Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-200
Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 19 Uí június 25-én, szerdán. 247 ről való behozatalára volt szükség. Az ország' azóta örvendetesen megnagyobbodott. Fokozott mértékben követünk el ezért mindent, hogy még' nagy anyagi áldozatok árán is, a lehető legnagyobb mennyiségben szerezzünk be külföldön abraktakarmányt. A jelenlegi világpolitikai helyzet következtében eddig osak 1319 vágón abraktakarmányt sikerült beszerezni, további 300 vágón lekötése folyamatban van. A megvásárolt tételekből 427 vágón már tényleg be is érkezett és 262 vágón pedig útban van. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete megbízásomból állandóan figyeli a külföldi takarmánypiacot és minden reálisan kalkulált, felkínált, illetőleg- mutatkozó tételt felvásárol. Ennek az akciónak a támogatására már eddig is több mint 2,000.000 pengő vált szükségessé. A takarmány biztosítása érdekében további áldozatoktól sem fogunk visszariadni. Meg kell jegyezni, hogy a vezetésem alatt álló minisztérium akciójából kifolyólag ezidén lényegesen nagyobb lesz az olajmagtermesztés, mint a múltban volt és ezen termésből adódó olajpogácsamennyiség jelentékenyen fogja enyhíteni a fehérjében dús takarmányokban mutatkozó hazai hiányt. Kérem a t. Házat, hogy írásbeli válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1941 június hó 3. báró Bánffy Dániel s. k.« Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a földmívelésügyi miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomá*1 «ul veszi. Következik a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr válasza Ilovszky János képviselő úr részére. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »T._ Képviselőház! Ilovszky János országgyűlési képviselő úr által »A mai -gazdasági viszonyoknak megfelelő módon a kereskedelmi szakigazgatás megszervezése tárgyában« a képviselőháznak az 1940. évi december hó 11-én megtartott 167. ülésében elmondott interpellációjára az alábbiakban van szerencsém az írásbeli választ megadni. Az elmúlt évtized során, főleg azonban a háború kitörése óta Magyarországon éppen úgy, mint más országokban fokozottabb szüksége merült fel a gazdasági tevékenység, elsősorban a belső és külső kereskedelmi forgalom állami ellenőrzésének és irányításának. Ennek a jelenségnek a megítélésénél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a háború által előidézett viszonyok milyen természetű követelményeket támasztanak ezen a téren, hanem azt is, hogy emberi számítás szerint a háború befejezése sem fogja a gazdálkodás állami irányításának a megszűnését jelenteni. Valószínű, hogy a háború után az egymásra utalt európai országok szorosabb gazdasági együttműködése nem a klasszikus értelemben vett szabadkereskedelem szellemében, hanem az érdekelt államok által megállapított tervek és az érdekelt kormányok ellenőrzése mellett fog kialakulni. Ebből pedig az következik, hogy a nyitva álló lehetőségeket csak az az ország tudja majd kiaknázni, amelyiknek gazdasági szervezettsége biztosítva van. Külkereskedelmünk megszervezése már jóval a háború előtt azon a fokon állott, hogy a bekövetkezett rendkívüli nehéz körülményekhez is azonnal alkalmazkodni tudott. A szervezési munkálatok során azonban mindinkább nyilvánvalóvá, vált, hogy ebbe a szervezésbe a belső kereskedelmet is be kell vonni. A belkereskedelem vezetésével és irányításával kapcsolatos feladatok ellátására a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumban — amint ezt annakidején a tisztelt Háznak is bejelentettem -r új szakosztályt állítottam fel, amelynek legfőbb feladata a belső kereskedelmi forgalom, az áruellátás, az áruelosztás menetének állandó figyelemmel kísérése és a szükségesnek látszó állami intézkedések előkészítése. Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtásához azonban megfelelő apparátusra van szükség. Ezt az apparátust nem nyújtják a közigazgatási hatóságok, mint iparhatóságok, mert ezek a hatóságok egyfelől egyébirányú feladatokkal máris túl vannak terhelve, másfelől pedig megfelelő szakközegekkel sem rendelkeznek. Ilyen körülmények között szükségesnek látszott gondoskodni arról, hogy a már említőit feladatok ellátására megfelelő szervezet álljon a kormány rendelkezésére. A.Z áruellátással és az áruelosztással kapcsolatos kérdések megoldásánál önként kínálkozott a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal szervezetének, valamint a hivatal által ellenőrzött érdektársulatok igénybevétele. Ez részben már korábban meg is történt, úgyhogy a hivatal n kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium belkereskedelmi közgazdasági osztályának fel állítása óta a kormányzatnak minden, akár a belső, akár a külső kereskedelmet érintő intézkedéseinél rendelkezésére áll. Ennek a ; gyakorlatban kialakult helyzetnek a kiépítését jelentette a múlt évi december hó 1. napján kihirdetett 8540/1940. M. E. számú rendelet a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal szervezetének és működésének módosításáról. A rendelet szerint a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal, amelynek elnevezése a hivatal működésének megfelelően m. kir. Kereskedelmi Hivatallá változott, a jövőben kibővült hatáskörrel működik. Nevezetesen a már eddig ügykörébe tartozó feladatokon felül ellátja a belkereskedelem körébe tartozó mindazokat a feladatokat is, amelyeknek elvégzésével a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter megbízza. Ellátja továbbá az árellenőrzés országos kormánybiztosa megbízásából azokat a tennivalókat is, amelyek^ a kormánybiztos mellé rendelt hivatal ügykörébe^ tartoznak s ennek megfelelően az utóbb említett hivatal a m. kir. Kereskedelmi Hivatal szervezetével egyesült. Lehetővé teszi a rendelet, hogy a helyi természetű tennivalók ellátására kirendeltségeik legyenek szervezhetők. Ilyen módon fokozatosan kiépíthető a kirendeltségi hálózat, amely alkalmas lesz arra, hogy a kereskedelmi szakigazgatás feladatainak megfeleljen. Továbbá fejlődést jelent a multévi december hó 18-án kihirdetett 9200/1940. M ; E. számú rendelet a közellátás egységes irányítása és intézése tárgyaiban. Ez a rendelet, amely a közellátási miniszter hatáskörét szabályozza, többek között a kereskedelmi hivatal és az árellenőrzés országos kormánybiztosát az országos közellátási hivatal szervezetében egyesíti. A kereskedelmi szakigazgatás további leiépítése természetesen a rendkívüli gazdasági viszonyoknak megfelelően és az azok által megkívánt ütemben fog megtörténni. Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Budapest, 1941. évi február hó 18-án. Varga József s. k., a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott m. kir. iparügyi miniszter.«