Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-178
Az országgyűlés képviselőházának 178. nogy ezek a birtokok úgy állattenyésztési, mint növénytermelési szempontból megfeleljenek hiVatásukaak, súlyt kellett helyezni arra is, hogy jövedelmezőkké tétessenek. Azt hiszem, azok, akik figyelemmel kísérik az állami ménesbirtokok vezetését, fel fogják ismerni, hogy az állami ménesbirtok ok mind a két célt szolgálták. Szolgáltaik elsősorban azzal, hogy elsősorban olyan term el vény eket termesztenek, amelyeknek megmunkálása sok munkáskezet igényel, hogy így a fölös számban jelentkező és esetleg elhelyezést nem talált munkásokat alkalmazzák, másrészt pedig azzal, hogy olyan növényeknek termesztését is folytatják, amelyek intenzívebb és drága kezelésük folytán magángazdaságban nem mindig mutatkoznak rentábilisaknak, de amelyeknek termesztése a köz szempontjaiból fontos. Az állami ménesbirtokok vezetősége figyelemmel van arra is, hogy feladata bizonyos növényeknek kitermelése, bizonyos állatnemeknek a gyakorlati használatban való kikísérletezése, valamint az is, hogy a növény nem esi tés terén nagy léptekkel haladjanaik előre és a magyar gazdatársadalom számára olyan növényeket tenyésszenek ki, amelyeknek kitenyésztésével részben a rentabilitás, részben a felhasználhatóság é= a jövedelmezőség biztosítva van. Tisztában van a földmívelésügyi kormányzat azzal is, hogy a növénytermesztésen túl az állattenyésztési vonalon is szolgálnia kell a magyar mezőgazdaság érdekeit és mindent elkövet arra nézve is, hogy olyan színvonalú állattenyésztést folytassanak, amely a hazai állattenyésztés színvonalának emelését, az apacs anyaállatokkal való ellátással biztosítja. Azt hiszem, a t. Ház tudomására hozhatom, hogy a múlt esztendőben a ménesbirtokokról tíz Nonius-méut, háxom kancát, 10 magyar ée 131 szimmentáli bikát, néhány üszőt és tehenet, 518 kant, 199 kocát, 366 kost és 466 jerkét bocsátottunk a köztenyésztés rendelkezésére, valamint közölhetem azt is, hogy a folyó gazdasági évben ezt a mértéket lényegesen meghaladó módon egyedül Mezőhegyesen összesen 900 kocát, 500 kant, 60 bikát, 500 jerke-'bárányt, 100 kost és 8 mént fogunk a magántenyésztés rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy ezzel is szolgáljuk a hazai állattenyésztés színvonalának emelését. Végül tudomására hozhatom mélyen t. képviselőtársaimnak azt is, hogy ezenkívül az elmúlt esztendőben 110 vágón nemesített búza-, rozs- és árpa-vetőmagot bocsátottunk a magyar gazdatársadalom rendelkezésére, hogy ezzel is elterjesszük a nemesített vetőmagokat. Ügy az állatoknál, mint a növényeknél a •rendelkezésre bocsátott anyagot az állami birtokon kikísérletezték s a tapasztalati tények alapján állíthatom, hogy a gyakorlatban ezek minden tekintetben megállják helyüket. Emellett tisztában van az állami ménesbirtokok vezetősége azzal is, hogy ezen túlmenően szociális szempontból is példaadóknak ikell lenniÖk ezeknek az állami üzemeknek, úgyhogy tisztviselőiknek és cselédeiknek bére nemcsak az állami, hanem a magán statisztikai adatok megállapítása szerint is, messze meghaladja azt a színvonalat, amelyet a legjobban "kezelt és legszociálisabb elvek mellett irányított magángazdaságokban is a tisztviselők, alkalmazottak és a cselédség elérnek. Tudomásukra hozhatom mélyen t. képviselőtársaimak azt is, hogy a 'körülbelül 60.000 katasztrális holdat kitevő állami birtokokon több mint három és félezer gazdasági cseléd van alkalmazva, vagyis 100 katasztrális holdra esik ülése 1941 február 12-én, szerdán. 307 általában hét gazdasági cseléd, úgyhogy ez végeredményben a legintenzívebb kezelésnek megfelelő adat. (Ügy van! jobbfelől.) Továbbá közölhetem azt is, hogy a mezőgazdasági birtokok, bár miután üzemesítették őket, kénytelenek arra is tekintettel lenni, hogy termelésük jövedelmező legyen, még sem tévesztik szem elől azt a feladatukat sem, hogy szociális téren példaadóknak kell lenniök. Az állami birtokok ezen a 60.000 katasztrális holdon évente 443.000 pengőt osztanak ki a cselédség között jutalmak és karácsonyi segély címén, azonkívül évente 300.000 pengőt tesznek ki azok a tételek, amelyeket kulturális, iskolafenntartási és gyógykezeltetési célokból a ménesbirtokok alkalmazottai a ménesbirtokoktól élveznek, végül több mint 400.000 pengő az az összeg, amelyet a ménesbirtokok részben az elaggott cselédeknek, tisztviselőknek és alkalmazottaiknak, részben azok özvegyeinek és árváinak nyugdíj és kegydíj címén kifizetnek. T. képviselőtársamnak is meg méltóztatott áílapítani, hogy a zárszámadás adatai szerint a ménesbirtok ok több mint egymillió pengőt szolgáltatnak be mint tiszta jövedelmet a pénzügyminisztériumba. E mellett — ismétlem — körülbelül évente még háromnegyedmillió pengőt fizetnek ki részben kulturális, szociális, népjóléti terhek, részben nyugdíj címén az alkalmazottaknak és elaggott munkásaiknak. A földmívelésügyi miniszter úr tudatában van annak, hogy ezt a kötelezettséget az állami ménesbirtokok vezetésében fokoznia kell, és a jövőben sem téveszti szem elől azt, hogy ezeknek a birtokoknak jövedelmezőségét is a legmesszebbmenőleg fokozza. De éppen úgy nem fogja szem elől téveszteni azt a kötelezettségét sem. hogy a szociális feladatok kielégítése mellett, úgy a vetőmagok előállítása, kikísérletezése^ és népszerűsítése, mint az országnak tenyészállatokkal való ellátása első feladata a ménesbirtokoknak, oda fog tehát hatni, hogy ha ezen a téren javulás egyáltalán még lehetségeshez a javítás be is következzék. Kérem t. képviselőtársamat és kérem a t, Házat, méltóztassanak a földmívelésügyi miniszter úr nevében adott válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e Bárczay államtitkár úrnak a földmívelésügyi miniszter úr nevében Várady József képviselő úr interpellációjára adott válaszát tudomásul venni 1 ? (Igen) A Ház a választ tudomásul vette. vitéz Váczy György képviselő úr az igazságügyminiszter úrhoz, Szakáts Pál képviselő ur pedig az iparügyi miniszter úrhoz bejegyzett interpellációjának elmondására halasztást kért. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért halasztáshoz hozzá jatrulni? (Igent) A Ház a kért halasztáshoz hozzájárul. Következik Király József képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Spák Iván jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi földmívelésügyi miniszter úrhoz a Komárom vármegye felszabadult területén veszedelmesen elterjedt májmételykór elleni védekezés tárgyában. Alulírott mély tisztelettel kérdezem a m. kir. földmívelésügyi miniszter urat, van-e tudomása arról, hogy Komárom vármegye viszszacsatolt részein a mételykór a cseh uralom alatt olyan nagy mértékben volt elterjedve, hogy például Guta községben az 1937. évben ezernél több szarvasmarha pusztult el. Mint-