Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

210 Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 19%1 november 13-án, csütörtökön. Ezeknek a tiszteknek joggal vagy jogtalanful — ezt a kérdést nem akarom itt feszegetni — azt rójják terhükre, hogy miután a magyar, illetve a császári királyi hadseregben sKOlgtaltak, beléptek a román hadseregbe. Méltóztassanak az akkori időre visszagondolni, milyen helyzetben voltak ezek a tényleges tisztek akkor 1918/19-ben, amikor ez történt. (Meskó Zoltán: Minket börtönbe vittek és nem a hadseregbe!) Itt Magyarországon nem maradhattak abban az időben az akkori rémuralom, Kun Béla, meg a Lenin-fiúk alatt. Természetesen egyiknek sem volt sem kedve, sem érdeke, hogy itt kérie a szolgálatba való felvételét. (Bajesy-Zsilinszky Endre: Hány ilyen székely ezredes lehet például?) Levonták a konzekvenciát és amikor azt a parancsot adták nekik, hogy mindenki menjen haza, ezek is hazamentek Erdélybe. Az eskü alól akkor fel lettek mentve. 1919 januárjában pedig, amikor a szlász nemzeti tanács parancsára kötelességet teljesítettek és beléptek a román hadseregbe, akkor sem volt miás kiútjuk. (Egy hang a baloldalon: Kötelességből^) Igen, ez nemzeti kötelesség volt akkor. Nem maradt egyéb hátra: vagy szembenézni a vigyorgó nyomorral, amely az ő és családjuk, gyermekeik élete előtt állt, vagy pedig teljesíteni azt a parancsot és belépni abba a hadseregbe. Amikor 1940 őszén ezeknek a tiszteknek kérdését szóvátettük, akkor néhai gróf Teleki Pál minisztelnöktől határozott ígéretet kaptunk, amely arra vonatkozott, hogy természetesen ^ arról nem lehet szó, hogy a tényleges szolgálatba átléphessenek, — ezzel meg is elégedtünk — azonban a nyugellátást illetően a tisztek nem fognak megrövidülni. Számtalanszor írásban és személyesen kértem illetékes helyen, hogy ezt a kérdést valahogy ne politikai kérdésként fogják fel, hanem intézzék el úgy, hogy mindkét fél és elsősorban az érdekelt tisztek legalább öreg napjaikra a nyugellátást megkapják jogcsorbítás nélkül. Határozott választ nem kaptam, csak annyit, hogy ez a kérdés még majd fontolóra fog vétetni! Nem akarok vitatkozni ebben az ügyben, mégis bátor vagyok hivatkozni egyúttal a bécsi döntés 5, §-ára, amelyben az áll, hogy a volt román állampolgárok, akik a döntés után magyar állampolgárokká váltak, minden tekintetben jogegyenlőséget fognak élvezni. Az 1940. augusztus 30-i bécsi egyezmény első pontja pedig hasonlóképpen kimondja, hogyha valaki a német népcsoporthoz tartozik, ebből kifolyólag) semmiféle hátrányt nem szenvedhet. Tényleg úgy van, hogy az 1200/1941. sz. miniszterelnöki rendelet, amely ezt az új helyzetet teremtette, általános rendelet jellegével bír és vonatkozik minden egyes állampolgárra. De éppen azért hozom fel ezt az esetet, mert kiviláglik belőle,

É hogy egy rendelet, egy törvény még* nem jelenti egyúttal a jogot vagy az igazságot is, mert ez a rendelet csak egy nemzetiséget, éspedig a német nemzetiséget érinti, miután kettői kivételével nincsen több hasonló helyzetben lévő volt tényleges tiszt, legalábbis amennyire én a statisztikai adatokat össze tudtam számlálni, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Bocsánatot kérek, ez nem helyes! Vannak olyanok még ezeken kívül is! — Egy hang a középen: Vannak magyarok is!) Azoknál inkább megértem ezt az eljárást, mint a német tiszteknél, (vitéz Barth a Károly honvédelmi miniszter: Miért? Mi különbség' van köztük? — Molnár. Géza: Volt német tiszt, aki belépett a székely hadosztályba!) Tisztelettel előadom, hogy a volt tényleges lisztek szempontjából két kérdés adódik elő: az, egyik a probléma anyagi oldala, a másik pedig az erkölcsi, illetve becsületbeli. Ami az anyagi kérdést illeti, azt hiszem, ezek a tiszteik mindnyájan megérdemlik azt, hogy anyagi megélhetési lehetőségeik változatlanul megmaradjanak úgy, ahogyan azt megszerezték, mindannak ellenére, ami történt. Az ügy második része a becsületbeli kérdés. Itt nemcsak a tisztek becsületén eseticsorba, hanem — kihívás nélkül mondhatom — ezáltal a mi német népcsoportunkon is esett csorba. Szerény, de méltányos kívánságunk odairányul, hogy méltóztassék megadni ezeknek a nyugdíjasoknak is a teljes jogegyenlőséget; másodszor: hogy megszerzett rendfokozatuk ismertessék el; harmadszor pedig, hogy a nyugellátást ugyanolyan mérvben élvezzék, mint bármely más magyar anyaországbeli honvéd nyugdíjas tiszt. A tartalékos tisztek helyzete az, hogy ezeknél sem ismerték el az idegen hadseregben megszerzett rangot. (Felkiáltások a középen: a magyarokét sem!\ Ez ellen nincs is semmi kifogásunk, mert nálunk .könnyebb a helyzet, mint az aktív tiszteknél; szorgalommal és becsületességgel ugyanis megint el tudják érni azt a rendfokozatot, amely nekik már megvolt. Sajnos, ugyanilyen helyzetbe a volt tényleges tiszt többé nem kerülhet. Gondolom, a honvédelmi tárca szempontjából semmiféle megterhelést nem jelentene, ha ezeknek az említett tényleges tiszteknek nyugdíjmegállpítása ugyanolyan mérvben történnék meg, mint a magyar tisztekre vonatkozólag az anyaországban. Másodszor pedig kérem arra is tekintettel lenni, hogy ezek a tisztek a mostani honvédhadseregben tényleges szolgálatot teljesítő tisztekkel egy közös fronton harcoltak, egy lövészárokban küzdöttek, közösen küzdöttek egy közös célért, feláldozták vérüket, készek voltak odaadni életüket is, nem eshetik tehát semmi csorba az ő becsületükön azért, hogy ők egy felsőbb parancsnak engedelmeskedve, teljesítették azt és egy másik hadseregbe beléptek. Ez, gondolom, nem egy olyan kérdés, amelynek csak lokális fontossága es jelentősége van, hanem úgy vélem, országos jelentőségű, és tekintve, hogy még ma sem veszítettem el a reményt és a bizalmat, hogy ez a kérdés olyan megoldást talál, amely ezeknek a tiszteknek legalább a becsületét megmenti, kijelentem, hogy ebben a reményben a költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Arvay Árpád jegyző: Gróf Karolyi Viktoi ! Elnök: Gróf Károlyi Viktor képviselő urat illeti a szó. Gr. Károlyi Viktor: T. Képviselőház! A parlamenti szokások úgy hozzák magukkal, hogy a költségvetési vita során a szónokok az előző szónok szavaira reflektáljanak. Én elnézést kérek a t. Háztól, hogy ettől a szokástól eltérek. Egészen őszintén meg kell mondanom, hogy azért történik ez, mert az a véleményem, hogy az előbbi felszólalás a mai időkben nem éppen a legszerencsésebb volt, és én ehhez a témához hozzászólni nem óhajtok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hapcsányi képviselőtársam felszólalása során hivatkozott, hogy itt a Házban, a honvédelmi vita során, ma délelőtt elhangzott egy kijelentés, amelyet állítólag Bajcsy-Zsilinszky képviselőtársunk tett volna és amelynek értelme az lett volna, hogy kifogásolja, hogy a határokon túl támadó hadműveletekben vesz részt a honvédség. (Tildy Zoltán: Nem kifogá-