Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. vezettsége már kezdettől fogva az illetményhivatal útján ezeknek egy bizonyos előleget biztosított és igen soknak azóta rendezte a nyugdiját is. Mélyen t. Ház! Sokszor és sokszor kerestek fel ezek a nyugdíjasok a levelek tömkelegével, rengeteg levelet hoznak (hozzám, ezeknek a leveleknek és panaszoknak pergőtüzében állok. Tudom, nemcsak én kapok ilyen leveleket, hanem az erdélyi képviselők valamennyien. (Egy hang a baloldalon: Mi felvidékiek is!) Voltam nagyon sokszor fent, ahol intézik a nyugdíjakat, mindi a' a legnagyobb szívességgel fogadtak és igyekeztek azoknak nyugdíját kiemelni az akták tömegtenietőjéből, akikért felmentem, azonban ezzel még az ügy nincs elintézve, mert hiszen amint 'hallottam, közel húszezer a beérkezett akták, kérések száma, így tehát amellett a kevés munkaerő mellett nem mehet előre a dolog. Egy észrevétlen pillanatban megszámoltam őket, csak 22en vanak vagy talán még ennyien sem. Ez nagyon kevés ahhoz a meggyorsított munkához- aimit a magyar élet lüktető ereje megkívánna, különösen ezeknek az embereknek ügyében, akik már egy év óta kérték nyugdíjuk megállapítását és még a mai napig sem kapták azt meg. Azonkívül pedig ezek a berendelt emberek öregeik, akiktől nem lehet azt a munkateljesítményt várni, amire egy fiatalember képes. Nem képesek olyan gyors tempóban dolgozni, ez magától értetődik. De ezek nem is törik magukat, nem is törhetik, mert ők ezért külön pótdíjat, havi vagy napi fizetést kapnak, így tehát nem sietnek az ügyek elintézésével, mert hiszen nekik anyagi érdekük az, hogy minél tovább dolgozhassanak. Éppen ezért arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy sürgősen új erőket küldjön ezeknek a nyugdíjkérvényeknek feldolgozására. Másodszor pedig arra kérem, vizsgáltassa felül ezeknek a berendelt embereknek a munkateljesítményét s lehetőség szorint alkalmazzon ott Erdélyből való embereket, akik 22 PSZ tendeje ismerik ezeknek a nyugdíjasoknak helyzetét. (Helyeslés.) Hívjon be egypár nyűg díjas embert onnan, akik azután egy kicsit rendezik, meggyorsítják ezt a munkát. (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Bosszul is járnak azok, akik most kapják meg a nyugdíjat, vagy csak ezután fogják megkapni. Miért? Az élet a maga tempójában tovább megy és az életlehetőség drágul, a pénz vásárló értéke csökken, így tehát aki ezelőtt egy évvel, félévvel, vagy pedig ebben az évben, legalább január 1-én megkapta a nyugdíját, az sokkal jobban járt, mint aki most kapja meg, mert az a szegény nyugdíjas most 30—40 százalékkal drágábban kénytelen megyenni az ő kopott, rongyos ruhája helyett az új ruhát T. Ház! Szólnom kell erről ezen a helyen, amikor a nyugdíjasok érdekében interpellálok, mert hiszen ma is fenn voltam és láttam, igyekeznek dolgozni, de 20.000 aktával nem képcsek megküzdeni. Szólnom kell azoknak érdekében, akiknek nyugdíját — feltételezem a jóhiszeműséget — tévesen, kisebb összegben állapították meg, vagy pedig kérvényüket va,lami miatt visszadobták. Ezek a nyugdíjasok fellebbeztek, a fellebbezések el vannak temetve az akták tömegtemetőjében és hallom, hogy van egy belső rendelet, amely szerint ezekhez a fellebbezésekhez addig hozzá sem nyúlnak, amíg az elsőfokú kéréseket el nem intézik. így tehát az a szegény, aki fellebbezett, még várhat. Isten őrizz, hogy még egy évig kelljen neki várnia! ülése 1941 november 12-én, szerdán. 151 Mélyen t. Ház! Szólnom kell még azokról a nyugdíjasokról is, akiket mint negyvenéves tanítókat, de mint nyugdíjasokat vettek át, mert rosszul osztották be, ahogy én látom, beosztották őket a VIII. 1-be, holott azokat az aktív tanítóikat, akiket 35—40 éves szolgálattál vettek at, a VII. 3-ba osztották be. A matematika szabályai szerint 35 egyenlő 35-el, tehát azokat is éppen úgy megilleti az a többlet, mint az aktív tanítókat vagy tanárokat. Szólnom kell azokról az erdélyi nyugdíjas vasutasokról is, -akikçt — feltételezem a jóhiszeműséget — szintén rosszul osztottak be és egy-kétt fokkal lejebb soroztak a megfelelő fizetési osztályba. Sok minden van nálam, amivel ezt bizonyítani tudnám. Azt hiszem, az erdélyi nyugdíjasoknak nem valami különös kívánságát terjesztem elő akkor, amikor azt mondom, hogy igenis, méltányos volna, hogy ezeket az embereket, akik 30—40 évig szívták a masrar iskola porát és munkájukat hivatásból, lelkesedésből, a magyar nemzet iránt való törhetetlen és rendíthetetlen hűségből végezték, ne lefelé, hanem a méltányosság alapián inkább egy-két fokkal felfelé sorozzák, (Élénk helyeslés és taps. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) mert az erdélyi nyugdíjasok nemcsak 22 éve kínlódtak és várták hazájuk jobbrafordulását, hiszen — talán m(éitóztatnak emlékezni: éu tudom — egy szál ingben menekültünk el 1916 augusztus 28-án és szeptember elsején a román betörés elől, amikor pedig visszamentünk és hazamentünk, minden erdélyi tisztviselőnek, tanítónak, tanárnak újra kellett kezdenie az életet és újra kellett felépítenie a családi otthont, (Úgy van! tÍQy va>n!) Tehát nem különös dolgot kérek, amikor a fenti kérést előterjesztem. Mélyen t. Képviselőház! Szólnom , kell niée végül ebben a pillanatban, nem irigységből vagy — nem tudom én — sovinizmusból arról a furcsaságról, hogy vannak esetek, amikor egy faluban vagy városban egy román, aki magyar állampolgár, hamarabb megkapta nyugdíját összeköttetései vagy pedig szerencséje »évén, mint például egy magyar, aki még- mindig várja az elintézést. Sok ilyen tárgyú levél is van nálam. (Zaj.) T. Képviselőház! Amikor ezek megtörténnek, amikor végeredményben jogosan jár nekik a nyugdíj és amikor a magyar állam velük szemben lojális és igazságos, akkor odaát történnek olyan esetek, hogy magyarokat üldöznek és az utcán arculvernek csak azért, mert maavarul beszélnek. Tordáról október 11-én írták ezt a levelet, amelynek csak négy sorát olvasom fel. (Olvassa): »Anyuka múltkor nagybeteg volt. Az utcán sétáltunk, maavarul beszélgettünk, egyszer se szó, se beszéd, egy román őrmester úgy pofonvágta kétszer, hogy lefordult a járdáról. (Zaj és felkiáltások: Hallatlan!) Ettől aztán anyuka kapott egy idegrohamot, amivel élet és halál köpött volt. két orvos is kezelte.« (Zaj és felkiáltások: Hallatlan! — Gr. Apponyi György: Ilveneket kell lenyelnie T. Ház! Amikor mi megadjuk a jogos nyugdíjat a románoknak és amikor így bánnak odaát a mi magyarjainkkal, akkor nem szerénytelen követelés az, ha a mi hazánkban — hiszen Szent Pál is azt mondotta, hogy hitsorsosainkról kell jobban gondoskodni —

; azt kívánjuk e« azt akarjuk, hogv igenis; először a magyar embereket részesítsék előnyben és elsősorban a magyar családok kapják meg a nvugdíjat. (Élénk helyeslés és taps. — Kajniss