Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-189

562 Az országgyűlés képviselőházának : ha mi is második évben abban a katonai háborúban szenvednénk, amelyben benne van Németország és Olaszország? Erre a választ, azt hiszem, nem kell megadnom, ezt úgyis mindenki tudja. A közellátásban zavartkeltő okok nem is újkeletüek. Ezek már hosszabb idő óta tapasztalhatók és sorvasztják a magyar életet. De joggal követelhetnénk a jelenlegi kormányzati rendszertől a sok Ígérgetés alapján azt, hogy megváltoztatta volna már ezt a régi liberális-kapitalista rendet és olyan új gazdasági rendet hozott volna be és gyökereztetett volna meg a magyar gazdasági életben, amelyhez semmi sző sem fér. T, Képviselőház! A törvényjavaslat egyes rendelkezéseivel kapcsolatiban, ha nem is vagyok jogász, de mint gyakorlati gazda, köte lességemnek tartom aggályos észrevételeimet megtenni. Ez a törvényjavaslat alapjában véve mindenkit büntetni akar, aki a magyar közellátás rendjét zavarni akarja, ami nagyon helyes és jogosan is cselekszik, de van itt az 1. §-nak 1. bekezdésében egy kitétel, amely azt mondja (olvassa): »... vagy nem olyan terjedelemben termel, avagy nem olyan eljárással állít elő, mint ahogy azt törvény vagy minisztériumi rendelet rendeli <. Nem tudom, ki alkalmazta ennek a pontnak a tartalmát a mezőgazdaságra, de én azt mondhatom, hogy nem értett hozzá, mégpedig azért nem, mert tudnunk kell, hogy a magyar mezőgazdának egész évi szorgalmas munkálkodása örökös harcban áll a természettel. Kérdezem tehát, hogyan lehet előírni a mezőgazdáknak, hogy ilyen vagy olyan eljárással állítsanak elő bizonyos terményt vagy terméket? Ezt elő lehet írni egy gyáriparra vagy kereskedelmi konszernre, de semmiesetre sem lehet alkalmazni a mezőgazdaság keretében. Annál kevésbbé lehet ezt előírni, mert ezzel az előírással parallel ez a kormányzati rendszer elmulasztotta, hogy olyan gazdasági tényezők megszerezhetőségét biztosította volna a mezőgazdaság számára, amelyek ezt a túlkulminált követelményt is ki tudták volna elégíteni. Itt utalnom kell a ^Magyarországon elérhető terméseredményekre és utalnom kell a külföldön elért terméseredményekre. Mondhatom, hogy ez a mi kárunkra nagyon, de nagyon szerencsétlen képet mutat. Ha tudjuk is és bizonyítható is, hogy a külföld sokkal szerencsétlenebb termelési tényezők között tud gazdálkodni, mégis több terméseredményt hoz ki bizonyos egységterületről, akkor ennek az okát kereshetjük és megtalálhatjuk abban, hogy azok az országok, amelyekről itt beszélek, mindenkor a szónak igazi, valódi értelmében igenis, azon a gazdasági útvonalon haladtak, amelyen lehetőséget nyújtottak annak a bizonyos gazdának, hogy megszerezhessen minden nemzetgazdasági tényezőt a szükséges mértékben és az alkalmas pillanatban, amikor arra neki szüksége volt. Az indokolás szépíteni akarja a jelenlegi gazdasági rend hibáit a következőképpen. Azt mondja (olvassa): »Mindezektől függetlenül rendkívüli módon megnehezítette a közellátás helyzetét, hogy 1939-ben a tengeri, 19404)

en pedig a kenyérgabona termése igen kedvezőtlenül alakult, aminek folytán az állattenyésztési és hízlalási tevékenység visszaesett és csökkent a közfogyasztásra rendelkezésre álló kenyérmagmennyiség...«. Ennek valóságát és igazságát nem tudom elismerni, mert annak okát, hogy itt a zsírellátásban, a hús- és tejellátásban zavarok történtek, nem abban kere89. ülése 19Ul április 2-án, szerdán. sem és találom meg, hogy 1939-ben a kukoricatermés rossz volt, (Gosztonyi Sándor: Az egész termelési rendszer rossz!) hanem abban látom, hogy igenis, az akkori kormányzati rendszer rossz gazdasági politikát folytatott úgy a termelési, mint az értékesítési fronton, miután 1940 elején 1*36 pengőben állapította meg a hízó árát. Rendben van, ezt helyesnek ismerjük el, mert akkor az ipari és mezőgazdasági munkásság és az akkori fizetést élvező tisztviselőtársadalom még nem is tudta volna az 136 pengőnél drágább hízódisznó útján termelt zsírt megvenni. De kérdezem, hogy akkor, amikor r. kormányzat szükségesnek tartotta a hízódisznó árát rögzíteni és szükségesnek tartotta más mezőgazdasági termények árát rögzíteni, vájjon miért nem rögzítették a tengeri árát? Azt hiszem és felelősségem teljes tudatában jelentem ki, hogy nem annak a pár falusi kisgazdának érdekében, aki 5—10 vagy mondjuk, 100 mázsa eladó kukoricakészlettel rendelkezett, hanem igenis azoknak a nagykereskedőknek, ' részben zsidó kereskedőknek az érdekében,! akiknek százezer mázsa számra volt eladó kukoricakészletük. Nagyon jól tudjuk, hogy akkor, amikor 32—34 pengőre emelkedett fel a kukorica ára, nem lehetett 136 pengős áron eredményesen hízót hízlani, ezért a gazdák ráfizettek, így a hizlalástól elálltak és minden módot megragadtak arra, hogy a sertésállományt kipusztítsák: ebből következett be a jelenlegi szomorú helyzet. |. Ezzel kapcsolatban még a következőkre is rá kell mutatnom. Az indokolás azt mondja, hogy (olvassa): »1940-ben pedig a kenyérga; bona termése igen kedvezőtlenül alakult«. Erre 1 akarok reflektálni. Elismerem és igazat adok . Közi Horváth képviselőtársam azon kijelentésének, hogy az 1940. évi rossz gabonatermés és az 1941-ben biztosan bekövetkező rossz gabonatermés okozza az ellátási nehézségeket, de csak bizonyos értelemben adok igazat neki is, mert \ az alapvető hiba nem ebben van, hanem — mint az előbb is említettem — abban, hogy a kormányzati rendszer megijedt attól, hogy vájjon hova fogja tudni elhelyezni a nagy' mennyiségű búzát, tehát kiadta a jelszót, hogy > a búzát eozinálni kell. Tudok olyan esetet, amikor egy nagy zsidó hizlaló több mint 50.000 mázsa eozinált búzát kapott disznóhízlalásra l és tudok olyan eseteket, hogy a katonalovakat ; eozinált búzával etették. Nem gondoltak arra, i hogy az időjárási körülmények szeszélyes vál\ tozásának folyományaképpen bekövetkezhetik j egy rossztermésű esztendő, (Gosztonyi Sándor: | Szóval, nem volt készletgazdálkodás!) amikor ! jó lett volna az a bőséges esztendőben megtermett búzamennyiség. T. Képviselőház! A ruhaellátással kapcso! latban is látok egy nagyon alapvető hibát és ez a kormányzati rendszer és az árkormánybiztosság árpolitikájában mutatkozik. Hangzatos szavakat hallottunk és hangzatos kijelentések történtek, hogy 800.000 birka volna szükséges ahhoz, hogy a magyar gyapjúszükségletet biztosítsuk. (Gosztonyi Sándor: Évekig 80 fillér volt az ára!) Ha tisztában voltak ezzel, akkor miért nem cselekedtek! Nem ezt cselekedték, hanem éppen ellenkezőleg, hogy a magyar mezőgazdaság ne tudja rentábilisan végezni a juhtenyésztést, nem adták meg a kellő birkaés gyapjúárakat, hanem inkább behozták külföldről a gyapjút (Gosztonyi Sándor: 80 fillér volt!) és ezzel elvonták azokat a nemes valutaösszegeket egy más, szükséges vonalról, ahol pedig azokkal sokkal jobban tudtak volna a