Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-188

Az országgyűlés képviselőházának 11 mezőgazdasági gépgyárak rendelkezésére, amely mennyiségek nem korlátozzák többé a gyártásukat, hanem a munka kapacitása arányában a legnagyobíb lehetőséget biztosítják. Ismétlem, az előbb felhozott egyéb szempontok is csak ezt tennék indokolttá. Ugyanakkor azonban azt mondja, hogy azt a hidat, amely nem épült meg 1941. évig, — értve a Krisztus utáni időt — (Derültség a szélsőbaloldalon.), még két esztendeig nem építem meg, mert okosabb nekem, ha abból a hídanyagból a gépgyártás útján azt az értékesebb produktumot faragom ki magamnak, amely munkabérek fizetését teszi lehetővé, mintha két szegeccsel a hídra erősítem. Ezt szeretném látni a kormányzattól és nem azt, amit megállapítottam. Méltóztassék elhinni; nekem, hogy nem esik jól ezt a kormányzat által nyújtott igazán könnyű ellenzéki helyzetet kihasználnom, én sokkal szívesebben Vitáznám magasabb síkon, ha azt látnám, hogy a kormányzat kitűzött maga elé egy programmât és csak arról van szó, hogy melyik termelési ágat toljam előtérbe, a sokmilliárdos igényből melyik kielégítése volna a fontosalbbi, mint hogy ezekkel a kézenfekvő és magam által is sokszor restéit könnyű témákkal álljak a kormány elé. Nem fejezhetem ki máskép a kormányzat r ténykedését, mint ha a kormányzati vezetést összehasonlítom a magángazdasággal: a kormányzat munkájában nem végez többet, mint a napiposta többé-kevésbbé jó elintézését, — a külföldi és belföldi postáét egyaránt. — De hol van ettől a vezetéstől egy vállalat valódi vezetése, amely a jövőbe tekint és azt kutatja, hogy hol vannak a fejlesztési lehetőségek, a megerősödési lehetőségek; amely több évre szóló programmot tüz maga elé s a mindennapos momentán intézkedések helyett egy messzelátó Programm teljes kimunkálásán dolgozik. Azt hiszem, abban nincs nézeteltérés közöttünk, hogy ha mezőgazdaságunkat felszereltük, akkor a közlekedésünket is korszerűsítenünk kell, az utakat, a vasutakat, a folyami közlekedési lehetőségeket, általában a közlekedési eszközöket fel kell újítanunk és ki kell bővítenünk. Abban sincs vita közöttünk, hogy az energiagazdálkodásban igen nagy feladatok előtt állunk. A termelési és közlekedési eszközök gyártása mellett a fogyasztási javakban is nagy emelkedéssel kell számolnunk, feltéve, hogy a kormányzati politika a javak fogyasztását lehetővé fogja tenni, tehát nekünk ma mindent el kell követnünk arra, hogy iparunkat az elkövetkező szabad lehetőségek korszakába megerősödötten vigyük be. Ennek feltétele megint az, hogy kellő szervezet birtokában áttekintő kéçet kapjak az ipari termelés produktivitásáról, mert nem tervszerű gazdálkodás az, amelyik megengedi azt, amit Maróthy képviselőtársam mondott, hogy az egyik oldalon egyes iparvállalatok horrendus nyereségeket vágjanak zselbre, a másik oldalon — a miniszter úrnak jól kell tudnia — a termelési tényezőknek a kormányzat által megállapított változásai folytán — ma az eladási árak a termelési költségek alatt legyenek. Engedelmet kérek, ne tegyük ki magunkat ennek a helyzetnek. Én most nem az egyéni szempontokat nézem, az iparosításban, országos szempontok vannak előttünk: az, hogy ennek a háborúnak a végét mi egy lerongyolódott ipari államban érjük meg, nem tehetjük ki magunkat már csak azért sem, mert az országnak ipari konkurrensei is lesznek és nekünk ebben a konB. ülése Í9íi április í-én, kedden, 537 kurrenciában úgy a meglevő igények kielégítésénél, mint az újakra való berendezkedésnél létalapjaiban erős iparral lehet csak megállani a helyünket. Gazdasági életünk harmadik területe a kereskedelem. A kereskedelemben — rövid leszek — remekül kialakult két front. Az egyik a hivatalos front, a másik a magánérdekeltségek frontja. Kitűnő munkamegosztással dolgoznak: az egyik gyártja a rendeleteket, a másik a kimutatásokat. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A rendeletek gyártásánál, melyek egyrészt lassan jönnek, — lásd a cipőrendeletet — másrészt meg nem fontoltak, nagyon gyakran szükség van ezeknek a meg nem fontoltságból eredő hibáknak a korrektúrájára. Ezek a korrektúrák három lehetőséget rejtenek magukban. Ha már kiadtam egy rendeletet, amelyik hibás volt, akkdr először is azt tehetem, hogy annullálom. Példát is hozok: a mészre vonatkozólag volt bátor a miniszter úr, vagy az iparügyi miniszter úr, szóval valamelyik kormányzati tényező, egy rendelkezést kiadni, amellyel a mészkészleteket zár alá vette. A rendelet megjelent a lapban, délelőtt azonban az érdekeltségek felhívták a minisztérium figyelmét arra, hogy ez veszélyes intézkedés, mert a termelés leállítását fogja maga után vonni, hiszen a mész tudvalevőleg nem tárolható a szabadban, ezek a mészégetők pedig nincsenek berendezkedve nagy készleteknek fedél alatt való tárolására. Erre egy délben leadott körtávirattal a reggel kiadott hatósági rendelkezést leállították. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez helyes volt!) Ez a legegyszerűbb mód. A másik mód: a lassan, de meg nem fontoltan kiadott rendelkezések helyesbítése. Ehhez már hozzászoktunk. Én már csak másnapi újságot olvasok, (Derültség.) ahol elolvashatom az előző nap kiadott rendelkezés helyesbítés.ét. A harmadik, legújabb metódus az, amit a mai lapokban is olvasok, hogy: végeredményben ez a cipőrendelet nagyon jó volt, csak a publikum szamár, nem érti, de a rendelet teljes mértékben rendben van, világos és érthető s most megmagyarázza, hogy hogyan értheti meg a publikum. Úgyhogy fejlődés tapasztalható: először annullálták, s miután látták, hogy ez nagyon goromba módszer, másodszor már helyesbítették és most már a harmadik: fejlődési fokon vagyunk, hogy nem is helyesbítik csak magyarázatot fűznek hozzá. (Palló Imre: Szegény hivatalos nyelv!) Lényegében miről van itt szó? Lényegében arról van szó, hogy szembenáll egymással két tábor, az egyik a hivatali frontot, a másik a magángazdasági frontot képviseli. Ismétlem azt, amit az előbb elmondottam a mezőgazdaságnál és az iparnál, hogy elképzelhetetlen egy megfontolt és tervszerű gazdálkodás végrehajtása anélkül, hogy ez a két front egymásba ne olvadjon. Minél vékonyabban kell kiépíteni az állami adminisztrációt, minél intenzívebben összehozni a magángazdasági oldallal szakmák szerint, hogy értelme legyen az egymással való beszélgetésnek, amely összehozatalban azután az állami front nem mond egyebet, mint intenciókat. Közli intencióit az érdekeltekkel, ezek hoznak javaslatokat és kidolgozzák szakszerűen azokat, amiknek szakszerű megalkotására a dolog természeténél fogva egy állami tisztviselő képtelen. Én vagyok bátor arra hivatkozni, aminek szemtanuja voltam és részben részese is...