Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-181

410 Az országgyűlés képviselőházának 181 reform kérdésével kapcsolatos, problémája. Röviden, csak távirati stílusban vagyok bátor az igen t. csúcsminiszter úr figyelmét felhívni arra, Hogy a magyar nép az 1940 : IV. t.-c. végrehajtási utasításait nagyon szívszorongva, azt mondhatnám, már türelmetlenül várja. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy az előző törvények értelmében, ha a bérgazdaság gazdát cserél, akkor a földigénylőknek, az arra rászorulóknak, amennyiben a bérleti feltételek nem változtak, csak 15%-ot volt joguk az illetékes tényezőknek kishaszonbérletbe juttatni. Köztudomású vált azonban és az én kerületem nép© is tudja, hogy ha megjelenik a végrehajtási utasítás, akkor most már az illetékes tényezőknek a törvény értelmében gazdaváltozás esetén a bérgazdaság területének nem 15, hanem 30%-át van joguk kishaszonbérletbe juttatni. Azt hiszem, nem az alkalmazottak, a tisztviselők hiányán múlik ez a kérdés és szenved késedelmet a végrehajtási utasítás, éppen azért kérem a miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy a végrehajtási utasítás mielőbb megjelenjék, mert azt hiszem, ez nagyon is hozzájárulna ahhoz, amit az előbb mondottam, hogy teljes nyugalom, békesség és egyetértés legyen a nép körében. Tudomásom van arról, — és erre is vagyok bátor az igen t. csúcsminiszter úr figyelmét felhívni — hogy a földreformtörvény végrehajtásával kapcsolatban a vidéki intézetek részéről egy beadvány érkezett a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Ebben a beadványban többek között az áll, hogy (olvassa): »A jelenlegi viszonyok iközött viszont az sem látszik megoldhatónak, hogy a gyors végrehajtás érdekében új, nagy és később nehezen leépíthető hivatalos szervezet állíttassák fel, illetőleg a meglévők az eddigi méretekhez képest aránytalanul kibővíttessenek. Ez a tény adta nekünk azt a gondolatot, hogy a földbirtoktörvény, különösen pedig ezzel kapcsolatban a jelenlegi vagy a meghozandó törvények kapcsán a vidéki pénzintézetek a földhözjuttatás kérdésének megoldásába bekapcsoltassanak.« A bekapcsolódás mikéntjét részletesen előadják a bead< ványban. Én nagyon meggondolandónak és megfontolandónak tartom a pénzintézeteknek ezt az ajánlatát. Nagyon jól tudjuk, hogy a földreformkérdés megoldása elsősorban az állam pénzügyi erején^ vagy mondjuk gyengeségén múlik, viszont tény az is, hogy például az ajánlkozó pénzintézet, amely tudomásom szerint Sopron, Zala és Veszprém vármegyében több mint 8 millió négyszögöl földet juttatott a kisgazdáknak, alkalmas volna arra is, — és hajlandó is volna erre — hogy úgy mint a többi intézet a földref ormikérdés ^ megoldásába is bekapcsoltassák. Mély tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a földmívelésügyi miniszter úrhoz benyújtott erre a javaslatra is legyen szíves gondot fordítani. Sok mindenfélét szerettem volna még elmondani, de időm lejárt. Csak egyet kívánok még utolsónak leszögezni. Igaz, a szociológus mondása: nincs az Istennek áldottabb termőföldje és értékesebb gyümölcsöt hozó kertje, mint a szegény magyar ember tenyere. Közös erővel, egyetértéssel vessünk ebbe a tenyérbe minél többet, hogy Isten^ segítségével a jobb, boldogabb magyar jövő érdekében minél többet, minél jobbat adhasson. Az expozét természetesen boldog örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Sütő Gyula. , ülése 19Ul február 18^án, kedden. Elnök: Sütő Gyula (képviselőt urat illeti a szó. Sütő Gyula: Mélyen t. Képviselőház! A csúcsminiszter úr expozéja és annak bírálatai után le kell szögeznem azt a megállapításomat, hogy belpolitikai életünk úgy látszik, még mindig nem haladhat a korral, de ezért nem támadom az illetékes vezető politikai tényezőket, mert nem tehetnek arról, hogy a liberális-, feudális-kapitalista rendszer képviseli az érdekeiket. Ebben születtek, ebben nevelkedtek, tehát nem képesek elsŐegítehi a korszerű fejlődést. De támadnom kell a rendszert és kormányzatunkat, hogy a csődbejutott liberál-kapitalista rendszer érdekeit tovább akarják hatalmon tartani a magyar népnek és a magyar dolgozóknak kárára, rovására. Igen t. képviselőtársaim erről az oldalról már megvilágították s részletesen kifejtették aggályaikat az expozéval szemben. Én mint egyszerű munkásember, csak pár témáról akarok beszélni, amelyek a dolgozó magyar millióknak a problémái s amelyek megoldását nem látom az expozéban biztosítva azok részéről, akik hivatva lesznek arra, hogy ezt a csúcsminiszteri programmot megvalósítsák és ezen keresztül az új Magyarország felépülhessen. Én nem az egyetemek katedrájáról jöttem ide, sem a főúri paloták hűvös kényelméből, én onnan jöttem, ahol ezek a félmegoldások, ígérgetéseik és foldözgatások állandóan éreztették és éreztetik ma is könyörtelen hatásukat: a zakatoló gépek közül, ahol a rendszer profitéhes kapitalistái ma is satuba szorítva préselik ki a dolgozó milliók vérét. (Ellenmondások jobbfelől.) Ez nem frázis, ez valóság, mert próbálnák meg az igen t. politilkus nagyurak a túloldalon heti 18—20 pengős keresetből eltartani családjukat és magukat. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy képviselőtársait ne aposztrofálja ilyen módon. Itt nem politikus nagy urak vannak, itt országgyűlési képviselők vannak. (Pápai István: Mégis mindenki gyárba akar menni! — Egy hang a jobboldalon: Tartsa meg magának az ilyen kifejezéseket! — Zaj) Sütő Gyula: így tapasztalhatnák igen t. képviselőtársaim azt is, (Abonyi Ferenc: Onnan nem látják!) hogy milyen életet élnek a dolgozó magyar milliók. Pedig bármerre nézünk, mindenütt a dolgozó magyar milliók termelvényeit látjuk, az alkotások, az építményeik minden kis szögéihez is dolgozó magyar verejték tapad. Ez a dolgozó magyar munkás, aki hivatva van arra, hogy az új Magyarország az ő munkáján épüljön fel, ma a legnagyobb' nyomorúságban és a legnagyobb nélkülözések között tengeti az életét. Ez a magyar munkásréteg termeli kii azt az egészséges, tisztafajú, heroikus dinamikával dolgozó embert, aki becsületes, áldozatkész, önzetlen, aki önmagában hisz, tehát küzdőképes, minden harcot felvesz az élniakarásért, a nemzet boldogulásáért, jobb jövendőjéért. Szerintem minden expozé, minden kijelentés csak hang, csak szóhalmaz marad mindaddig, ameddig a dolgozó magyar milliók élet; színvonalát a XX. századbeli emberihez méltó magasságra nem segítik. Fellázad néha az ember szíve és a vére, amikor az utcán lerongyolódott, lézengő magyar munkást lát, aki éhes szemekkel nézi a dús kirakatokat és emellett az éhes magyar munkás mellett elesráns autók surranak el kö-