Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-217
Az országgyűlés képviselöházáTiak &íi. amikor eltelt egy hosszú idő, körülbelül a forradalmak titán, a reform szó helyett egy újabb divatos szó jelent meg: a racionalizálás. Erről nem akarok részletesen beszélni, oár igen hálás téma volna, de meg kell állapítanom, hogy amíg a közigazgatási reformok egy nagy általános összefogást akartak, addig a racionalizálás inkább az egyszerűsítés, a megszűkítés, mondhatnám talán a trianoni megszabdaltsághoz való hozzáiméretezés kérdése volt. Talán azt mondhatjuk, hogy a racionalizálás arányosítani akart. Sokat beszéltünk — körülbelül két évtizedig — a racionalizálásról, addig, amíg az élet átvágtatott ezen a kérdésen és ma már tényleg azt mondhatnám, valósággal nevetséges, ha valaki arról a kérdésről beszél, hogy egyszerűsítjük és arányosítjuk a közigazgatást és általában a magyar állami igazgatást, imiert az élet, a rohanó élet annyi közigazgatási feladatot produkált, hogy még mielőtt hozzá fogtunk volna az igazi racionalizáláshoz, máris elkéstünk vele. Legújabban a racionalizálás szó helyett ismét a reform szó jött előtérbe; nemcsak a szó, hanem most imiár a cselekedet is. Általános feltűnést t keltett — és örömteljes feltűnést — a bizottságban, amikor a belügyminiszter úr bejelentette, hogy nemcsak a tervezet van már készen, hanem a javaslat is készen van. Az öröimibe azonban erős adag üröm is vegyült és ha talán nem is tűnt fel mindenkinek, én nagyon jól megjegyeztem a belügyminiszter úr szavait, amelyeket a bizottsági tárgyaláson evvel kapcsolatban mondott. Ö azt hangoztatta, hogy tényleg a reform nemi halasztható tovább, hozza a törvényjavaslatot, azonban az a szándéka, hogy az átszervezést az állami igazgatás valamennyi ágára megcsinálhassa, most nem valósulhat meg, nem járt sikerrel ez a törekvése, mert etekintetben igen nagy nehézségek merültek fel. A belügyminiszter úr reformtervezete tehát nem fog kiterjedni az állami igazgatás összes ágaira, hanem csakis a belügyi igazgatás átreformálására. A belügyminiszter úr azonban annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ha ezt a részreformot meg fogja csinálni, majd az állami igazgatás többi ága is ehhez fog hasonulni. Én ebben a kérdésben két dolgot vagyok kénytelen megállapítani. Először is azt, hogy a belügyminiszter úr ebben a nyilatkozatában maga is elismerte, hogy a felmerült nagy nehézségek elöl kitér. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ellene kell mondanom a belügyminiszter úr abbeli hiedelmének, hogy az állami igazgatás többi ága szinte önműködőlég hozzá fog idomulni az ő közigazgatási reformjához. Ellene kell mondanom ennek azért, mert a többi ágazat miért idomulna hozzá a jövőben a belügyi igazgatáshoz, amikor eddig sohasem idomultak hozzá 1 ? Nem hiszem, hogy ezen a téren a jövőben mást várhatnánk, mint amit eddig tapasztaltunk. Meg kell állapítanom tehát, hogy a felismert szükséglettel szemben maga a kormányzat kitér a nehézségek elől és nem fog hozzá a gyökeres, általános államigazgatási reformhoz. A belügyminiszter úr kiragadja a közigazgatási reformot, tehát az egészhez viszonyítva egy szűk kört és ott fog reformmal jönni. (Maróthy Károly: Hű marad Önmagához!) Azt hiszem, legfőbb ideje lesz már egy általános államigazgatási reformot, egy szerves nagy reformot hozni, mert azt a ruhát, amelyet — mint már bevezető szavaimban mondottam — részben a Bach-korszakban szabtak ennek a nemzetnek testére, kinőttük; de különben is az ! illése Í9Í/.Í november Í2-en, szerdán, 125 a ruha nem illett a magyar faj testére, nem volt jól szabva, úgyhogy ez a ruha lefeszült rólunk. Nekem tehát az volt a tervem, hogy ebben a kérdésben határozati javaslattal jövök a t. Ház elé, amelyben kértem volna, hogy a Ház utasítsa a magyar királyi kormányt ai*ra, hogy az állami igazgatás egész területere hozzon be minél előbb egy reformtervezetet. Azonban lemondottam ennek a határozati javaslatnak miéig a tervéről is, ezt céltalannak láttam, mégpedig azért, mert amilyen biztos az, hogy a mai idők és a kialakuló új Európa egészen modern, a mai időkhöz mért állami igazgatást követelnek, éppen olyan biztos az is, hogy a mai kor-, mányzat ennek a kérdésnek megoldására nem alkalmas. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jobbfelől, — Donáth György: Majd jön a nagy szervező! — Maróthy Károly: Donáth szellemeskedik megint! — Donáth György: Csupa nagybetűkkel) Én a mai időket említettem, melyeket a belügyminiszter úr az ő szótárában átmeneti időnek szokott jellemezni. (Zaj.) Igenis, Donáth t. képviselőtársam, jönnie kell egy komoly, nagy szervező erőnek, amely itt rendet tud csinálni és aki nem tér ki a nehézségek elől; — fenntartom ezt, bármennyire is igyekeznek egyesek humorizálni. Visszatérve eszmemenetemre, a mai idők, yaigy mint a belügyminiszter úr szokta mondani, az átmeneti idők igenis megkívánják, hogy cselekedjünk. Beszéljünk tehát egyszer arról, hogy mik ezek az átmeneti idők. Valahová átmegyünk. Hová megyünik'? Tisztázzuk már ezt a kérdést, hogy merre is halad ez a világ, amelyet átmenetinek minősíteni én nem nagyon szeretek. Bár a belügyminiszter úr is ezt a kifejezést használta a bizottságban, mégis ,azt mondom, hogy más nemzetek és más birodalmak már átmentek ezeken az időkön, (vitéz KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter: Dehogy mentek!) Sajnos, mi az átmeneti időket úgy minősítjük, hogy várjuk, hogyan fog ez a kérdés kialakulni. Ezek átmeneti idők és ahová fejlődnek az idők, — valljuk be nyíltan és mondjuk meg őszintén — az az új Európa, amelyről már odaát is beszélnek, más, mint az eddigiek. Tényleg átmegyünk egy új Európába, amelyet mi nemzetiszocalista Európának nevezünk, és mi, amikor átmeneti időről beszélünk, igenis mindig arra gondolunk, hogy eljön a nemzetiszocialista Európa és a nemzetiszocialista Magyarország ideje is. (Donáth György: 1938-ban jött el! — Maróthy Károly: A folyók nem folynak visszafelé, az bizonyos!) Minthogy a nemzetiszocializmus jegyében kell Magyarországot újjászervezni, és ennek meg kell történnie, (Bodor Márton: Meg fog történni!) azt hiszem, hogy a mai kormányzatról igazán nem mondhatom el és á belügyminiszter úrról meg éppen nem mondhatom el, hogy ő erre az átszervezésre, erre a nemzetiszocialista szellemű átszervezésre hivatott vagy alkalmas volna. (Úgy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon. — Derültség a jobbotdalon. — Maróthy Károly: Majd fejlődnek! Még egy-két év, aztán!... Még megérjük ezt mi is, meg Donáth is! Majd fejlődik!) Én más veszélyt látok abban, hogy a közigazgatási reform kérdésével ma nagyon akutan foglalkoznak. Tulajdonképpen örülni kellene, ha mégis legalább a belügyi igazgatás reformja sorra kerül, én azonban megmondom őszintén, nem tudok különösebb előrehaladást várni ettől a reformtól azért, mert ha a szakszerű közigazgatás szempontjából javulást is fog hozni, de egy szempontból bizonyos, hogy
