Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-203
338 Az országgyűlés képviselőházának Ê03. ülése 19 úl június 30-án, hétfőn. hogy ha valakinek van autója, akkor azt azért piszkálják; eiz nem érdekes, hanem azért, hogy oda olyan keresztény magyarok tudjanak ülni, akik nem az ő embereik. Ezen múlik, t. Ház, minden, mert a stróman-rendszer itt is megvan. Sajnos, éppen a gazdasági eleeettség és egyéb összefüggések révén nem lehet minden magyart ilyen posztokra ültetni, mert az erős nyomásnak, amelynek a zsidóság és kapcsolt részei kiteszik a közéletben működő emberekeit, majd: nem fognak tudni esetleg ellentállni. T. Ház! Ezek a kérdések nem újak, nem most keletkeznek és nem most jönnek elő a zsidókérdéssel kapcsolatban. A girondot elmondotta itt Rupert képviselő úr, azonban nem beszélt arról, hogy az 1222-ben kiadott törvény 24. cikkelye — az Arany bulla — és az 1647 :XCI. te. világosan és (kifejezetten kimondja, hogy sókamarások, vámszedők zsidók stb., stb. nem lehetnek. Vajon miért mondotta ki, t. Ház, ezt akkoriban törvény, amikor még nem voltak se nemzetiszocialisták, se nyilasok, se hungaristák, sem magyar megújhodás pártja? Még egyik sem volt, és mégis kimondották ezt tételes törvényben. Azért, mert a régi nemzet is érezte» hogy ezt az idegen elemet nem bírja elviselni a testében. í Meskó Zoltán: ösztönösen megérzi ezt a magyar!) T. Ház! Nem lehet ezzel az elemmel együtt dolgozni és együtt működni. (Jurcsek Béla: Nem is akarunk!) Nem lehet azért, mert két teljesen idegen tényező összehozásából nem keletkezhetik semmi jó. Ha a tüzet és a vizet összehozom, t. Ház, nem keletkezik belőle egy új elem. Ez teljesen lehetetlen. És ha mi az ügyvédi rendtartásban lévő ügyvédeket meg akarjuk menteni gazdasági, erkölcsi, szellemi síkon, akkor) cselekednünk kej.1. A szegény ügyvéden, a szegénységen segíteni kell, ez tény, helyes, azonban nem jogcím arra, hogy ez a szegény ügyvéd azután bolyong és nem tud munkát találni, munkát kapni. Mit flog csinálni? Jön a zsidó ügyvéd és azt fogja mondani: te ide beülsz, te leszel a kirakat-gój, te fogod az irodát képviselni, mi szedjük a pénzt, te pedig fizetést fogsz kapni. (Börcs János: Minden községben így van! — Meskó Zoltán: Tudja mindenki és nem csinálnak semmit. Hihetetlen dolog!) Ha tehát mi kötelezettségeinknek nemcsak belpolitikailag, hanem külpolitikailag is százszázalékosan eleget akarunk tenni, akkor ezt az Európára nézve káros idegen fajtát viszsza kell szorítanunk, gettóba kell küldenünk (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), meri nem elég szórványosan egy-egy kiváló közigazgatási, alispáni intézkedés az idegen asidóknak a fürdőkből való kitiltásáról, (Matolcsy Tamás: Amit Fischer kontrakariroz!), mert mindig jönnek gátlások és jönnek álkeresztények, akik ezeket a dolgokat kontrakaritfozzák. Ebben a kérdésben, t. Ház, nem lelhet kompromisszumot kötni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar nemzet az antiszemitizmus előkelő kezelését nem bírja el: ezt a kérdést vagy radikálisan oldjuk meg, vagy belül elbukunk. (Meskó Zoltán: Szerencse, hogy az arcukon viselik a névjegyüket!) Más megoldás nincs! t Én tehát tisztelettel kérem a kormányzatot, méltóztassék ezt a kérdést sürgősen — már tegnap — megfontolás tárgyává tenni és megfelelő intézkedésekkel jönni. Ez a kis javaslat valóban nem egész, globális kérdéseket van hivatva megoldani. En nagyon jól tudom, hogy ezáltal még nem fog a keresztény magyar nemzeti társadalom előbbre kerülni, hiszen csak 6.000 emberről van szó és az ebben a 6.000 főnyi, a legmagasabb szellemi képesítéssel rendelkező ügyvédségben bennélo 3.500 főnyi zsidóságról és még kapcsolt részeiről, ezek azonban kisugározzák a szellemiségüket az egész országba és mindenütt fertőzik az egész közvéleményt, (Ügy van! Ügy van! a szélsóbaloldalon.) azért, mert könnyebb valamit lerombolni és fertőzni, mint valamit komolyan felépíteni. Ha mi. a magyar nemzeti közvéleményt meg akarjuk ezektől az emberektől menteni, ha mi ezt a hivatásrendet gazdaságilag meg akarjuk erősíteni, ha mi : egyáltalában a jövőnek, az ifjú, új nemzedéknek, a megszületendő Magyarországnak dolgozunk, akkor a zsidóságot tökéletesen és teljesen ki kell szorítanunk ebből a hivatásrendből is és más önkormányzatokból is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslat ezt nem tartalmazza és a kérdéseket — úgy látom — úgy gondolja megoldani, hogy a feltörő elégedetlenséget büntető javaslatokkal szorítja le. Ez nem nemzeti szocialista, magyar megújhodás-párti, nyilas, vagy hungarista kérdés, az emberekben nagyfokú elégedetlenség van, ezt pedig- büntető javaslatokkal lehet ideig-óráig leszorítani (Meskó Zoltán: Ideig-óráig!), lehet falat emelni, a fal azonban sohasem lehet olyan magas, hogy az elégedetlenséget, a bizalmatlanságot és a vezetőktől való teljes elidegenedést meg tudjuk akadályozni. Nekünk többet kell majd termelnünk, sőt nemcsak »majd«, hanem ma kell többet termelnünk és ehhez a többtermeléshez, a gazdasági részhez is igenis lelki megnyugvás keli és össze kell fognunk, hogy többet termeljünk. Összefogni pedig nem lehet olyan büntetőjogi javaslatokkal, amelyek áttörik a régi büntetőjogi elveket, bár nem baj, ha át is törik, de úgy törjék át, hogy ezáltal új alkotó munka, alkotó élet keletkezzék és az államalkotó magyar faj előbbre tudjon rukkolni, ne pedig az történjék, hogy belekerüljenek a javaslatba olyan dolgok, hogy ha valami veszéllyel jár, vagy valaki valamilyen cselekmény kísérletének előkészítő cselekményét követi el, az illető már súlyos büntetést szenved. Az összefogás ott kezdődik, hogyha azokat az embereket, akik a zsidóságnak ezeket a magyar élet fáját rágó cselekményeit évekkel ezelőtt, tegnap, tegnapelőtt kipellengérezték és ezeket büntető bíróságaink a fennálló törvényeink érteimélben elítélték, rehabilitálják és ezeket a büntetéseket mind hatályon kívül helyezik a többi nemzeti szocialista világnézeti magatartásból származó cselekményekért elítéltekkel együtt. T. Ház! Méltóztassanak csak elgondolni, hogy milyen érzések vannak annak az embernek a lelkében, aki azt mondotta egy másik zsidó cselekményre, egyik-másik zsidó ügyvédre, vagy zsidó orvosra, hogy gaz zsidó, vagy piszok zsidó. Büntetőtörvényeink szerint elítélték, kitöltötte a büntetését, vagy most fogja csak kitölteni, semmiféle rehabilitációt nem kapott, amikor pedig más törvények indokolása megállapítja, finoman parlamentáris szavakkal, hogy milyen káros a magyar életre a zsidóság jelenléte. Nem méltóztatnak gondolni, hogy ezek az ellenmondások az egyedek lelkében nem váltanak ki összhangot? És végeredményben a sok egyedből tevődik össze a közület, a család, a község, az egész állam, az egész nemzex. T. Ház! Ebben a javaslatban kétségtelenül