Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

64 Az országgyűlés képviselőházénak 195. állítani, mint 'ellenőrt és mint elszámolót s ha Magyarországnak csaknem 25 vagy 3 millió gazdaságától egyenkint kívántam volna ilyen elszámolásokat, akkor valóban lehetetlen! hely­zettel álltam volna szemben. De azt hiszem, t. Ház, valami szervezési érzéket mégis fel lehet fedezni abban, hogy én kellő mértéket tartot­tam és csupán azokkal a gazdákkal próbáltam ilyen közvetlen érintkezést találni, akikről fel­tein ettem, hogy tanultságuknál fogva is inkább tudok majd velük beszélni és tőlük tudom az ország számára azt a srabonamennyiséget meg­szerezni, amelyre a közellátásnak feltétlenül szüksége van. T. Ház! E tekintetben senki sem ringat­hatja magát illúziókban. Az a gabonamennyi­ség, amely Magyarországnak a múlt évi ter­mésből rendelkezésére állt, siralmasan, katasz­trofálisan kevés volt és ezt a keveset is annál inkább kellett nagyon gondosan, szinte latra mérve kiosztanunk és előbb még begyüjtenünk. mert hiszen a múlt év nyarán és őszén hat­hónapos mozgósítás volt, amely tudvalevőleg roppant többletigényeket támasztott. Más * ol­dalról meg nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ősszel visszatért hozzánk Erdély északi fele a maga el nem látott millióival, akikről nekünk kellett gondoskodnunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem győzöm elegendő hálával megköszönni Braunecker képviselőtársamnak legutóbbi be­szédét, amelyben olyan megkapó szavakkal ecsetelte az erdélyi lakosság lemondási készsé­gét (Uay van! Ügy van! középen.), mert hiszen ő, mint sokat szenvedett testvéreink millióinak kép vis élője, legjobban tudja megérteni azt, mit jelent lemondani akkor, amikor tőlünk idegen hatalom kényszeríti a lemondást és ilyenfor­mán legjobban tudta megítélni azt, hogy Ma­gyarország lakossága mennyire nem kénysze­rült a közellátás során olyan arányban le­mondani, amilyen mértékben le kellett mon­dania az erdélyi magyarságnak. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) T. Ház! Méltóztassék azzal tisztában lenni» én is tudom, mint akárki más, akár felelős» akár más helyen van, a mezőgazdasági terme­lésnek egyik alapvető feltétele az, hogy a la­kosság, akár gazda, akár munkás vagy cseléd, aki a földet tényleg megműveli, kapjon annyi élelmiszert, hogy azzal magát fenn tudja tar­tani, a kondícióját meg tudja őrizni (Helyeslés a jobboldalon.), mert hiszen, ha az izmok el­senyvednek, akkor a termelő munkában kiszá­míthatatlan értékű kiesés támad. De nem hi­szem, hogy egyetlen komoly helyről panaszok hangzottak volna el, hogy én gazdaembertől vagy gazdaembernek a cselédségétől egy szem gabonát elvettem volna azon a mennyiségen túl, amely mennyiség az élet biztosításához szükséges. _ (Csoór Lajos: Nem, csakhogy ki­csiny a fejadag.) Nagyon kicsiny volt, de ne­kem csak abból van módom gazdálkodni, ami van. Ha megtehettem volna, boldogan megtet­tem volna, hogy a gazdanépesség és a munkás­ság fogyasztására meghagyok havonta 30 vagy 40 kiló búzát vagy rozsot, de abban a pillanatban az ellátatlan lakosságot éhínség­nek tettem volna ki. (Csoór Lajos: Majd meg-' látjuk az új termésnél!) Szeretném látni, váj­jon ki merné á felelősséget vállalni, — nem itt bent a Házban, hanem a Ház falain kívül — amikor szemben áll a városi iparosmunkás­sággal vagy vidékem az agrármunkássággal, amelynek sokkal kevesebbel kell beérnie, ho- *>• gyan magyarázná meg neki, hogy többet hagy ülése 19 íl június 17-én, kedden. meg a termelőnél esak azért, hogy annak ma­radjon, amikor tudja, hogy a munkásság szá­mára eleget nem tud adni. Legyen szabad bizonyos számokat felhoz­nom, amelyek világosan mutatják, hogy a városi lakosság lisztellátása mennyire keve­sebb,^ mint amennyi a falusi népiességnek ju­tott^ée fog is jutni a jövendőben. Azok a szá­mítások, amelyek példának okáért Budapest székesfővárosra vonatkoznak s amelyek a leg­utóbbi három esztendő atlagán épülnek fel azt mutatják, hogy Budapesten esry személyre számítva kenyérben, valamint fehér lisztben a fogyasztás át'aeosan csak valamivel több, mint hat kiló. Ebből világosan látszik tehát, hogy Budapest lakossága, amely egészében nem termelő, korántsem képvisel a közellátás szempontjából olyan nagy terhet, amely ki­bírhatatlan volna s a tanulság, amely Buda­pesten így alakult ki, nekem jó bizonyság arravonatkozólag, hogyan és miként tudjam a, f következő esztendő termésének felhasználá­sát előre tervszerűen kimódolni és intézni. T. Ház! A következő esztendőben) — nyu­godt lélekkel merem mondani — már a helyzet­hez^ igazodó szervezés alapján állva tudjuk majd munkánkat elvégezni. S ha arra semmi néven nevezendő földi hatalom sem tud vállal­kozni, hogy azt a 2%— 3 millió gazdát elszá­moltassa az utolsó szem gabonáig, — s ez nem is cél — (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem is lehet.) mégis a jövő hónapban, valamint augusztusban nagyban-egészben pontosan, olyan pontosan tudjuk, mint soha a múltban nem tudtuk, (hogy az országban mi volt a ter­méseredmény. Ennek következtében megfelelő szervezés alapján ezt a mennyiséget a való­ságban szét is tudjuk majd osztani. Méltóz­tassék nekem előre elhinni, hogy a lehetőség határán belül gondoskodunk arról, hogy az agrárlakosság megkapja azt. ami neki r jár, ugyanakkor azonban megtaláljuk a módját a különböző vidékek szokásaihoz és kívánságai­hoz mérten annak is, hogy olyan élelmiszer­tömeget juttassunk állandóan a vidéknek, amely mennyiségre ténylegesen szükség 1 © van, T. Ház! Jogosan hallatszott a vita során nem egy panasz amiatt, hogy az idei tavasz folyamán utaztatások történtek a gabona- és 'lisztmennyiségekkel. Jogosan hallatszott, és eb­ben a tekintetben meg is merem mondani, hogy nekem is sokszor jelentett roppant kellemetlen­séget, amikor a panaszokkal hivatalból foglal­koznom kellett. A Futurát szokták mindig a vádlottak padjára ültetni. (Börcs János: Ada­tokat hozok!) Én sokkal többet tudok. (Derült­ség. — Börcs János: Akkor miért nem intéz­kednek!) Intézkednek. Meg kell magyaráznom a t. Háznak, hogy a Putura abban az adottsá­gában, amelyben nekem volt szerencsém vele dolgozhatni, korántsem volt olyan szerv, amely azt a szerepet lett volna hivatva betölteni, amely szerep máról-holnapra a nyakába sza­kadt. A Putura ugyanis arra a célra alapítta­tott, hogy amennyiben a gazdákat a kereskedők kizsákmányolnák, vásárolja fel a gabonát.Most pedig máról-holnapra az lett a kötelessége, hogy hónapokon át valósággal gabonarekvirá­lással foglalkozzék. A két szerep tökéletesen más. Mivel azonban az idő kényszerűsége sok mindenféle dolgot máskép állít be, mint ahogy az korábban be volt állítva, jelenthetem, hogy a következő gazdasági évben minden bizonnyal annak a módját is megtaláljuk, hogy a Futurá­ban meglévő kétségtelen értéket teljes mérték­ben felszínre hozzuk és ezen át a közellátás

Next

/
Thumbnails
Contents