Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Az országgyűlés képviselőházának 167, önmegtartóztatás volt szükséges ahhoz, hogy a bevonuláskor a magyar hadsereg ne torolja meg — még pedig jogosan — azokat az égbekiáltó bűnöket, amelyeket a magyarság ellen évtizedeken keresztül elkövettek. A magyar katonákban és a magyar köztisztviselőkben megvolt a fegyelemérzet és még azokat sem büntették meg, akik százszor vétkeztek nemcsak a magyarság ellen, de az emberies érzés ellen is. A magyar katona és köztisztviselő azonban a románt is emberként tisztelte és beesülte s vele szemben a megbocsátás álláspontjára helyezkedett és igenis a legnagyobb udvariassággal bánt. De nem igy a románság. A mi nagy barátaink .előtt a románság megjátssza az új Európába való beilleszkedéshez szükséges átváltozásnak minden grimaszát, ugyanakkor azonban az emberiesség és a kercsztényiességlegegyszerűbb példáinak gyakorlását sem látjuk náluk, sőt ezzel egyenesen ellentétben nemcsak a román nép, hanem magának a román^ «ágnak vezetői is a bécsi döntés ellen rendszeresen izgatnak. (Ügy van! Ügy van!) Es nem a néphangulat kirobbanásáról kell ott beszélnünk, 'hanem igenis arról, hogy felülről elindított izgatás következtében üldözik ismét a magyarságot intézményesen. (Ügy van! Ügy van!) A tegnapi napon végigjártam Erdélyből menekült testvéreinknek budapesti otthonait. Megkérdeztem tőlük .közvetlenül, hogy miért kellett menekülniök és miért kellett onnan, kijönniök. Egybehangzóan azt vallottáik, hogy valamennyinél az történt, nogy egyetlen napon, mintegy felső parancsszóra felmondották állásaikat gyárakban, vállalatukban, nyomdákban, üzletekben, mindenütt. Még megszolgált bérüket sem adták ki nekik, és el kellett hagyni ok munkahelyeiket és a régi otthonaikat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Gyalázat!) Amikor ezt látjuk, akkor azt. kell mondanunk, hogy a románság nehezen tudja, magától elhárítani azt a gyanút és vádat, hogy nem szisztematikusan gyűjti a magyarsággal szemben az ellenséges érzést, csak azért, hogy belső nehézségeiről elterelje a fig veimet. T. Ház! Mi képviselők is, amikor Erdélyben jártunk és Kolozsvárott voltunk, megdöbbentünk a menekültek sokaságán. A pályaudvartól kezdve az ősi dómig voltak felállítva ezek a szerencsétlen menekültek, s azóta ezeknek a száma napról-napra növekedik, Ma már ott tartunk, hogy 70.000 Erdélyből és Romániából való menekült van Magyarországon. Es amikor ez a földönfutó hadsereg napról-napra növekedik, fel kell tennünk.a kérdést, vájjon megtörtént-e minden ezeknek ellátása tekintetélwn

? \

y államtitkár úr a minap nyilatkozott ebben a kérdésben. Azt mondotta, hogy igenis kötelességének érzi, hogy egyrészt otthont, másrészt pedig munkaalkalmat teremtsen a menekültek számára. Ugyanakkor az államtitkár lir afelől is nyilatkozott, hogy a menekültek közül mindössze 10.000 van, aki közellátásban részesül. Amikor 70.000 a menekültek száma, és ezeknek legalább is a fele olyan, hog-y teljesen vagvon nélkül, sőt úgyszólván ruha nélkül menekült át

% akkor nem lehet azt mondani, hogy ez a kérdés 10.000 embernek közsegélyben való részesítésével meg volna oldható. A másik doloe- az. hogv október óta, amióta megindultak az Erdélyből való kifelé özönlések az üldözések következtében, már két hónán telt el s meg kell állapítanunk egyrészt azt. hogy a budauesti menhelyek, amelyekben ezek a szerencsétlen emberek, ha csak átmentése 194-0 december 11-én, szerdán. 83 netileg is elhelyeztedtek, nem méltóak ahhoz a hazafias fájdalomhoz, amelyben ezek az emberek részesültek, amikor otthonukból kiüldöztettek, másrészt pedig azt, hogy a vidéki menekült táborok nem alkalmasak arra, hogy ott az Erdélyből menekült tömegek elhelyezkedjenek. Földre tett szalmazsákon kell eltolteniök az éjszakát, amikor a budapesti bennszülöttek a menhelyen legalább egy ágyra jogosan formálnak igényt és azt meg is kapják. Azonkívül a családok szét vannak választva: a családanyák és a családapák külön menhelyen tartózkodnak. Ezenkívül rendőrségi épületben nyernek elhelyezést. Ezen túlmenőleg nem is akarok bizonyos adatokat idehozni. Sajnálom, hogy a belügyminiszter úr és az államtitkár úr nincsenek itt, mert szívesen átadtam volna nekik adataimnak azt a részét, amely nem kívánkozik nyilvánosságra T. Ház! A legnagyobb szomorúság azonban az, hogy még pénzért sem tudnak ezek az erdélyi véreink lakást találni. Megtörténik, hogy munkát talál a családfő, de ugyanakkor, mivel nem tud itt lakást találni, a családnak, feleségének és gyermekeinek vidékre kell költözniök, a család tehát kettészakad

1

. Megtörténik, hogy a feleség is talál Budapesten munkát, ebben az esetben csak a gyermekeknek kell vidékre lemenniök, a családtagokat tehát elszakítják egymástól. Itt van egy másik fontos kérdés, a 70.000 főnyi sereg gyermekeinek az iskoláztatása. Az iskolába nehéz őket beilleszteni, szükség volna tehát arra, hogy átmeneti gyermekotthonokat létesítsünk számukra. Ezek a derék magyar gyermekek tudnak ugyan magyarul beszélni, de írni-olvasni nem tudhatnak, mert románul tanították őket. A lakásügynökök megrohanják őket, 10—20 pengőket kérnek csak azért, hogy címet adjanak a lakástkeresőknek. Az eredmény azonban az, hogy lakás egyáltalában nincsen számukra. Vájna képviselőtársam, azt hiszem,_ 6 vagy 7 héttel ezelőtt ugyanezt .a kérdést idehozta már a Ház elé. Az eddigi megoldás azonban nem kielégítő. Természetes dolog, hogy az államtitkár úr arra igyekszik, hogy lehetőleg vidékre vagy Erdélybe terelje vissza erdélyi véreinket, azonban itt ilyen megoldás nem lehet kielégítő. Ezzel szemben tervszerű ^és szerves megoldásra van szükség. A földmíves menekülteket tehát tessék falun letelepíteni, még pedig a legsürgősebben egy-két holdba beültetni, az ipari munkásokat tessék az elővárosokban elhelyezni olyan helyen, ahol munkához tudnak jutni, az önálló iparosoknak tessék megteremteni a lehetőséget, hogy meg tudiák keresni családjuk számára a kenyeret. Hiszen erdélyi véreink — ahogy én velük beszéltem — nem nyomorakciót várnak a magyar kormánytól, nem segélyeket várnak, az ő vágyuk és minden akaratuk az, hogy munkához tudjanak jutni és munkával tudják családjukat fenntartani. (Horváth Géza közbeszól — Zaj.) Igen tisztelt képviselőtársam, erről már nem akarok beszélni, de sok ilyen szerencsétlen ember azt mondja, hogy tovább ' vándorol Németország' felé. Ez tragédia. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Maróthy Károly: Ez igy valóban elkerülhetetlen. Legutóbb Nagyváradon történj meg, hogy egy Bukarestből menekült családfő feleségével együtt öngyilkosságot kísérelt meg. A másik dolog tehát az, hogy lakásügyüket kell rendezni, mégpedig sürgősen. Nem elég leküldeni őket vidéki táborokba, ezzel a kérdés egyáltalában nincsen elintézve és azt nem is