Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-189
560 Az országgyűlés képviselőházának lehet mentegetni így vagy iigy, de az én szememben az, aki ilyen időkben az ország gazdasági ellátását súlyosan, bűnözőén veszélyezteti és sokszor yisszaesőleg vszélyezteti, hazaáruló (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és megérdemli a súlyos fogházat, megérdemli a 'börtönt és megérdemli, hogy megbélyegezzék és kitaszítsák a nemzeti közösségből. Ezért helyesek ezek a bizonyos fokig drákóiaknak mondott rendelkezések. Annál is inkább, mert szemünk láttára zajlik le egy nagy népnek héroszi küzdelme a fél világ ellen és látjuk azt az óriási önmegtartóztatást és fegyelmet, amelyet bele tud vinni ebbe a küzdelembe. Ezt feltétlenül megtanulhatjuk tőle, Nem panaszkodhatunk a mi kis megszorításaink ellen. Ez a legkevesebb, amivel a nemzet jövőjének tartozunk s jószíwel kell meghozni ezt az áldozatot. Sajnos, a közeljövőben már a közvélemény elé fognak jönni olyan esetek, amelyek nagyon is indokolttá fogják tenni ezt a törvényt, amikor 70—80 vagonnyi gabonát eldugtak: a bejelentett készletnél ennyivel több volt és a főellenőr megtalálta. Nem ide tartozik, hogy erről beszéljek, de majd fogja látni a t. Ház, milyen indokoltak ezek a bizonyos fokig kruclélis rendelkezések. További értéke a javaslatnak, hogy ez az első gazdasági élet minden processzumán, a termelésen, a forgalombahozáson és a fogyasztáson és számbaveszi a gazdasági élet minden tényezőjét. További nagy értéke a javaslatnak az, hogy egyetemes keretek közé helyezi az ország''közellátási érdekeit és hatályos büntetőjogi védelemmel — még pedig előlegezett védelemmel is — látja el azokat és ezzel erőteljesen felduzzasztja azt a törvéuyszerkesztési módot, amelyet a Btk. 316. §a és az 1922:XXVI. te. inauguráltak és tegyük hozzá: szerencsésen inauguráltak. De nem utolsó sorban nagy értéke a javaslatnak, hogy dokumentálja a magyar törvényhozás határozott lándzsatörését a közösségi szellem jegyében történő nemzeti takarékoskodás mellett. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Ezek után, azt hiszem, sikerült kellően rámutatnom arra, (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Nem nagyon!) hogy végeredményben ez a javaslat egészen jó javaslat. Szeretném, ha azokkal az ellenvetésekkel szemben, amelyek az igen t. túloldalról is részben elhangzottak, — részben beszédem, alatt is, sőt bizonyos fokig gúnyos formában is (Börcs János: Nem, csak ismételtük a szavait!) — más szempontokat is méltóztatnának megszívlelni. Ez a szempont pedig, amelyet én nagyon a figyelmébe ajánlok a mélyen t. túloldalnak, az, hogy amikor a mi problémáinkról, a speciálisan magyar problémákról beszélünk és amikor sűrűn hivatkozunk külföldi vonatkozásokra, ne méltóztassanak a legtöbb esetben, vagy majdnem azt mondhatnám, minden esetben úgy feltüntetni a dolgot, mintha ez a nemzet a maga lábán megállani és megélni nem tudó, pipogya nemzet lenne, vacilláló kormányzattal. (Zaj.) Ne méltóztassék így feltüntetni vagy csak célzást is tenni rá, mert nagyon veszedelmes az olyan célzás, mintha itt, ebben az országban, amíg ez a földgolyó forog, más élettér is lehetséges volna, mint a magyar élettér. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Itt más élettér nincs és nem is lehet. (ifj. Tatár Imre: Nem is akarunk mást!) Ezt szeretem hallani, (ifj. Tatár Imre: Sőt, azt szeretnők, ha az volna!) A másik pedig az: ne méltóztassék úgy feltüntetni a dolgot, hogy ebben az országban minden rossz, 39. ülése 19Í1 április 2-án, szerdán. • ami pedig külföldön a nagy államokban történik, az mindig és kizárólag jó. (vitéz Lipcsey Mártán: Legalábbis így tüntetik fel!) Remélem, nem értenek egyet a túloldalon ülő igen t. képviselőtársaim — legalább is nagyobb részben nem értenek egyet — azzal az inszinuációval, amely talán nem is tartozik szorosan ide, de amelyet nem hallgathatok el a mai kritikák idején: mintha ez a nép 200 év óta még nem látott volna maga előtt jó példát, (vitéz Lipcsey Márton: Erre nem tudnak szólni semmit!) Ezek után a magam részéről csak köszönettel kell adóznom a mélyen t. miniszter úrnak (Zsengellér József: Azt akarjuk, hogy jó legyen a magyar élet! A mi magyar életünk!) és az ő legelső munkatársának, év. Antal István politikai államtitkár úrnak, valamint dr. Izsák Gyula kúriai bíró úrnak, a javaslat illusztris tervezőjének. De külön köszönettel tartozom három dologért. Az egyik az, hogy a miniszter úr határozott és erőteljes lépéssel elindult ezzel a javaslattal a tervgazdálkodás felé. A másik talán egy kicsit lírai módon hangzik: én ebben a javaslatban valami nagy-nagy szeretetet látok. Köszönöm a miniszter úrnak, hogy elindult a kicsiny magyar búzamag mellett attól a pillanattól kezdve, amikor a szántóvető gondredős arccal beleszórta azt a magot a barázdába, addig a pillanatig, amíg az a búzamag a szegény ember asztalára kerül, vagy pedig egy sóhajtás kíséretében csendben átlép a határon, hogy a messzi idegenben a magyar áldozatos bajtársi hűségnek egy kicsiny diploma- tájává legyen. Köszönöm továbbá a miniszter úrnak azt a szellemet, amely nincs betűkbe foglalva a javaslatban, de amely ott fényesedik a betűk és a mondatok mögött, köszönöm azt a fényeskedő szellemet, amely rendületlenül hisz ennek a nemzetnek örök életében cs szebb, boldogabb jövendőjében. A törvényjavaslatot a kormányzat és az igazságügyminiszter úr iránti bizalommal, altalánosságban a részletes tárgyalás alapjani elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon cs a középen, — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Minthogy több vezérszónok nincs, szólásra következik? Spák Iván jegyző: Ifj. Tatár Imre! Ifj. Tatár Imre: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat — úgy látom — biztosítani akarja azt, ami mindenki előtt a legdrágább, az emberi életet és annak alapját a "közellátást. Ennek a törvényjavaslatnak intencióját jónak látom, azonban hibáztatom finnek idősorrendbeli benyújtását, mert ezt a javaslatot meg kellett volna előznie egy törvényjavaslatnak, amely a mezőgazdaság fejlesztéséről szól. A mezőgazdaság fejlesztéséről szolo törvényjavaslat keretében — legalább is a címből — bizalmat merítettünk volna arra, hogy ebben a javaslatban mindazok a fájó pontok és hiányok orvosoltatni fognak, amelyeknek orvoslása a mezőgazdaság felemelésére vagy felvirágoztatására szükséges volna. Ezt azonban nem tapasztaltuk, tehát ebben a mostani, joszándékból eredő törvényjavaslatban sem tudunk nagy értéket találni, mert addig az ideig, amíg a mezőgazdaság rentabilitása nincs biztosítva és nincs adva bizonyos árindex a mezőgazdaság számára, amelynek alapján eredményesen és tisztességes polgári hasznot biztosító áron termelhet, addig állítom és vallom,