Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

234 Az- országgyűlés képviselőházának. nem oldhatók meg felületi kezeléssel, hanem ezek megoldásánál, ha megoldásra törekszem, a termelésig kell" le. nyúlnom. „Már pedig ma nem tudom, hogy milyen lehetősége van a közellátási miniszternek arra, hogy ő a mezőgazdasági termelés vagy az ipari termelés vonalába beleszólhasson. Én tehát azt állítom, — ahogyan nem látom az itteninek példáját a velünk szomszédos nagy államok szervezetében sem — hogy célszerűbb és .főbb eredményekre vezet az, ha az elosztási kérdések a termelési tárcákon keresztül nyernek megoldást, mint egy kívül álló tárcának a keretében, amelynek a termeléssel nincs kapcsolata. Állítom azt, hogy ha ez a tárca nem alkotott volna annyit, — mint ahogyan a miniszter úr büszkén hivatkozik arra, hogy nem aludtak, hanem dolgoztak — akkor kevésbbé is zavarták volna meg közgazdaságunk nyugodt alakulását. Állítom, kevesebb zavar lett vplna, ha nem dolgozták volna kí igen nagy munkával és fáradsággal az első lisztkeverési rendeletet: nem kellett volna utána módosítani, s azután ismét módosítani, ha rábízták volna az egészet a tények és a készletek ismeretében magukra a pékekre, akiket tudomásom szerint senki sem hallgatott meg ebben a kérdésben. Ha nem ők dolgozták volna ki, hanem hagyták volna a pékeket dolgozni, akkor nyugodtabb állapot alakult volna ki a kenyérsütés terén és nem kellett volna látnunk azokat a mintákat, amelyeket tegnap Rajniss képviselő úr letett a Ház asztalára. Másodszor: állítom, hogy ha ők nem dolgozták volna ki hogv milyen szervezettel osznza ki a fővárosi élelmiszerüzem 52 fiókja a zsírt, hanem hagyták volna, hogy a. kereskedelem, helyesebben, a hentesek osszák szét a zsírt, akkor nem kellett volna, hogy tanúi legyünk azoknak a soroknak, amelyek hóuanokon keresztül láthatók voltak a budapesti belvárosban é« a külvárosokban egyaránt. Nem is akartam elhinni, hogy ez valóban azért van. mert & zsírt két hónapon keresztül csak a fővárosi élelmis7eriîzemnél lehetett karmi és a szomszédban lévő hentes ölhetett kezekkel nézte, hozván állnak sorba a fővárosi üzem előtt a zsírra várakozó emberek. Harmadszor: állítom, hogy a cipőellátás terén annak a megoldásnak, amelyet ők kidolgoztak, — eltekintve attól, hogy hosszú hetekre^ megbénította a kereskedelmet. — egész felépítése hamis és ennek konklúziói maid később^ a jövőben lesznek érezhetők. Állítom, miután beszéltem egyik vidéki városunkban az alispánnal, hogy már az a kapcsolat sincsen meg a cipőutalvány-tulaídonos, a cipőkereskedelem és a gyárak között, amelynek minimálisan meg kellene lennie, mert az alispán kijelölte a kereskedelemből azokat a keresztény • cégeket, amelyek utalványt beválthatnak, de arról már elmulasztott gondoskodni a kormány, hogy ezek a cégek valóban kapjanak is cipőt, mert cipőt a zsidók kapnak abban a városban, tehát a vásárló elmehet az utalvánnyal a kijelölt céghez, cipőt azonban nem kap. Ez a kapcsolat tehát már hiányos. — A másik kapcsolat is hiányos, mert a tisztviselői kar helyesen értelmezi ugyan a kormányzat intencióit abban a tekintetben, hogy utalványokat, főleg faluhelyen, először az arra rászoruló mezőgazdasági. munkásságnak adnak, de.addig már nem terjed a kormány gondoskodása, hogy az utalvány birtokosa a szomszéd nagyközségben vagy városban a neki » 200. ülése 19^1 június 25-én, szerdán. azükségee bakancsot meg is kapja. Hiába osztom tehát ki az utalványokat az arra jogosultak között, a szociális igazságot szem előtt tartva, ha ezzel párhuzamosan a gyáripart nem szorítom arra, hogy az igényeknek megfelelő cipőtípusokat gyártson. : A gyáripartól nem vehetem rossznéven, — ha a kormányzat hagyja —hogy a rendelkezésére álló bőrmennyiséget igyekszik a lehető legdrágább cipő típusokká feldolgozni, hogy. minél nagyobb haszonmarzsa legyen. Ez csak logikus. Intézkedés szükséges tehát abban a tekintetben, hogy a rendelkezésre álló bőrmennyiséget úgy dolgozzák fel és a gyártást olyan irányba tereljék, hogy a szociális igazságnak megfelelően, az igények kielégítése a legnagyobb mertékben biztosítva legyen. Ugyanez észlelhető a textiláruk gyártásánál. Logikus dolog, hogy ha kevés nyersanyag van, nem a legolcsóbb árut fogják előállítani, amelyen a legkevesebbet lehet keresni," hanéín á legdrágábbat. Tudom például, hogy à kereskedelem csak úgy kaphat a gyár-: ipartól kanavászt, amelyből a szegényebb néposztály sokat vásárol, ha ezzel junktimban, ezzel együtt hagyobbmennyiségű luxusárut is vásárol. (Ügu van! a szélsőjobboldalon,) Mi következik ebből? Ebből áz következik, hogy a luxusáru gyártása már felette van annak a mértéknek, amelyet egyáltalában vásárolni akarnak, és ezzel a junktimbahozással a kereskedelemre nagyobb mennyiséget kényszerítenek rá, mint amennyi a közönség vásárlóképességének megfelel. Ez világos dolog. Negyedszer állítom, hogy a vásárlási könyv bevezetése szerencsétlen dolog. Én nem volnék olyan büszke erre a kompromisszumra, mint Laky miniszter úr. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Nevezetesen mi történt?

1 Az történt, hogy a vásárlási könyvvel most még a publikomot is távöltartják a készlet tulajdonosától. Eddig arra, akinek a kezében készletek voltak valamilyen áruból, bizonyos nyomást fejtett ki a vásárló közönség, bár a kormány akkor sem tudta, hogy kinél volt készlet és mennyi; ma azonban ez alól a nyomás alól feloldották a zsidó kereskedelmet, amely Pesten és az országban készletekkel rendelkezik, és készleteiket úgy tologathatják, ahogy nekik jólesik. Arról nem is beszélek, hogy a vásárlási könyvekkel kapcsolatban maga a miniszter úr is beismerte, hogy elfelejtettek arra gondolni, hogy más elbánásban kellene részesíteni a családos embereket, mint a

z egyedül élőket. Hasonlóképpen arra is kellene gondolni, hogy azok a rubrikák, amelyek egy bizonyos meghatározott számot jelentenek* milyen egységekkel töltendők ki; mert nem mindegy, hogy egy szegény ember kisebb egységekkel kénytelen a könyvet betölteni, ellenben egy jobbmódú egyén a rubrikákat nagyobb egységekkel tudja kihasználni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Végül pedig állítom, hogy az a rendelkezés, amelyet a miniszter úr kiadott most a befőzési cukorral kapcsolatban, a legnagyobb mértékben antiszociális. (Úgy van! a szélső-: baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hog:^ két számot állítsak szembe egymással, demagógia nélkül és annak előrebocsátásával, hogy a kormány valószínűleg nem tudatosan csinálta ezt s ha előre látta volna akkor másként csinálta volna. Ez a befőzési cukor 2.14 pengőbe kerül kilónként. A cukor gyári ára, önköltsége körülbelül félpengő, az a -második félpengő tehát,