Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. Zsidó Sándor: T. Ház! Végighallgatva előt­tem szólott igen t. képviselőtársam beszédét, igyekszem abba belekapcsolódni. Eszembe jut a költségvetés egy évvel ezelőtti tárgyalása, amikor ugyanezt a témát ugyancsak Keibel igen t. képviselőtársam hozta fel^ és támo­gatta őt ebben az elgondolásaiban Nagy László igen t. képviselőtársam. Magam is azon az ál­lásponton vagyok, hogy a család az állami, kö­zösségnek legegészségesebb és legelső sejtje, tehát a családot kell minden erővel támogatni, a családot kell megerősíteni, mert ahol erős családok vannak, ott van erős nemzet. Erről a családvédelemről sokat hallunk a parlament­ben és kint az életben. A családok megvédésé­ről sokat beszélnek és írnak, azonban sajnosán kell megállapítanunk azt, hogy ez a család­védelem a gyakorlatban sokkal kevesebb ered­ményt mutat fel, mint ahogy általában hiszik az emberek. A dolog úgy áll, igen t Ház, hogy van egy elméleti családvédelem és van egy gyakorlati családvédelem. Az elméleti családvédelem szép szavakban nyilvánul meg, a gyakorlati csa­ládvédelem pedig az, hogy az élet összes pozí­cióit bárhol, legfelölről a legalsó fokig, mind a családtalan emberek foglalják el. (Derültség.) Ne beszéljünk addig családvédelemről, amíg éppen ebben a kérdésiben generálisan nem in­tézkedünk. (Rajiüss Ferenc: Ő tudja, hat gye­reke van, öt fiú! Ez az egyetlen derék Zsidó­család Magyarországon. — Derültség.) Nagyon igaza van igen t. képviselőtársam­nak, amikor a házassági törvény reformját kö­veteli éppen a nemzet jövendője érdekében. Csatlakozom hozzá teljes szívvel és lélekkel, mert én is azt mondom, hogy erős család nélkül erős nemzet nem lehet. Szeptemberben az er­délyi oláh vidéken jártam, ahonnan magam is származom és azt láttam, hogy ott fenn a be­gyek között a románoknak igen sok gyerekük van és azok úgy élnek ott, hogy ha Magyaror­szágon nem változik meg a közfelfogás a ma­gyar fajta fiai között a családdal kapcsolatban, könnyen kiszámíthatjuk, hogy mi. lesz a hely­zet Erdélyben. (BÖrcs János: Ahol vagyon van, ott nincs család!) Amikor megköszönöm előttem szólott t. képviselőtársam szép és színes szavait, kijelen­tem, hogy a családvédelem tekintetében szív­vel-lélekkel csatlakozom az ő felfogásához. A költségvetés tételeit vizsgálva, ha valami örömet okozott nekem, az okozott őszinte örö­met, hogy a parlament padjaiban itt ülnek a keleti és erdélyrészi képviselők, « örömmel ál­lapítottam meg, hogy három királyi ítélőtáb­lával, ugyanannyi királyi főügyészséggel, 11 királyi törvényszékkel, ugyanannyi királyi ügyészséggel és nem kevesebb, mint 47 királyi járásbírósággal szaporodott meg a magyar igazságszolgáltatás területe és hatósága. Köny­nyen és örömmel viseljük tehát azt ,az áldoza­tot, amely ebből a többletből származik és azt hiszem, hogy a visszacsatolt részekkel együtt szívesen elvállaljuk azt, hogy további áldoza­tot is hozunk, ha a területgyarapodás újabb bí­róságokat juttat vissza nekünk. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A bíróságokról szólva, több szónok nagyon szépen és dícsérőleg emlékezett meg a királyi bíróságok működéséről és valóban mindnyá­jan egyöntetűen megállapíthatjuk azt, hogy nincs ma jobh intézményünk, mint a királyi bíróság. (Egy hang a szélsőbaloldalon; A csendőrség!) Önfeláldozás, rátermettség, in­dás, megközelíthetetlenség jellemzik a mi M­ráiukat, de. sajnos, a bírák is í^gj vannak, ülése 19hl november 14-én, pénteken. 269 hogy csak a szóbeli elismerést kapják meg, anyagi megsegítésük és alátámasztásuk azuu­ban már sokkal kisebb méretű, mint amilyen méretben a dicséretek elhangzanak. Láttam já­rásbírákat künn vidéken olyan helyeken tel­jesíteni kiéhez szolgálatot, ahol vasút nincs, ahol kultúrának csak halvány nyomai lelhe­tők fel, 2—3 gyermekkel lakik egy-egy bíró egy ilyen elzárt faluban. Az ilyen embernek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy gyerme­keit társadalmi állásához illően tudja nevelni. Jgaz ugyan, hogy a bírósagoknak fizetési, stá­tusuk van, ez a külön fizetési státus azonban ma már szerintem nem megfelelő, elavult Szükséges volna tehát a bírói képesítési pótdí­jak korszerű felemelése olyan mértékben, amint azt a bíró társadalmi állása megköve­teli. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Addig is, míg általános fizetésemeléssel le­hetne ja Ház elé jönni, emeljük fel a bírák és a segédszemélyzet fizetését megfelelő módon. A segédszemélyzetét is, mert hiszen mint Budinszky László igen t. képviselőtársam el­mondotta, a segédszemélyzet tisztviselői van­nak lehetetlen helyzetben, sokhelyütt vidéken 10—12 esztendeig a díjnoki státusban dolgozik az a szegény tisztviselő az előmenetelnek és az anyagi előrejutásnak minden kilátása nélkül. Ezeken kellene segíteni és megalkotni a külön fizetési státust.. Addig is azonban, míg ez le­hetséges lesz, arra kérem az igazságügyminisz­ter urat, hogy méltóztassék foglalkozni a bírói pótdíjak, a képesítési pótdíjak felemelésével és azonkívül méltóztassék foglalkozni a bírák csa­ládi pótlékának lényegesebb felemelésével, mert mindnyájan tudjuk, hogy az a családi pótlék, amelyet a bírák kapnak, egy gyermek nevelé­sére nem elég, de még kevésbbé elég a gyer­meknek városban való taníttatására. Ha tehát van egy olyan intézményünk, mint a királyi bíróság, amelyet valósággal magunk .fölé eme­lünk, elismerjük annak rátermettségét, idea­lizmusát, megközelíthetetlenségét, jogi tudá­sát, akkor igenis kötelességünk, hogy annak a bíróságnak tagjait olyan helyzetbe hozzuk. hogy magasztos hivatásukat minden anyagi gondtól mentesen tudják teljesíteni. A bíróságokról szólva, én is csatlakozom azokhoz a képviselőtársaimhoz, akik szóvátet­ték különösen a vidéki bíróságok lehetetlen helyzetét. A vidéki bíróság sokszor túlzsúfolt helyiségben, bútortalan szobában végzi szép és nemes feladatát. Ezen azonban sürgősen vál­toztatni kell, már csak azért is, mert bárhová megy be a jogkereső közönség, az a szegény magyar, azt látja, hogy a vármegyeházán a tb. aljegyző úrnak, a községházán a segéd jegyző úrnak sokkal különb hivatali helyiségé van, mint a királyi járásbíró úrnak, aki ítéletet mond az ő nagy vagyonjogi perében. (Nagy László: úgy van!) Ezen az állapoton változ­tatni kell, mert hiszen a magyar ember, aki il­lemtudó, tekintélytisztelő és tiszteletmegadó, sehogy sem tudja megérteni azt, hogy agyon­zsúfolt helyiségben biítortalan szobában kény­telen a bíró tárgyalni és az ő ügyében igazsá­got szolgáltatni. Arra kérem az igen t. igaz­ságügyminiszter urat, kegyeskedjen odahatni, hogy ezeket a hiányokat a vidéki járásbírósá­goknál még a jelen költségvetés keretén belül pótolják, hogy a bíró hivatásához méltó helyi­ségben tartsa a tárgyalásokat. Igen szükséges­nek tartanám, hogy minden bírói tárgyalóte­remben ki legyen függesztve az államfő képe és a felségjelvények képe, mert a bírói tárgya-

Next

/
Thumbnails
Contents