Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-213m

Ill nek ps a vezérszereptől való félretolódásának ez az állásfoglalása egyik főokiává lett, de ő szentül meg volt győződve a soknyelvű Hunnia lehetőségéről. Ezt úgy képzelte el, mint magyar hivatalos nyelvvel rendelkező egyse" ges államot, mely azonban a különféle nyelvű nemzetiségeket nem akarja egybeolvasztani, hanem azokat a magyar alkotmányosság szabadságában, a magyar géniuszban rejlő vonzóerővel tartja össze és szervezi meg, biztosítva részükre emberi és kulturális fejlődésüket. Ez lényegében az, amit ebben a vonatkozásban a Szent Istváni gondolat foglal magában. VI. Erkölcsi újjászületés, ezzel karöltve járó értelmi, gazdasági és szociális felemelkedés, mindezek célját szolgáló beható és állandó nemzetnevelés, az elavult alkotmányi, jogi és gazdasági berendezkedés korszerű átalakítása, a- magyar nyelvnek és nemzetiségnek az egyetemes emberi eszményekhez idomuló kifejtesz' tése: ezek tehát a főpillérei Széchenyi reformeszméinek. v Nem parciális, hanem a nemzeti élet egyetemére kiterjedő univerzális eszmerendszerről lévén szó, nem az igazi, mert nem az egész Széchenyit elevenítik meg és így tévednek azok, akik Őt, hogy úgy mondjam, parcellázzák azzal, hogy csak egyik vagy másik eszméjét mint egyedül vagy legfőképpen fontosat tolják előtérbe, avagy túlságosan egyszerű formulákban próbálják feloldani az ő nagy nemzeti szintézisének eszmevilágát. Olyan meddő kísérletek ezek, mintha herbáriumba akarnók rögzíteni az erdőt vagy kagylóhéjjal próbálnék kimerni a tengert. Ilyen az a nézet, mely Széchenyit kizárólag vagy főleg csupán gazdasági reformernek állítja be s ennek az a további túlhajtása, mintha ő nem ideális felfogású, hanem anya" gias realista lett volna. Ez a felfogás alábecsüli azt, amit túlbecsülni akar, másrészt pedig célnak nézi azt, ami csak eszköz. Széchenyi gazdasági reform-tevékenysége közismert. Két évtized alatt felrázta és újjáalkotta egész gazdasági életünket. Szüntelenül tervezett, szónokolt, írt, de nagy gyakorlati érzékkel mindenekfelett cselekedett. Es az eredmény az volt, hogy mint a miniszterelnök úr minap oly szépen mondotta: »Terveit, gondolatait és ezek megvalósításán át, önmagát is, valósággal beleírta, 'belevéste a haza földjébe és ez az ország, mint egy roppant arckép, több mint száz év után még ma is az ő örök vonásait tükrözi.« Maga a gazdasági alapgondolat pedig, ha mai szemmel nézzük, amikor már másképpen tudjuk értékelni és minősíteni, mint a kortársak vagy a közvetlen utódok, még sokkal nagyobb horizontokat tár fel előttünk. A nagy koncepció ugyanis, mely eme gazdasági tevékenység mögött állott, nem volt kevesebb és nem .volt kisebb, mint kísérlet a Dunavölgy és a Széchenyi által annyira propagált nagy vízi és vasúti hálózat megvalósításán keresztül a Dunamedence, sőt bizonyos mértékben az ezzel szomszédos területek egységes gazdasági és főkép forgalmi-közlekedési rendszerbe terelé; sere, amiben benne van a ma uralkodó nagytér-gazdálkodási elv nagyszabású magyar elgondolásának csirája. Ennek igazolásául elég utalnom arra, amit Széchenyi a kereskedelem, de még sokkal inkább a Duna és Tisza vízrendszerének rendbeszedése és hajózhatóvá tételé, a csatornák, a Balkán fél& irányuló hajózás, továbbá az utak és főleg a vasutak terén tett és még tenni óhajtott volna. Olyan időben, amikor inég.any* nyira világos értelem is, aminő Deák Ferenc, határozottan kételkedett a vasutak jövőjében, Széchenyi sürgette és kidolgozta az országnak a fővárosban egybefutó egész vasúti hálózatátEbben világosan látta a gazdasági fellendítés hatalmas emeltyűjét, de talán megérezte a vasutaknak a népesség kulturális és szociális emelkedésére való befolyását s ezen keresztül már politikainak minősülő — népet összehozó és összetartó — erejét is. Megelőzte ezzel Cavourt, aki az Itáliában létesítendő sűrű vasúti hálózat tervét azért karolta fel, mert ezt tartotta az olasz egység megvalósításához egyik legalkalmasabb eszköznek és találkozott e gondolatban Liszt Frigyessel, aki a kontinentális vasutügynek és az egységes német vámterületnek apostola s ezzel a német egység előfutárja volt, de szintén csak halála után, sőt teljes mértékben csak a legutóbbi években nyerte el nemzete részéről alapvető gazdasági elgondolásainak valódi elismerésiét. Mindezek az alkotások és cselekedetek önmagukban is végtelenül hasznosak és fontosak voltak és Széchenyi zsenije gazdasági tevékenységét is egy átfogó koncepció magaslatára tudta emelni. A főcél azonbaw az erkölcsi maradt és ennek szolgálatában mindezek épúgy, mint a lóversenyek és a társaskörök létesítése is csak alárendelt eszközi jelentőséggel bírtak. »Kezemet sem mozdítottam volna, — úgymond — ha pusztán arról volna szó, mikép Magyarországnak néhány keményebb útja támadjon, itt-ott némi gyár emelkedjék fel, mocsaraink része csapoltassék le, Gazdasági Egyesülete tagjaiban növekedjék, egy-két vasút, egy-két vízcsatorna szeldelje síkjait keresztül, s a budapestin kívül még egy pár hidacskája legyen.« »Midőn az efféléket tervezem, korántsem az a célom, hogy előmozdítsam a lótenyésztést s így tovább, — noha mindezeket kifejteni felette hasznos, de azért mégis mellékes tekintet — hanem az a főcélom, hogy hazánk erői összpontosuljanak, a nemzet legnagyobb kincse a kiképzett, előítélet nélküli értelem mindinkább növekedjek s kellő helyére emeltessék, hogy felébredjen a köziélek és í^y erősebb legyen a haza.« VII. Az újabb Széchenyi-kutatás megcáfolta azt az egyoldalú szemléletre támaszkodó beállítást is, mintha ő a liberalizmus képviselője lett volna. Sokat küzdött a jogi és gazdasági béklyók és megkötöttségek ellen, de nem a liberalizmus politikai elveinek íwvetője gyanánt, hanem azért, mert ezek a magyar nép erkölcsi, értelmi és anyagi kifejlődését akadályozták. Széchenyi a nemzet hibáit, az elszomorító magyar parlagot látta. Ezt akarta megszüntetni, de a liberalizmussal ellentétben, nem indult ki elvont elvekből. A szabadságot a liberalizmus általános üdvözítő gyógyszernek tekintette, amely önmagában és egyszerre boldoggá emeli a n$pet, holott Széchenyi szerint a népnek értelmi fejlődés és erkölcsi megújhodás útján kell egy emberhez méltóbb, szabadabb állapotba feljutnia. Erkölcsig alapbeállítottsága és mély vallásossága folytam méltán mondották róla, hogy »páratlan jelenség volt ő az akkori világias, szabadgondolkozó és hitetlen korban.« A kiegyezés liberális korszaka egyébként — mint erre miár találóan utaltak — vissza is fuitasította az ő művét azzal, hogy a fejlődés nem Széchenyinek adott igazat, mert ő »kelleténél kevesebbre becsülte nemzetünk