Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

216 Az országgyűlés képviselőházának Ez a törvényjavaslat felhatalmazást ad a kormányzatnak egy évi működésre. Szeretném látni, hogy amikor a kormányunknak megszavazzák a felhatalmazási törvényt, akkor a jövőben egyforma mértékkel mér mindenkinek, amennyiben lehet; szeretném látni azlt, hogy a magyar pártok között ne legyenek különbségek. Szieirtném látni azt, hogy amikor az egyik párt részéről a jegyzők — bizonyára nem magukból kindulva — a községi képviselőtestületeket berendelik a járási pártérftekezletekre, ugyanakkor, ha valami megmozdulás van a másik magyar párt részéről, ne menjenek ne csak az egyesek után, hanem talán még maguk a képviselők után is detektívek. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Már megszoktuk!) Elhiszem, testvéreim, hogy megszokták, azonban nekünk, visszacsatolt területieknek, végtelenül fáj ez, mert mi tudjuk és meg vagyunk győződve arról, hogy akik a húsz esztendős idegen elnyomás alat gerinees magyarok voltak, azok maradinak továbbra is gerinces magyarok, és akik akkor meglapultak a cseh kormányzat alaJtt, azok szívesen lapulnak a mai kormányzat idején is. (Úgy van! Ügy van! Tavs a balés szélsőbaloldalon. — Füssy Kálmán: Es ezeknek van igazuk! — Prokopecz József: Ugy van! Igazad van!) Homonnay igen t. képviselőtársam a proletariátus szót említette. Engedjék meg nekem, hogy ez alatt az idegen szó alatt én necsak a vasgyári és szénbányai munkásokat, a mezőgazdasági munkásokat, a cselédeket ós zselléreket értsem, hanem értsem alatta a kistisztviselőket is. Ezeket ugyanis az én elgondolásom szerint nevezhetjük szellemi proletároknak is (Úgy van! a szélsőbalodalon), mert hiszen ezeknek a kistisztviselőknek alig van annyi fizetésük, hogy nagyon gyengén eltengethessék a mai drágaságban életüket és eltarthassák családjukat. (Egy hang a ázélsőbaloldalon: Csoda, hogy egyáltalán tengetni tudják!) Amikor erre gondolok, eszembe jut az, hogy ezelőtt egy esztendővel, — ha jól emlékezem, holnap, június 26-án lesz egy éve — Ungváron voltam és ugyanakkor Szabolcsból mintegy 301» férfi jött be Ungvárra. Fájdalom, körülbelül negyedrészük mezítláb volt és olyan öltözetben, hogy jórészükön nem is lehetett megismerni, milyen anyagból volt eredetileg a nadrágjuk. Amikor eljött az ősz. ismét elmentem Ungvárra és beszállt ugyanabba a vonatba, amelyben én ültem, több férfi, megint csak többen mezítláb. Az egyiknek, aki balkezem felől állt, — a feleségem mellett még volt ülőhely — azt mondtam: üljön le testvérem. Azzal válaszolt: Köszönöm, nem ülök le, mert fázom. Amikor Ungvárra érkeztünk. s, leszálltunk a vonatról, úgy ő, mint mezítlábas társai az ungvári állomás aszfaltperronján dideregtek. Eszembe jutott, hogy amikor megkérdeztem tőle, honnan jönnek és hova mennek, — láttam, hogy nem megyémbeliek — azt mondta: Most szereltünk le, megyek haza. — Megkérdeztem, hogy hány éves; elmondotta, hogy világháborús szakaszvezető volt és ma ec^ zsidó birtokon szolgál. (Gosztonyi Lajos: Botrány!) Igen t. Képviselőház, az én sokszor csalódott szívemet a fájdalom esszenciája marcangolja, amikor látom, hogy a saját véremből való vér, a saját húsomból való hús az ungvári aszfalt-járdán mezítláb didereg, s ugyanakkor Szabolcs-megyében 10.000 holdjával vannak zsidó birtokok még ma is. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Fáj, t. Ház az, hogy ami200, ülése 1941 június 25~én, szerdán. kor a határig kell menni a mi katonáinknak, amikor büszkék vagyunk a mi magyar honvéd hadseregünkre, a magyar honvédre, aki ha négy éjszaka és négy nap nem alszik, akkor is tudja teljesíteni szolgálatát, mint ahogy a honvédek bebizonyították ezt nemcsak a Bácskában, hanem ott is, ahol bevonultak Szerbiába. Amikor annyit ígértünk a mi népünknek, amikor a mi vérünkből való vér, a húsunkból való hús elmegy haza nélkülözni a zsidó birtokon cselédnek, zsellérnek, vagy, nem tudom, napszámosnak, — én igen kérem a kormáyzatot arra, hogy most^ amikor megkapja a törvényjavaslatban lévő felhatalmazást, a legsürgősebben vigye keresztül azt, hogy jobb sorba kerüljenek ezek a nincstelen, ezek a mezítlábas magyarok, akik a nemzetnek a gyermekei, mert a nemzet nem pár ezer emberből, hanem a magyar nemzet millióiból áll, amelynek gyökere lenyúlik egészen az utolsó kunyhóig, én tehát ismételten kérem a kormányzatot arra, legsürgősebben vigye keresztül azt, hogy a magyar proletariátus ne legyen szégyene a magvar nemzetnek. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Beszélhetnénk a vasutasokról is. Meglátogattam a vasutasokat, nem a vonatról nézve, hanem a vonatról leszállva, saját lakásukban, saját munkájukban és megkérdeztem tőlük, mi a fizetésük, hogy élnçk meg belőle. Szinte el sem tudom képzelni, hogy a mai drága időben hogyan lehet megélni körülbelül napi 2 pengő 40, mondd: két pengő negyven fillérből, amikor ezeknek az embereknek még csak nyugdíjjogosultságuk sincsen, sőt betegbiztosításuk is alig van. Amikor az Erdős-Kárpátokon a fakitermelő néprétegek hat nyolc, sőt tíz pengőt is keresnek naponta, a mi magyar munkásaink, a vasúti munkások 2.80 pengőt keresnek naponta. (Afoonyi Ferenc: A legnagyobb részüknek öt-hat gyermeke van!) Nem kell-e ahhoz művészet, hogy abból a 2.40 pengőből meg lehessen élni akkor, amikor egy kiló bxiza ára 2.40 fillér? Vagy nézzük meg azokat a vörössapkásokat, akik olyan szépen jönnek ki a forgalmi irodákból, hogy szinte gyönyörűség rájuk nézni, felhúzzák a fehér kesztyűt, inert az előírás, de amikor benézünk a- forgalmi irodákba és megérdeklődjük, milyen a fizetésük, ha reggel 9 órakor keressük a forgalmi irodát, akkor azt mondják a. forgalmi tisztviselők, hogy: tegnap reggel 8 órakor álltam be szolgálatba, és ha Isten megsegít, egy vagy másfél óra múlva megyek haza aludni. Kérdezem, igen t. képviselőház, hogy nem a nemzet nroletárjai-e ezek a vörössapkás forgalmisták, akik kötelezve vannak naponta 24 órát is szolgálni, de sokszor egyfolytában 30 órát is dolgoznak ott, ahol az állomásfőnöknek nincsen más kisegítője, csak a forgalmista, mert ezeken a helyeken segíteniök kell az állomásfőnöknek is. (Börcs János: 80 pengőért!) Amikor 30 órai munka után hazamegy az a fiatal forgalmista, ha lefekszik, másnap hét órakor, — a háziasszonyok állítása szerint — nem bírják felkelteni. (Fáy István: Mégis azt mondják, hogy a bakterié- senki sem dolgozik!.' — Felkiáltások « szélsőbaloldalon- 'Nem azt mondották! — Piukovich József: Tessék elolvasni, mit mondott Imrédy! — %aj, — vitéz Lipcsey Márton: Áldozatos szolgálat!) Elnök: Csendet kérek! (Piukovich József: Tessék elolvasni, hogy mit mondott Imrédy! — Nem ezt mondotta! — Elnök csenget. — Zaj a jobb- és baloldalon.)