Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 19U június 25-én, szerdán. 225 modern légkör, ahol ezt végre lehessen hajtani, r mert egy modern törvényt semmiféle formában nem lehet végrehajtani feldagasztott bürokráciával, hanem a modern törvénynek szerves kelléke a szervezett társadalom. Hogy mennyire felemás állapotban vagyunk, azt igazolja a kormányzati szellem is. Igazolja az a propaganda, amelyen pár hét előtt estünk át » amely egész egyszerűen kijelentette, hogy Magyarországon már 1920-ban minden az ég• világon megtörtént. Lepipáltuk a németeket és olaszokat s mi egy teljesen modern struktúrában élő náció vagyunk, amely büszkén masíroz diadalmas szövetségeseivel együtt. Miközben ezt mondjuk az egyik napon, a másik napon itt vannak; a szocdemek és újból behálózzák a munkásságot. Tessék csak a bányavidékekre lemenni. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon, — Egy hang a szélsőbaloldalon. Szomorú az, ami ott történik!) Csodálatos modern dolog az, amiben mi élünk és én megmondom becsülettel és őszintén, nem vagyok képes például még a mai napig sem megtudni, hogy abban a bizonyos zsidói old fölparcellázásában Matolcsynak van-e igaza, vagy Benes Zoltánnak. A modern államéletnek egyik jellemzője az, hogy a vezetők intézkedései félreérthetetlenek és a nagytömegek előtt is azonnal percipiálhatók. De meg vagyok győződve mellesleg, hogy melyik adat helyes, ez sohasem fog kiderülni, mert ne vegye rossznéven nekünk a t. túloldal, itt nem egészen fair játék folyik ezekkel a statisztikai adatokkal s azzal se hencegjünk el, ha véletlenül Benes képviselőtársamnak volna igaza, — nem a jóhiszeműségét vonom kétségbe, hanem az adatok megfelelőségét — hogy két kerek esztendő alatt 6C0.OÖO hold zsidó földnek a 25%-át magyar kézre juttattuk, mert nekem van itt még egy tiszteletlen kérdésem s ez az, vajon ezek a földek — tessék fsak egy kicsit figyelni -- igazán mind földéhes, magyar kisemberek kezébe kerültek-e s vájjon nem történtek-e ezekből a földekből konjunkturális vásárlások magyar földbirtokosok részéről*? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Történtek!) Erre majd bizonyosan kapni fogunk feleletet, de ugyebár, nagyjában és egészében abban is egyezik a mi felfogásunk, hogy mi ezeket a zsidóföldeket a kicsi, magyar parasztembereknek szántuk; félreérthetetlenség okából használom ezt a kifejezést. (Börcs János: Nem pedig a Külkereskedelmi Hivatal mérnökének!) T. Képviselőház! Be ebből az átmeneti állandóan ilyen felemás állapotból következik azután az is, hogy a végrehajtásunk nem megy, mert nincs lelkisége expeditív szerveinknek. — Elég finoman fejeztem ki magam. — Azt mondja az expeditív szerv, hogy várjuk meg, amíg a kötélhúzás eldől. Nem érdemi megoldást keresünk expeditív organizációnkkal, hanem hogy mikor, • melyik kötélhúzó erőnek tegyünk eleget; ezt sem én találtam ki, nálam okosabb emberek jöttek rá erre. Még valamit erre az egész rendszerre. Egy különös sajtópolitika van, amellyel nem akarom untatni sokáig a t. Házat, mert hiszen megszoktuk, hogy a cenzúra csodálatosan érdekes és szórakoztató lépéseket tesz. Tessék csak elővenni a »Magyarország« című lap tegnapesti számát, amelynek főcíme a következő: »Eeményi-Schneller pénzügyminiszter nagybeszéde a Házban.« Igaz, korrekt, de tessék idefigyelni az alcímre: »Megvédte a honvédséget — a honvédséget! — Felkiáltások a szélsőbaloldalion: Ki ellen?) és a tisztviselőket az ellenzék támadásaival szemben.« (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én vettem magamnak a fáradságot, legyőztem erkölcsi hányingeremet s ezek után is kezemben tartottam ezt a lapot és elolvastam a tudósítását. A pénzügyminiszter úr a hadsereggel kapcsolatban a következőket mondotta itt a Házban a lap szerint a cím alatt levő szövegben: megköszönte a miniszter a felszólalóknak, hogy elismerték azt az akarást, amely élt benne, amikor legfontosabb feladatának a hadsereg felszerelését tekintette. A cím tehát azt mondja, hogy megvédte az ellenzékkel szemben a hadsereget, a szöveg pedig elismeri, hogy a miniszter maga köszönte meg a felszólalóknak — pedig bocsánatot kérek, csak ellenzéki felszólalók voltak tegnap -— elismerésüket. Ez becstelenség. Politikai és újságírói becstelenség. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) Én meg vagyok róla győződve.. • (vitéz Lipcsey Márton: Na egy kis támadás azért volt! — vitéz ïmrédy Béla: Támadás a honvédség ellen? Milyen támadás? Tessék megmondani, milyen támadás?! — Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szégyen gyalázat ilyet mondani! — vitéz Upcsey Márton: Ne kiabáljanak! — Kunder Antal: De önök kiabálnak!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. (Kunder Antal (a szónokhoz): Kérdezd meg, hogy ki támad és mit támadj) Kunder Antal képviselő urat kérem, ne méltóztassék az elnököt zavarni kijelentései) megtételében. Lipcsey képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. A baloldalon ülő képviselő urakat pedig kérem, hogy őrizzék meg higgadtságukat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Lehetetlen!) Kérem a szónokot, folytassa beszédét. (Pándi Antal közbeszól.) Pándi képviselő urat kérem, maradjon csendben. Incze Antal: Nem hallottam, jól Liipcsey t. képviselőtársam közibeszólását, de ő valószínűleg rá fog mutatni arra, hogy ki támadta meg innen a hadsereget. Tessék majd rámu tatni erre. (vitéz Lipcsey Márton (felállva): Arra rámutatott Homonnay képviselőtársam! — Folytonos zaj a Ház minden oldalán.) Elnök: Lipcsey képviselő urat kérem, foglalja el a helyét, (vitéz Lipcsey Márton: Ha igazuik van, mit zajonganak! — Abonyi Ferenc közbeszól.) Abonyi képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Incze Antal: Úgy látszik, az egész t. Ház és egy-két képviselőtársam ítélőképessége között olyan különbség van, hogy az minden vitát lehetetlenné tesz. (vitéz Lipcsey Márton: Mindig szokott lenni!) Soha senki közülünk, erről az ellenzéki oldalról a hadsereg ellen támadást nem intézett. Az, aki mást mond, felelőtlenül rágalmaz és hazudik, Vegye

# magára az, akinek köppenye, vagy inge. (vitéz Lipcsey Márton: Majd felelek érte!) Ezt a kérdést végre egyszer tisztázni kell. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék parlamenti kifejezésekkel élni. (vitéz Lipcsey Márton: Antalka!) Incze Antal: Méltóztassanak megengedni most már, hogy ezen a szerencsétlen dolgon túlmenve, amelyről, hiába, nem vagyunk képesek egészen hideg vérrel megnyilatkozni, rámutassak arra, hogy nagy szokás az most újabban nálunk, hogy a modern államok nagy tartalmat fedő nagy jelszavait átveszik. Tessék csak arra gondolni, hogy legutóbb nagy cikkezés folyt arról, hogy megtörtént a termelési csoda Magyarországon és tegnap bekapcsolva a rádiót azt hallom, hogy megnyer-