Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-204

388 Az országgyűlés képviselőházának Az olyan biológiai remekmű? — Élénk derültség. — Az elnök csenget. — vitéz Lipcsey Márton: Nem kell azért magas lóra ülni!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon! Rassay Károly: Nem olyan ártatlan dolog volt az. amikor a fajelmélet átvonult a politika fegyvertárába, mert a fajteória alapján kifejlődött vérségi elmélet, amelyet itt is hallottam emlegetni, megtagadja az országhatárokat, megtagadja a nyelv jelentőségét, megtagadja a történelmi tradíciót és egyedül és kizárólag a vér szava alapján reklamálja az egész világon mindazokat, akikről ki tudja mutatni, hogy az öregapjuk, a nagyapjuk, vagy a dédapjuk valamikor egy, bizonyos népi csoporthoz tartozott. Ha ez a vérteória veszedelmet jelent, akkor elsősorban nálunk, ebben az országban jelent veszedelmet, ahol annyi különféle népi elem egyesül az úgynevezett szentistváni birodalomban. I^y lesz ebből a vérteóriából a német egységnek hatalmas fegyvere, amely immár nem respektálja, a spiritualizált határokat, a nyelv teriileteket, így lesz hatalmas fegyver expanzív törekvések számára. Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást. (Felkiáltások a szélsőbaloldkdon: Nem adjuk meg! — Felkiáltások a .jobboldalon és a középen: megadjuk! — Maróthy Károly: Nem adjuk meg!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbításhoz hozzájárulni? (igen! Nemi) A Jttáss » megnosszaboitast megadja. Kassay Károly: Es amelyik pillanatban ez a teória Devonul a politika, a világpolitika es a lokáipolitika hatalmi fegyvertárába, abban pillanatban megszuniK ezzel a teóriával szemben minden vitatkozásnak, minden tudományos érvelésnek a lehetősége. Hiába bizonyítja a történeti kutatás és a természettudományi vizsgálat, hogy az emberi faj egységes {Mozgás a szélsőbaloldalon.), hogy, nincs arja fajta, bogy nincsenek tiszta fajták sehol sem, hogy nincsenek alacsonyrendü fajták és magasrendű fajták... (Marötny Károly: Zsidó faj, az van biztosan! — Antal István államtitkár közbeszól.) Figyelmeztetem a t. államtitkár urat, hogy az eszkimókat ne becsülje le, mert az eszkimóknál megvan ugyanaz a törzsi gőg, hogy ők a legkülönbek, önmagukat világ legelső embereinek hirdetik, és a legnagyobb megvetéssel néznek a többi fajtára. (Ilovszky János: Van bennük faji öntudat!—Maróthy Károly: Ízléstelenség! — Eitner Ákos: A zsidók miért tartják kiválasztott fajnak magukat? — Zaj.) Ez a tudomány álláspontja. Én nem tehetek róla. Nem kívánhatja a t. Ház, hogy én az egész fajbiológiai tudományt Mecsér András volt képviselőtársunk értekezéséből merítsem, aki megállapította, hogy még hetedíziglen sem lehet egy vérkeveredés nyomát eltüntetni. Engedelmet kérek, ne vegyék rossznéven, ha én továbbmenőleg, külföldi és hazai egyetemi professzoroknak a könyveiből igyekszem magamnak képet alkotni, hiszen tovább úgy sem tudok jutni az alapismeretek hiánya miatt. Ahhoz tehát csak jogom van, hogy innen keressem ki, innen állapítsam meg a tudomány mai álláspontját, a szembenálló elméleteket és összeütközéseket. A helyzet azonban, amint mondottam, az, hogy ez a kérdés a politika eszközévé lett. Itt megszűnt a tudományos, érvelésnek, argumentálásnak minden lehetősége. Önkéntelenül báró Eötvös mondása jut az embernek eszébe, aki 204. ülése 1941 július 1-én, kedden. megállapította, hogy: »Mit okkal bizonyítani nem lehet, az axiómának állíttatik fel és az elnyomó lelkiismerete megnyugszik, ha azt, mit öntettének megvallani szégyenlene, egy magasabb szükségletnek tulajdoníthatja.« (Maróthy Károly: Ki nyom el itt? A zsidóság nyomja el a magyarságot! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ilyen axióma a liberalizmus!) Ennek illusztrálására itt van előttünk, t. Ház, a javaslat, amely ilyen nagy horderejű és új rendezést visz be a magyar jogrendszerbe és mégis, ha az indokolását megnézzük, látjuk, hogy ez az indokolás éppen ezen a téren milyen szegényes, milyen bátortalan, majdnem azt mondanám, milyen dadogó. Méltóztassék csak meghallgatni, hogy az indokolás miket mond ennek a szakasznak az alátámasztására. Beszél mindenekelőtt az árja fajról, amelybe belevonja az összes hazai... (Antal István államtitkár: Mindenekelőtt a magyarságról, azután az árja fajról! — Az elnök csenget.) Bocsánatot kérek, államtitkár úr; ha gondolja, hogy eredményesebb, ha az indokolás sorrendjében mondom el, amit akarok, arra is hajlandó vagyok. (Incze Antal: Halljuk az államtitkár urat! Az érdekesebb!) Eleget teszek kívánságának. Az első részében azt mondja ez az indokolás (Horváth Zoltán: Ne türelmetlenkedjék az államtitkár úr! — Az elnök csenget. — Olvassa): »Az eddigi rendelkezések mellett, amelyek elsősorban a jövő nemzedékek szoros értelemben vett egészséges származásának biztosítását kívánják szolgálni, nem kisebb jelentőségű feladat annak a célnak elérésére törekedni, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassek...« Államtitkár úr, ugyebár ez az első, amire méltóztatott kitérni? Ami itt le van írva, az történelmi képtelenség és tökéletes bizonyítéka a nép, a nemzet és a faj gondolata összezavarasának. Hogyan lehet magyar nemzeti faji tisztaságról beszélni? Ez teljés képtelenség. A ma,gyar nemzet történelmi kialakulásában nem lehet faji tisztaságról beszélni. (Maróthy Károly: Tiszta, ha nincs benne zsidó! Erre akar rámutatni a javaslat! Nem akarja megérteni! — Zaj. — Az elnök csenget.) Aki ezt a mondatot leírja, az azt árulja el, hogy nincs tisztában a nemzet, a nép és a faj fogalmával, mert ha tisztában volna vele, akkor ilyen összevonást nem vinne végbe. (Ellenmondások a jobb- és a szélsőbaloldalon. — Egy hang a jobboldalon: A magyar nemzet legyen zsidómentes!) Azt le lehet írni, de ne írjunk egy a jövő szamára is megóvandó és bizonyos útmutatást nyújtó ind okolásba i« tudományos képtelenségeket. Ttt van azután, — hogy tovább menjek most már a sorrendben, amelyet az államtitkár úr rámparancsolt, — a következő megállapítás (olvassa): »Magyarországon a zsidóság az egyetlen nagyobb néptömeg, amely eltérő fajként tűnik fel a magyarság és az árja fajhoz tartozó hazai nemzetiségek mellett«. (Úgy van! jobbfelöl. — Mokesay Dezső: Külseje mutatja!) Ez az »árja« megjelölés nem tudományos megjelölés. (Antal István államtitkár: Mi sem úgy használtuk!) Akkor hogyan méltóztattak használni? (Antal István államtitkár: Úgy, ahogy a közhasználatban van! — Zaj. — Elnök csenget. — Maróthy Károly: Tudja jól, hogy mit értünk alatta! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rassay Károly: Ennek nincs semmi értelme. Ez nyelvészeti megjelölés és én értem, hogy a mi nemzetiségi viszonyaink mellett az államtitkár úr az ittlévő többi nemzetiség szá-