Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-204
Az országgyűlés képviselőházának 204-. ülése 19%1 július 1-én, kedden. 391 begni ez a törvény, és sokan, akik — mint egy képviselőtársam mondotta — elvakultan és elfogultan ezeket a törvényeket törvénybe iktatják, talán olyan helyzetbe fognak kerülni, hogy a tragédia a saját környezetükben fog jelentkezni, mert a természet törvényét nem lehet paragrafusokkal eltörölni. (Zaj jobbfelöl.) Nem méltóztatott megérteni? Én azt hiszem, hogy sokan megértették. (Maróthy Károly: Most jön a nagy átok!) Ismétlem, keresztény családok fölött ott fog lebegni Damokles kardjaképpen ez a veszedelem és nem tudják, hogy mikor fog a tragédia az ő környezetükhöz eljutni. Mert a természet törvényeit, amelyekről azt mondja az egyik pápai apostoli körlevél, hogy az emberi szívekre van felírva, nem lehet paragrafusokkal eltörölni, nem lehet megváltoztatni, és lehet, hogy a jövő'ben talán éppen azoknak a családoknak gyermekei fogják öszszezúzni magukat a választófalon, amelyet ma ember és ember között húztunk, akiknek szülei és hozzátartozói ezt a törvényt megszavazták. (Eitner Ákos: Már nem lesz zsidó akkor! — Zaj.) * En elmondottam mindazokat az aggodalmakat, — amennyire nyugodtan elmondhattam — amelyek bennem ezzel a törvényjavaslattal szemben élnek. Illúziókban nem ringattam magamat az eredmény tekintetében. Tudom, hogy ahol az érvekkel szemben az elfogultság és az elvakultság áll. (Zaj és felkiáltások jobbfelől: Hol? — Ilovszky János: Hol van ez 1 ? — Rupert Rezső: Ez az egyetlen tudományuk!) ott a meggyőződésnek nem sok szerepe lehet. (Zaj és felkiáltások jobbfelől: Hol van az elvakultság^ — Egy hang jobbfelől: Tessék a tükörbe nézni!) Bocsánatot kérek, itt mondták, hogy elvakultak és elfogultak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Dicsekedtek vele és azt mondták, vállalják! — Pintér Béla közbeszól.) Elnök: Csendet kérek. Pintér képviselő urat figyelmeztetem, ne szóljon közbe. Rassay Károly: Ezt a vitát azonban nem a mának eseményei és nem mi fogjuk eldönteni. (Baross Endre: New-York sem!) Ezt a vitát el fogja dönteni a történelem, amely még mindig ítélt az emberi tévedés, az emberi babona és az emberi bűn felett, (Baross Endre: És a vér? — Szabó Zoltán: Most ítél a zsidóság felett!) Én nyugodtan nézek ez elé az ítélet elé, úgy is mint ember, úgy is mint keres-tény és ;'gy is mUi*. szerény közéleti szereplő, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kurírfőszerkesztő!) és meg vagyok győződve róla, hogy önökkel szemben, akik ezt a javaslatot megszavazzák, csak a felelősséget fogja megállapítani. (Elénk helyeslés és taps balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Szabó Zoltán ! Elnök: Szabó Zoltán képviselő ural illeti a szó. Szabó Zoltán: T. Ház! A népi vélemény azt szokta mondani, hogy egy-egy fontos szervünk, mint a szívünk és a gyomrunk, addig igazán egészséges, amíg azt sem érezzük, hogy van. Amikor már érezzük, hogy van, ez annak a jele, hogy kezd beteg lenni. A mi nemzeti életünk ismerői ismételten rámutatnak arra. hogy az utóbbi esztendőkben rendkívül előtérbe nyomult a magyarság szellemi életében a magyar nemzeti önismeretre való törekvés. Ügy is mondhatnám, hogv különösen trianoni sebesülésünk óta intenzíven és erősen fáj a magyarság, jeléül annak, hogy ez a magyarság — kérdéses, hogy lényegesen-e vagy kevésbbé lényegesen — meg van támadva, meg van sebesítve, ez a magyarság beteg és ezért fáj. A fájdalomnak azonban az a szerepe is megvan, hogy a gyógyulás irányába lendíti, mozdítja és kényszeríti a megtámadott szervezetet. A trianoni rettenetes sebnek a maga szörnyű következményei mellett megvolt az a jó oldala is, hogy a nemzet számos tényezőjének figyelmét a magyar nemzettest sebei felé irányította és ezzel elindította a nemzettestet az orvoslás és gyógyulás útján is. A gyakorlati életnek és — hadd mutassunk itt rá — a tudományos életnek kiváló szakemberei és munkásai közül nagyon sokan fordították már szemüket a magyar organizmus különféle problémáira. így a magyar nemzettest, a magyar faj kérdéseire is. Nem akarok vitázni előttem szólott Rassay Károly igen t. képviselőtársamnak (Felkiáltások jobbfelől: Kár volna!) ügyészi, illetőleg ügyvédi és bizonyos mértékben rabulisztikus észjárásával. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Talmudista!) de azon a ponton bátor vagyok neki ellentmondani, ahol megtagadja ennek a javaslatnak indokolásától, sőt az egész problémától a teljes, tudományos alapot. Ha ő, amint állítja, hazai és külföldi szerzők munkáit forgatta, akkor nem értem, hogyan nem fordult meg a kezén, vagy hogyan szaladt át olyan könnyen a szemé' hogv csak magyar szerzőket említsek. Méhe! y nrofesszornak, Bartueznak, Benedeknek és Szabó holtán nevű névrokonomnak ezen a téren kifejtett igen tiszteletreméltó munkásságán. (Donáth György; Rá kell nézni Bródyra, nem kell tudománv! — Eay hang jobbfelől: Nem tatárUmis!) Ök egyáltalában nem lésrvávakat építettek, amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak. Igenis, ebben *i kérdésben ma már egy sereg neves és kevésbbé neves szerzőnek nagvon tiszteletreméltó munká ; ia ad tampon tot és kötelez még további és még erőteljesebb munkára. Ha már itt tartunk, akkor kötelességem szembeszállani azzal a babonával is, hogy nincsen magyar faj. Sokszor halljuk ezt az igazán cryilkos, sőt öngyilkos elvet. Hadd idézzek tehát Bartncznak »A magvar ember« című könyvéből. Ez a munka a lesrszigorúbb tudományos bírálatokat is kiállja. Röviden utalok rá. Rámutat arra. hogy a mai magyarság nyolc rasszból énül fel — a honfoglaló magyarság aránya ennél kedvezőbb volt — és ebből a nyolc rasszból még mindig a legerősebb az úgynevezett turanid vagy alföldi rassz, amely 25—30 száza lékkai van képviselve az egész magyarság számában. Idézem tőle azt a megállapítást is. hogy (olvassa): »A magyar nemzettest époen a benne képyiselt rassz-elemeknek mennyiségéből és minőségéből adódó különleges rasszbeli összetételével különbözik a világ minden más népétől. Ilyen értelemben szólva a magyar faj is mint különleges rasszbeli összetételű, e hazában ezer éve együttélő. egymással kereszteződő biológiai életközösség, amelyet a történelmi események kovácsoltak, össze, emeltek öntudatra és tettek azzá, ami: testben, típusban, öröklődő bélyegében, harmonikusan^ sokszínű lélekben, Öntudatban, nemzeti érzésben ep-vséges történelmi fajjá, azaz magyarrá«. Még egy mondatot Bartucztól (olvassa): »Nemzeti kötelesség, hogy ezt a jellegzetes összetételt és a belőle fakadó fajiságot a jövő m számára is megvédjük, megőrizzük, mert csak így maradhat meg a magyar magyarnak« OÜgy van! Ügy van! — Donáth György: Ezt Rassay is elolvashattavolnaÜ T. Ház! Csak új képviselő vagyok ebben a
