, amely nélkül ezt a konzervatív felfogást leküzdeni nem fog sikerülni. A másik szempont — és itt már százszázalékosan az államra háramlik a feladat — a helyes kutatás bevezetése. Nem közömbös az, hol és mit termelünk, nem közömbös, hogy melyik vidék, melyik éghajlat, melyik talaj milyen termeivénynek hasznos és produktív előállítására a legalkalmasabb. Tisztelettel kérjük tehát a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék a kutatást kiterjeszteni olyan irányban, hogy erre a gazdasági átállításra már egy kész és megbízható statisztika álljon rendelkezésre, amely — mondjuk — gombnyomásszerűleg tudni fogja azt, hol, mit és milyen mértékben a leggazdaságosabb és a legcélszerűbb, egyben a legjövedelmezőbb termelni. Vissza kell térnem előttem szólott t. képviselőtársam szavaira. Nem tudom, hogy jól értelmeztük-e Piukovich képviselőtársam szavait, de az értelmezés bizonyos formájában felfogását nem mindenben tudjuk magunkévá tenni. Piukovich képviselőtársam ugyanis azt mondotta, hogy a mezőgazdasági termelés nem a jövedelmezőségtől függ. En ennek kénytelen vagyok eíleumondani. (Helyeslés a jobboldalon.) En ugyanis azt látom, hogy ma már a legalsóbb vonalon, a kis- és a törpebirtokos vonalán is azt latolgatják, hogy mit kapnak az ő termésükért, menyit ér az, milyen irányban érdemes nekik valamit bevezetni, mi az, ami a legjövedelmezőbb, tehát mi az, ami az ő legjobb megélhetésüket biztosítja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha a termelést kizárólag csak a gazdák áldozatkészségére fog-juk utalni, ennek az áldozatkészségnek is meg . kell legyen a maga határa (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) és a maga visszahatása, amely azután a nemzet termelési rendjében beláthatatlan! károkat fog előidézni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) Képviselőtársam a költségvetés százalékszerű emelését tette szóvá és — saját elismerése szerint — 23 százalékos emelkedést állapított meg. Itt is azt kell mondjam, hogy relatív megállapításról van szó, mert a költségvetés emelkedése lényegesen tekintélyesebb. A magam részéről csak azt nem tudom egészen megérteni, hogy amikor egy fejlődő tendeciáról, jövőbe látó, a jövő gazdasági rendet megalapozná akaró költségvetésről van szó, akkor hogyan tehető ez — mondjuk — par force formában kritika tárgyává és hogyan tehetők kritika tárgyává azok a kérdések, amelyeknek kezelése tulajdonképpen nem kritikát, hanem elismerést érdemel minden vonalon. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Látjuk az egymilliárdos beruházási kölcsön bejelentését, amelyet részleteiben még nem ismerünk, amelyet azonban Matolcsy Mátyás képviselőtársam máris kritika tárgyává tett, anélkül, hogy ennek részié-