Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-178

Àz országgyűlés képviselőházának 178. De nemcsak a zsidókat védelmezi a cenzúra, hanem azt keli mondanom, hogy a nagybirtokosokat is. Amint méltóztatnak látni, a: »Hogyan alakulnak a mezőgazdasági munkabérek a legújabb megállapítás szerinti« című cikknek is kihúzta a telét a cenzúra. A munkabérmegállapításról sem szabad tehát beszélni. Egy más alkalommal: »Különös munkásviszonyok a Beszkárt.-nál« címmel írtunk cikket. Ebben többek között arról volt szó, hogy a Beszkárt,-nak még ma is vannak olyan alkalmazottai, akik egyetemet végeztek vagy érettségit tettek és a honvédség tisztjei, viszont a Beszkárt. alantas munkakörben foglalkoztatja őket, aminek az lett a következménye, hogy az illetők katonai parancsnokságuktól felszólítást kaptak arra, hogy tiszti rangjuknak megfelelő foglalkozást folytassanak. A Beszkárt. azonban fütyült erre. Mi ezt megírtuk, a cenzúra pedig teljesen törölte. Vagy itt van egy másik tréfás dolog. A 8 Órai Űjság »Csáklyások« címmel rajzoltatott egy árvizes képet, amelyen csáklyások mentik ki a magyar családot az árvízből. Mi erre megírtuk azt, hogy a mi véleményünk szerint nem ez az igazi csáklyás tevékenység, hanem az, hogy a csáklyások a reformokat csáklyáikkal a víz alá nyomják. Ezt le is rajzoltattuk. Az első rajzot engedélyezte a cenzúra; ez azt ábrázolta, hogyan mentik a magyar családot a csáklyások, de a másodikat, amely azt ábrázolta, hogyan dugják a víz alá a csáklyások a reformokat, nem engedélyezte. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Egy szerény kis cikk követtetett el meglehetősen hosszasan arról, hogy a Balkánon a magyarságnak valamikor vezetőszerepe volt és kívánatos, hogy ezt a vezetőszerepet ezután is betöltse. Méltóztassanak megnézni: a cenzúra ezt a cikket teljes egészében törölte; Magyarországnak nincs szüksége vezető szerepre a Balkánon. Egy másik cikknek ez volt a címe: »Nem mi mondjuk, hanem Weiss István mondja«. Amint méltóztatnak tudni, Weiss István nyugalmazott államtitkár. A Nemzeti Figyelőben, egy száz százalékig konstruktív lapban szokott írni. Kitűnő közíró. Mi szóról szóra átvettük a Nemzeti Figyelőben közölt cikkét, amelyben a következőket írta: Hajtsuk végre a társadalmi, gazdasági és állami átalakulást saját érdekeink védelmében addig, amíg nem késő, mert az idő sürget és a történelem nem vár. Weiss István ezt megírhatta a Nemzeti Figyelőben, nálunk azonban a cenzúra teljesen törölte a cikket, mert reformokat követeltünk. Méltóztassanak megérteni: nem szabad, nem lehet reformokat követelni, mert ez zavarja Magyarországon a köznyugalmat. A következő dolog külpolitikai vonatkozású és erről nem is akarok hosszasabban beszélni, csak megemlítem, hogy a Nemzeti Újság január 3-i számában megjelent egy cikk: »A vasgárdista Curentul 1941. évi jelszava: A Tiszától a Dnyeszterig.« Mis is írtunk erről, megírtuk, hogy a románok ismét kezdik hangoztatni ezt a régi jelszót, hogy felhívjuk rá a közvélemény figyelmét. A Nemzeti Újságban ez reggel megjelenhetett. Amikor mi is szerényen akartunk erről írni: »A Dnyesztertől & Tiszáig« címmel, akkor a cenzúra teljes egészében törölte ezt a cikkünket. Még egy esetet akartam megemlíteni, de azt majd a következő alkalommal leszek bátor elmondani. Összefoglalásul csak ennyit: a miniszterelnök úr megígérte, mindent megtesz, hogy^ javítson a helyzeten. Amint ebből a halom cikkülése 19U február' 12-én, szerdán. 297 bői méltóztatnak látni, ezt a ki jelenését nem nagyon sikerült a miniszterelnök úrnak valóra váltani. Sok mindent nem említettem, a tisztán politikai vonatkozású dolgokat pedig szintén nem hoztam elő. Meg kell mondanom: nem tudjuk, hogy a kormány miért csinálja mindezt. Aki kritika nélkül akar kormányozni, az természetes, hogy elsősorban a sajtó szájára tesz lakatot; aki nem akarja az ellenőrzést, a közéleti tisztaságot és a fejlődést... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. ' Maróthy Károly :... az természetesen elsősorban a cenzúrát akarja pórázra fogni. Nekünk azonban az a meggyőződésünk, hogy a sajtónak hatalmas nemzeti feladata van és ezért kérjük a kormányt, tegye lehetőivé, hogy a sajtó ezt a feladatát teljesíthesse. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a miniszterelnök úrnak. Következik ifj. Tatár Imre képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat. szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció a m, kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz a zsidótörvény értelmében kisajátításra kötelezett zsídóbirtokokkal kapcsolatos, a magyarságszempont já!b ól megtörtént káros ténykedések megszüntetése tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak ilyenekről? 2. Módjában van-e ezeknek továbi előfordulását meggátolni és a kisajátítási eljárást meggyorsítani ? « Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.

# Ifj. Tatár Imre: T. Képviselőház: A magyar falu népét a magyar parasztságot, a magyar föld imádata és szeretete jellemzi. Hogy mégis nem mondhat ibelőle annyit a magáénak, mint amennyit megérdemelne, annak oka az eddigi, zsidókkal összetűzdelt, liberális kapitalista és feudális kormányzat és gazdasági rendszer, amely mindénkor megakadályozta, hogy a magyar falu népe verejtékes munkával megszerezze a magyar földből azt, amire családjának élete szempontjából szüksége van. Ezzel szemben mindenkor segítségére volt a bevándorolt idegen fajzatnak, a zsidóságnak, abban, hogy az a magyar földből minél nagydob területet szerzhessen meg magának. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék kijelentéseiben megfelelő óvatosságot tanúsítani és ilyet általánosságban nem mondani. Ifj. Tatár Imre: A kényszerűség hatása alatt jelenlegi kormányzati rendszerünk meghozta a második zsidótörvényt, amely a rendszer cselekvőképességének nagy szegénységét árulja el, mert olyan zsidó személyeik kivételezésére adott módot a zsidótörvény rendelkezése, akiknek földjét a magyar parasztság érdekében nagyon is szükséges volna igénybe venni. De nemcsak az a hiba, hogy a kivételezésre adott jogot a törvény rendelkezése,^ hanem óriási nagy hiba az is, hogy a kisajátítást tűrni köteles zsidó kisbirtokosok, amikor ellenük a hivatalos bizottságok a kisajátítási eljárást lefolytatják, fellebbezéssel élhetnek a királyi táblához. Arra nézve, hogy ez így van, csak egy példát mondok. 1939 novemberében a kisajátító bizottság Gyón községben három zsidó birtokossal szemben folytatta le a kisajátítási eljárást. Ez a három zsidó birtokos fellebbezéssel élt a Táblához és ma, másfél esz-