Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-167
Az országgyűlés képviselőházának 167. sét csak azzal a korlátozással engedélyezhetem, hogy a politikai tisztség tartamára az egyenruha viselésének és rendfokozata használatának jogát felfüggesztem. Ennélfogva tiszti rendfokozatát jelen leiratom vételének időpontjától kezdve nemcsak politikai tevékenysége közben, hanem a magánéletben sem használhatja é t s az egyenruhát nem viselheti.« T. Ház! Én nem óhajtom bírálni ezt a rendeletet, de megállapítom, hogy ami a rendeletben Ruszkay Jenőre vonatkozik, ugyanaz vonatkozik mindannyiunkra, akik ennek az or-' szággyűlésnek a tagjai vagyunk és tiszti rendfokozatot viselünk. Mi is igen különféle társadalmi osztályhoz tartozó személyekkel érintkezünk képviselői hivatásunkból kifolyólag és előttük beszédeket mondunk. Ennek azonban nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Vitéz Ruszkay JenŐ, aki egész katonai múltjával bebizonyította, hogy önérzetes, feddhetetlen jellemű egyén, levonta a konzekvenciát, ezért a reá nézve megbélyegző döntésért lemondott a vitézi címéről és lemondott arról a katonai rendfokozatáról, amelyet 33 évi kiváló és közismerten eredménydús szolgálat után ért el. Körülbelül egy hónappal ezek után megalakult a magyar megújulás pártja, ahol vitéz Rátz Jenő nyugalmazott honvédelmi miniszter úr párt vezetőségi tisztséget vállalt. Ugyancsak a vezérkari főnök úr aláírásával kapott egy hasonló tartalmú felszólítást, amelyben felszólítják, hogy kérjen engedélyt, illetve kérdik, hogy miért nem kért engedélyt arra, hogy politikai működést fejthessen ki. Vitéz Rátz Jenő nyugalmazott honvédelmi miniszter úr szintén törvénytelennek tartotta ezt a felszólítást, ennek ellenére közölte a honvédelmi miniszter lirral, hogy megfelel a valóságnak az, hogy ő a magyar megújulás pártjában pártA^ezetőségi tisztséget vállalt. Most jön az, amivei szemben teljesen tanácstalannl állunk. Vitéz Rátz Jenő volt honvédelmi miniszter úr nem kapott a honvédelmi miniszter úrtól egy ilyen szigorú döntést, hanem mindössze azt a választ kapta, hogy a honvédelmi miniszter úr tudomás,ul veszi elhatározását, egyben figyelmezteti, hogy engedélyt kellett volna kérnie. Teljesen értetlenül állunk; ezzel a ténnyel szemben. Vitéz Rátz Jenő nyugalmazott honvédelmi miniszter úr éppen olyan ellenzéki pártnak a vezetésében vállalt szerepet, mint amilyen a magyar nemzetiszocialista párt volt. A két oárt közt semmi különbség sincs. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Akkor miért nem egyesülnek?) Mindkét párt az alkotmány és a törvények alapján áll és fejtette ki tevékenységét. Nem tudjuk megérteni, mi az oka, hogy amikor közel egyforma magas beosztást betöltött két igen érdemes tisztről van szó, a honvédelmi miniszter úr az egyikkel szemben megbélyegző döntést hoz, a másikkal szemben egyszerűen tudomásul veszi azt a tényt, hogy ő politikai működést fejt ki. Az a kérésem, hogy a honvédelmi miniszter úr közölje velünk azokat az indokokat, amelyek szükségessé tették, hogy a teljesen analóg esetekben ilyen ellentétes döntést hozott. Ezt annál inkább kérjük, mert most, 1940-ben, amikor a szegedi szellemet, a szegedi programot annyiszor emlegetik, amikor a legközelebbi jövőben egy demonstráló nagygyűlés lesz, ahol a szegediektől kezdve a nyugatmagyarországi és felvidéki felkelőkön keresztül mindenki résztvesz, mi régi szegediek nem tudjuk megérteni, hogy a régi szegedi mozgalomnak ezt a két vezérférfiát miért kell enynyire különböző módon elbírálni. Ugyanis meg KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ' ülése 1940 december 11-én, szerdán. 111 tudjuk érte ni azt, hogy valajíi a meggyőződése folytán ellenkezésbe jut esetleg a kormánnyal és amikor politikai szabadságot nyer, ellenzéki oldalon politizál; meg tudjuk érteni azt, ha ugyanebből a bajtársi körből a kormánypárt oldalán politizálnak, mindig becsületesen betartottuk egymással szemben azokat a szabályokat, amelyek minket kötnek, hogy egymás politikai meggyőződését tiszteljük, de nem tudjuk megérteni azt, hogy amikor mi ilyen lojálisán viselkedünk, mi az oka annak, hogy két analóg esetben két ilyen érdemes és minden elismerést megérdemlő múlttal rendelkező katonával szemben ennyire ellentétes döntést hoz a honvédelmi miniszter úr. Azt a tistzeletteljes kérésemet ismétlem meg, hogy a honvédelmi miniszter úr ennek a döntésnek az indítóokát velünk közölje. Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a honvédelmi miniszter úrnak. Következnék Kövér Gusztáv képviselő úr interpellációja, aki azonban annak elmondására halasztást kér. Méltóztatnak a kért halasztást megadni! (Igen!) A ház a halasztást megadja. Következik ifj. Tatár Imre képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Megay Károly jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz^ a végveszélybe került szőlősgazdák megsegítése tárgyában, különös tekintettel a jövő évi védekező anyagok zavartalan megszerezhetőségére: 1. Mi a szándéka a rézgálic és más fontos védekező anyagoknak a szőlősgazdák részére szükséges mennyiségben való juttatása terén'? 2. Hogyan gondol a szőlősgazdákon segíteni akkor, amikor annyi anyagiakkal sem rendelkeznek, hogy az élelmet és a téli ruházatot sem tudják beszerezni, nemhogy adót fizetni tudnának és a jövő évre a termés megmentéséhez szükséges védekező anyagokat tudnák megvenni? — Ifj. Tatár Imre s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ifj. Tatár Imre: T. Képviselőház! Ez a téma már többször került a képviselőház elé tárgyalás végett. Hogy mégis idehozom, te- • szem ezt azért, mert az 1939—40. évi rettenetas téli hideg és az 1940. évi abnormis csapadékos időjárás által bekövetkezett nagy peronoszporajárvány és az ezzel párosult vízkárok olyan végveszélybe döntötték a magyar szőllősgazda társadalmat, mint amilyenbe kerültek akkor, amikor a filoxera-veszély kezdte a magyarországi szőlőterületeket pusztítani. Tudva a szőllősgazdáknak ezt a rettenetes végpusztulását, a m. kir. kormánynak minden alkalmat meg kellett volna ragadnia arra, hogy a végveszélybe került szőllősgazdákat a végveszélytől megmentse. A mi állandó pergőtűzben tartásunk a zsidókérdést illetőleg már a közvéleményt és egyes kormányintézkedéseket is odairányított, hogy több kereskedelmi szakvonalon az a felfogás erősödött meg, hogy a zsidókat ki keli szorítani a kereskedelmi pozíciókból. Egyedül csupán a magyar borkereskedelem az a működési tér, ahol még mindig szabadon garázdálkodik a zsidóság a magyar szőllősgazda társadalom megkárosításával. A m. kir. kormány felelősséggel tartozik a sok százezret kitevő szőllősgazda társaimmal szemben, mert hiszen Ifi
