Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-181

Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 19ki február 18-án, kedden. 399 a többi társadalmi osztályok, foglalkozási ágak részéről, talán azért, mert nagyobb, nehezebb fizikai munkát vagy talán piszkosabb munkát is kíván. Azt hiszem, a legfőbb ok taláii mégis abban van, hogy nem volt kellőkép jövedelmező, kellő eredményt felmutatni tudó foglalkozási ág és éppen ezért valahogyan nem tartották egyenrangúnak a többi foglalkozási ággal. Még a mai idlőkben is találhatunk éppen elég tanult embert, akik a kisgazdatársadalom soraiból nőttek fel, de talán ma szégyellik fajtájukat, származásukat. (Reméiiyi-Schn^ller Lajos pénzügyminiszter: Elég baj! — Felkiáltások jobbfelől: Nincs mit szégyelni rajta!) Én is azt mondom, nincs mit szégyelni rajta, de meg kell keresni az okát, hogy miért van ez így. Az oka pedig ott van, hogy a mezőgazda sággal kapcsolatos paraszti munkát végző embereket nem méltányolják eléggé, nem ismerik el az ő munkájukat egyenrangúnak a többi társadalmi osztályok munkájával. A miniszter úr beszédében azt mondotta, hogy (olvassa): »Érvériyre kell juttatnunk azt a felfogást, hogy a munka nemcsak megélhetési forrás, egyszerű állás vagy hivatal, hanem hivatás a legkisebbtől a legnagyobbik.« (Müller Antal: Tgaz!) Ezzel a szép fogalmazással, annak a gyakorlatban való megvalósításával, igenis, egyenrangúvá lehetne tenni a mezőgazdasági foglalkozást is a többi társadalmi osztálvokéval. Ennek egyik előfeltétele pedig az, hogy a jövedelmezőség szempontjából is találja meg azt a mértéket ez a társadalmi osztály, amelyet a többi társadalmi réteg is megtalál a maga munkája után. A helyzet azonban ma, sajnos, az, hogy ha már egy kisgazdacsalád sarja felsőbb iskolákat végzett és kikerül az iskolából, szegyei visszamenni az eredeti foglalkozásához, szegyei pedig azért, mert tanulmányai ntán, amely tanulmányok i után pedig egyenrangúnak érzi magát a másik tanult emberrel, aki esetleg más pályára megy, mégis, ha visszamegy a maga foglalkozásához, már lenézettebb lett, mint a másik. T. Ház! Az egyenrangúvá tételnek egyik fő teltétele az, hogy ebben az országban ismerje el mindenki azt, hogy semmivel sem kisebb értékű és jelentőségű a mezőgazdasági munkával foglalkozók munkája az ország szamára, bármely társadalmi osztály munkájánál. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ezeket a valóságban akarjuk megvalósítani, akkor előfeltétele ennek a mezőgazdaság teljesen jövedelmezővé tétele. Ma ott tartunk, hogy a. mezőgazdaság a legeslegkevésbbé jövedelmező az országban. Ennek bizonyítására felhozom, hogy 40—50—80 hold földes gazdának leánygyermeke szívesebben megy feleségül csendőrhöz, pénzügyőrhöz vagy egy vasutashoz, mint a kisgazda-ifjúhoz, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert bármelyiknél jobban megtalálja anyagi megélhetését, mint a mezőgazdaságban. (Egy hang a jobboldalon: Kényelmesebb! — Egy hang a jobbközépem Nyugdíj van!) Nem kényelemről van szó. Ha azt nézzük, mindenki az élet kényelmes oldalát keresi. Nem láttam olyan embert, aki a kényelemmel szemben a kényelmetlenséget keresné. Ha azt akarjuk, hogy a kisgazda a többivel egyenrangú legyen, akkor a mezőgazdaság jövedelme legyen olyan, hogy a gazda megtalálja számítását. Ha meg lehet az ipáiban, a kereskedelemben állapítani a legkisebb tisztességes jövedelmet és hasznot, akkor igenis meg lehet állapítani azt a mezőgazdaságban is. (Tauffer Gábor: Kellene! Kell is!) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. Meg kell állapítani. Ha bárkinek joga van ahhoz, hogy bizonyos hasznot számítson fel magának árujának értéke után, miért nincs joga a mezőgazdaságnak ahhoz, hogy az ő beíektetett tőkéjének bizonyos százalékát tisztán kiszámíthassa, még nem is nézve most a befektetett saját egyéb munkáját. (Ügy vanT Ügy van! a szélsőbaloldalom.) Amikor a mezőgazdaságról beszélek, engedjék meg, hogy itt elsősorban a kisgazdákat értem, - mert a nagybirtokossal szemben az egész Ház azon van, hogy a nagybirtokokat teszállítsnk tehát a jővö szempontjából a kisbirtok o s sag helyzete az, amely megérdemli, hogy a Ház foglalkozzék vele. Nagyon sokan felhozzák épnen a mezőgazdasággal, a kisgazdákkal szemben, Szeder t. képviselőtársam is felhozta itt előttem, hosry talán nem fizetik meg kellőleg a munkásait vagy talán egyes rendeletek mellőzésével fizetik azokat. Állítom s ezt nemcsak a magam, de az egész kisgaz datársadalom nevében is mondhatom, hogy m> vagyunk a legboldogabbak akkor, ha mezőgazdasági munkásainkat a legjobban tudjuk fizetni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi együtt élünk azzal a munkássággal, együtt dolgozunk vele, tehát szinte lehetetlen elkép zelni, hogy ne fizessük meg tisztességeseit. Lelkiismeretlen embernek tartom azt, aki ne iparkodnék a vele dolgozó mezőgazdasági munkást tisztességesen megfizetni. Ha egyszer megállapítjuk a béreket — állapítsuk is meg, mert hiszen a munkás méltó a bérére — nem szabad azt kívánnunk, hogy az a mezőgazdasági munkás, aki ebben az országban minden társadalmi rétegből a legtöbbet, a legnehezebb fizikai munkával dolgozik, éppen az éljen n legnyomorúságosabb helyzetben. Már pedig a mai helyzet igenis az, hogy annak a munkásnak, aki néha 18 órát dolgozik naponta, nincs meg a tisztességes megélhetése. Annak, hogy a mezőgazdaság ezt meg tudja fizetni, természetesen első előfeltétele az, hogy a mezőgazdasági termeivényeknek olyan árat adjunk, amelyből meg is lehessen fizetni a munkást. Mert hiába állapítunk meg bármilyen magas munkabéreket, ha nem lesz, aki ezeket meg tudja fizetni. Napjainkban is számtalan eset van már most is, amikor a mezőgazdasági munkásság korántsem talál olyan elhelyezkedési lehetőséget, mint talált talán addig, amíg a munkabérek nem voltak magasabbra feltolva, mert a mezőgazdaság nem bírja már ezt ma sem megfizetni. Állítom a pénzügyminiszter úrral szemben, hogy az árak mindenütt óriási mértékben emelkedtek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőjobboldalon.) csak éppen a mezőgazdasági termeivények árai vannak maximális árral visszatartva. Nem tudom megérteni a közélelmezési miniszter úrnak sem azt a kijelentését, hogy a mezőgazdasági termeivények árainak nincs szükségük arra, hogy azokat tovább emeljük, mert a múltban, a legközelebbi múltban ezek az árak 40%-kai emelkedtek, ezzel szemben az iparcikkek árai csak 15%-kai. Éppen az ellenkezőről vagyunk meggyőződve, az iparcikkek ára nemcsak hogy 40%-kai emelkedett, hanem vannak iparcikkek, amelyeknek árai 100%-kai emelkedtek. A búzának és a kukoricának, tehát a fő gazdasági termeivényeknek az árai majdnem teljesen a tavalyi színvonalon vannak. A pénzügyminiszter úr talán egyes gyógynövényekre gondol vagy nem tudom, bizonyos kerti növényekre, amelyeket esetleg Pest környékén termelnek vagy termelhetnek s talán ezeknek az árai felemelkedtek, — de 60